Így tesztelheted, meddig bírja még a szíved!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kíváncsi vagy, hogy fennáll-e nálad valamilyen szívbetegségnek vagy a ráknak a veszélye? Ezzel az egyszerű gyakorlattal kiderítheted.

Mennyire esik nehezedre négy lépcsősort fürgén megmászni? Meg se kottyan? Kapkodod a levegőt? Kifulladsz? Egy, a European Society of Cardiology című szaklapban megjelent tanulmány szerint ezzel a bárhol elvégezhető gyakorlattal előrejelezhető többek között a szívproblémák és a daganatos betegségek okozta korai halálozás esélye.

Egy egészséges embernek nem okoz problémát egy perc alatt négy lépcsősort (ez átlagosan hatvan lépcsőfokot jelent) megmászni, ez a vizsgálat pedig megerősíti azt az elképzelést, hogy az aerob edzés jót tesz a szívnek. De mi köze van a lépcsőzésnek a rákkockázatokhoz? „Azt is tudjuk már egy ideje, hogy mennyire fontos eleme a testmozgás a daganatos betegségek kezelésének, de a megelőzésben is fontos szerepe is lehet” – nyilatkozta dr. Andrew Freeman kardiológus a Healthline-nak. Erről egyébként mi is írtunk már, például itt és itt.

Mit tegyél, ha elbuktál a teszten?

Először is vedd a lapot: itt az ideje javítani a fizikai fittségeden, ha nem sikerül teljesítened az egyperces lépcsőpróbát. Természetesen például egy ízületi gyulladás vagy különböző ortopédiai problémák korlátozhatják az egyén képességeit, Freeman ilyen esetekben azt javasolja a betegeinek, hogy az általános fizikai egészségi állapotuk barométereként használják a tesztet.

Így tesztelheted, meddig bírja még a szíved!
Fotó: Shutterstock

A cél? Légszomj!

A szakember szerint arra kellene törekednünk, hogy intenzív testmozgással naponta 30 percen át fenntartsuk a szapora levegővétel állapotát – legalábbis, ha egészséges, hosszú életre vágyunk.

Egyeseknek persze ez különösen megerőltető lehet, ezért például azoknak az idősebb embereknek, akiknek a székből felállni és az ajtóhoz sétálni is nehezére esik, természetesen nem ez a cél, hiszen az ő pulzusuk már ettől lényegesen megemelkedik. Számukra a gyaloglás a megoldás, és az a jó, ha ilyenkor minél tovább, 5-10 percen át vagy akár tovább is a nehézlégzés állapotában tudnak maradni. Természetesen szabad szünetet tartani, de a cél az, hogy minél kevesebbszer vagy minél rövidebb időre kelljen megállni. 

Jó hír mindazok számára, akiknél valamilyen okból kifolyólag nem jöhet szóba a tempós futás vagy a lépcsőzés, hogy kezdőként a gyaloglás mellett választhatják még az úszást vagy az elliptikus trénert is, idővel pedig fokozhatják a megerőltetés mértékét vagy áttérhetnek más mozgásformákra. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mák Gabi
Mák Gabi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.