Ezekre figyelj, ha sokat fáj a hátad!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A gerinc leggyakoribb rendellenességei, mint a hát- vagy nyakfájás vagy a gerincferdülés, számos módon, akár súlyos hatással is lehetnek az egészségünkre, megnehezíthetik a mindennapi tevékenységeinket, sok esetben alvászavarokat is okoznak. Szakértők mondták el, hogy milyen módszerekkel előzhető meg a hátfájás.

Az Egyesült Államokban a hátfájás a leggyakoribb ok, ami miatt az emberek beteget jelentenek a munkahelyükön. Évente csaknem 100 milliárd dollárt költ erre az amerikai egészségügy. A Health Minute számolt be arról, hogy mi mindent tehetünk gerincünk egészségének megőrzéséért.

A hát nagyon összetett, sok apró részből áll, de egészséges életmóddal és kellő odafigyeléssel könnyű egészségesen tartani. A megfelelő technikával kivitelezett emelés, a jó testtartás, valamint a kellő testmozgás segítségével elkerülhető a nagyon gyakori, feszült izmok által okozott hátfájás. Persze a bonyolultabb problémák, mint például a súlyosabb gerincferdülés, a gyulladások, törések hatékony kezeléséhez mindenképpen orvosi segítség szükséges.

Ha sokat ülünk - ráadásul bénán - annak bizony hátfájás a vége.
Fotó: Shutterstock

A hátfájást jellemzően az izmok, a szalagok vagy a lágyszövet feszülése okozza. Ezekre a legtöbb esetben megoldást jelent, ha odafigyelünk a testtartásunkra, és elkezdünk mozogni. Emellett a szakértők szerint az is fontos, hogy huzamosabb időt ne töltsünk egy helyben, például az ágyban fekve. Már akár 48 óra fekvés is késlelteti a hát gyógyulásának folyamatát. Az alábbiakban pedig jöjjenek a gerincspecialisták tippjei, nemcsak hátfájósoknak, de azoknak is, akik elkerülnék a fájdalmakat.

Hahó, mozdulj meg, ne gyilkold a tested!

A rendszeres kardiózás csökkenti a sérülések kialakulásának kockázatát, a nyújtó és erősítő gyakorlatok növelik a hát és a has rugalmasságát. Amennyiben ülőmunkát végzel, érdemes 30 percenként felállni, kinyújtóztatni magad, esetleg sétálni egy kicsit. Fontos az egészséges testtömeg megtartása, valamint a dohányzás kerülése is.

Legyél tudatos

Fontos, hogy ülés közben is figyeljünk a jó test- és fejtartásra. A helyes üléskor a lábak támaszkodnak, a csípő vonala a térdnél kicsit magasabban helyezkedik el, a gerinc kissé visszakanyarodik a test alá, a derék pedig tart egy kis ívet. Ha számítógép előtt dolgozunk, fontos, hogy a vállakat tartsuk lazán, a könyökünk nagyjából 90 fokos szöget zárjon be. Ha mobiltelefont vagy táblagépet használunk, a fejünket ne hajtsuk le, hiszen minél jellemzőbb ránk ez a testtartás, annál többet kell dolgoznunk az egészséges gerincért. Az, hogy 45 fokos szögben tartjuk a nyakunkat, nem tűnik nagy megterhelésnek, de ilyenkor a nyakizmaink olyan munkát végeznek, mintha egy 23 kilós súlyt tartanának.

Helyes emelés

Akár a legkisebb tárgyak emelésekor is érdemes figyelni, hogy megfelelő testtartással próbálkozunk-e a feladattal. Áldozzunk elég időt a folyamatra, hiszen a kapkodás súlyos sérülésekhez is vezethet. Fontos, hogy a csípő és a térd legyen behajlítva, a hátat pedig tartsuk végig egyenesen. Lábból nemcsak könnyebb, de kevésbé veszélyes is a nehéz dolgok felemelése.

És amire még érdemes figyelni

Azoknak, akik komolyabb hátfájdalmakkal küzdenek, a szakemberek mindenképp azt javasolják, hogy minél előbb forduljanak orvoshoz. Súlyos problémákra utaló tünetek a rendellenes bél- vagy hólyagfunkciók, a kétoldali lábfájdalom, jellemzően éjszaka jelentkező fájdalmak, fogyás, valamint a láz. Az egyensúlyvesztés, gyakori zsibbadás vagy gyengeség is utalhat neurológiai problémákra. Ezekben az esetekben a betegeket általában röntgen-, MRI- és CT-vizsgálatoknak is alávetik a pontos diagnózis érdekében.

A probléma súlyosságától függően megoldást jelenthet a gyógyszeres kezelés, terápia, esetenként pedig sebészeti beavatkozásra is szükség lehet. A komolyabb baj elkerülése érdekében érdemes figyelmet fordítani a gerincünk egészségére.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.