Csak ezt az 5 szabályt tartsd be, 14 évvel élhetsz tőle tovább!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy harvardi tanulmány szerint rengeteget számít, valóban változtat-e valaki az életmódján, még akkor is, ha csak a legközhelyesebb tényezőkre koncentrál.

Unalomig ismételt klisének tűnhet, hogy a dohányzás és az elhízás mennyire káros, de a hosszú távú hatásaikat is megvizsgáló amerikai kutatók szerint nem véletlen, hogy mindenki ezeket említi meg először, ha az egészséges életmód kerül szóba. A számok viszont nem hazudnak: a kutatók több mint 120.000 résztvevőt követtek 30 éven át, az eredmény pedig az lett, hogy egy 50 éves nő 14, egy 50 éves férfi pedig 12 évet adhat hozzá az életéhez, ha mind az öt „követelménynek” eleget tesz - számolt be a kutatás eredményeiről a Curiosity. De nézzük, mi is az az öt dolog, ami a hosszú élethez kell!

A hosszú élethez csak néhány dolog kell
Fotó: Shutterstock

Dohányzás

Ha nem dohányzol, már jó úton vagy a hosszú élet felé! Az öt tényező egyike ugyanis természetesen a dohányzás, pontosabban annak hiánya volt. A csak az Egyesült Államokban évi 480.000 halálesetért felelős és a megelőzhető halálesetek leggyakoribb okaként számon tartott dohányzás valóban rengeteget számít tehát, ha a várható életkor kitolása a cél. 

Testsúly

A kifejezetten magas, alacsony vagy izmos emberek esetében kevésbé informatív testtömegindex is fontos tényező persze: a 18.5 és 24.9 közötti érték a cél a kutatók szerint.

Alkoholfogyasztás

Természetesen az alkoholfogyasztási szokásokra is kitért a kutatás, ebben az esetben viszont már nem a teljes absztinencia a cél. Egy-két ital ugyanis bőven belefér a kutatók szerint, főleg ha borról vagy sörről van szó: még napi két pohár bor elfogyasztása is egészségesebb egy kutatás szerint, mint az alkoholról való lemondás. 

Étrend

A negyedik tényező a változatos étrend, ami tulajdonképpen még mindig ugyanazokból a dolgokból kéne hogy álljon a szakértők szerint, amelyeket évtizedek óta folyamatosan javasolnak az orvosok: teljes kiőrlésű gabonafélékből, sok gyümölcsből és zöldségből, valamint alacsony zsírtartalmú tejtermékekből és húsokból. Cukorból, sóból és telített zsírsavakból pedig minél kevesebbet ajánlott bevinni.

Testmozgás

Testmozgás tekintetében a napi 30 percnyi, vagy annál több közepes vagy erősebb tempójú (még mindig csak kocogásról van szó) mozgás az ajánlott minimum a kutatók szerint. A kutatók szerint mindenesetre napi 30 perc testmozgás is elég ahhoz, hogy a többi tényezővel együtt átlagosan 14 és 12 évet is hozzátegyen az orvosi utasításokat betartó mintapolgárok életéhez.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

CAARDI
CAARDI
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.