Folyamatos teltségérzetet kelt, így segíti a fogyást egy új találmány

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mi akadályozza meg, hogy túlegyük magunkat? Hát az, ha úgy érezzük, tele van a gyomrunk. Egy újonnan kifejlesztett implantátum éppen ezt az érzést kelti, így segíti a fogyni vágyókat.

Az elhízás világszerte növekvő probléma, több mint 700 millió felnőtt és gyerek küzd túlsúllyal. A túlzott súlyfelesleg számos egészségügyi problémához vezethet, nem véletlen hát, hogy egyre több kutató keres új megoldásokat a problémára. Most a SlashGear számolt be arról az eszközről, amelyet a Wisconsin–Madison Egyetem kutatói fejlesztettek ki, hogy segítsék a fogyást. A készülék mérete kicsi, átmérője 1 centinél kisebb, és működtetéséhez nem szükséges semmilyen akkumulátor.

Gyomormozgásból impulzusok

Eddig csak laboratóriumi körülmények között, állatokon tesztelték, de a kutatók szerint azok a patkányok, melyeknek beültették a szerkezetet, testsúlyuk 40 százalékától szabadultak meg. Az eszköz behelyezéséhez egy apró vágást ejtenek a bőrön, a beültetés után pedig a készülék gyengéd elektromos impulzusokat generál a gyomor természetes kavargó mozgásából. Ezeket az impulzusokat azután a bolygóidegnek irányítja, mely a gyomor és az agy közötti kapcsolatért felel.

Az ideg gyengéd stimulálásával az agy úgy érzi, mintha a gyomor tele lenne, akkor is, ha nem tömjük dugig magunkat. A szakértők szerint az impulzusok és a gyomor természetes mozgása hatással vannak egymásra, így segítenek a páciensek élelmiszer-bevitelének szabályozásában.

Nem végleges

Az implantátum másik innovációja, hogy a hatásai visszafordíthatók, nem úgy, mint például a bypassműtét következményei. Az új eszköz sokban különbözik a már ismert, bolygóideget stimuláló módszerektől is, hiszen ehhez nincs szükség vezérlőegységre vagy akkumulátorra, mivel a gyomor mozgása a belső áramfejlesztőket táplálja. A kutatók remélik, hogy a közeljövőben embereken is kipróbálhatják a készüléket, addig is adunk néhány tippet a fogyáshoz:

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.