Ha agyonszappanozod magad, csak büdösebb leszel

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szappan, sampon, tusfürdő, habfürdő, balzsam, testápoló, testvaj, tonizáló arcvíz, szemránckrém, erősítőszer, gyengéd arclemosó, nappali krém, éjszakai krém, bőrradír arcra és testre. A szépség ma már megvásárolható. Legalábbis a reklámok szerint, amelyek gondoskodnak arról, hogy olykor csendes bűntudat fészkelje belénk magát, hogy eleget fektetünk-e a testápolásunkba, és ezzel a külső megjelenésünkbe és az egészségünkbe.

A legtöbben naponta legalább egyszer zuhanyzunk, néha - például az esti sportolás után - akár másodszor is. Ilyenkor általában tartósító- és emulgeálószerekben, valamint illat- és festékanyagokban gazdag tusfürdőt, szappant és sampont használunk, majd az ezek okozta károkat felszámolni hivatott termékekkel krémezzük be magunkat. “Ezzel pedig valósággal terrorizáljuk bőrvédő gátunkat és a savköpenyünket” - véli dr. Yael Adler bőrgyógyász, aki szerint jobban járunk, ha a klasszikus szappan helyett szintetikus tusfürdővel mosakodunk, de a lényeg, hogy az semmiképpen ne legyen illatos és színes, és lehetőleg ne nagyon habozzon.

“Míg a szappan olajokból, zsírokból és lúgokból készül, a szintetikus tusfürdők kíméletesebbek. Igaz, ezeknek is van tisztító hatásuk, de a bőrápoló, nedvességmegkötő anyagok és a visszazsírosító olajok hozzáadásával jobban igazodnak a bőr szükségleteihez, és a pH-értéket is savasra tudják szabályozni” - magyarázza a szakember Bőrügyek című könyvében. A legjobb persze az lenne, ha ebből is minél kevesebbet pakolnánk magunkra és elsősorban a vízre bíznánk munkát, hiszen annak semleges a pH-értéke, ezért kevésbé mossa le a savas védőréteget a bőrről, mint a tusfürdő vagy a szappan.

A klasszikus szappanok lúgosak, és a savas pH-értékünket az egészségtelen 7-8-as érték irányában változtatják meg. Eltart vagy 2-6 óráig, amíg bőrünk nagy keservesen újra csökkenteni tudja, ezt pedig bőrünk egészséges baktériumflórája is megsínyli. A regenerálódásnak e hosszú ideje alatt vígan növekedhetnek a kórokozók, és mindez csak azért, mert éppen harcképtelenné szappanoztuk a bőrvédő savköpenyünket, testünk saját ajtónálló baktériumai pedig lábon lőve hevernek a földön, ahelyett, hogy a bejáratot ellenőriznék.

És máris helyben vagyunk: aki túl sokat szappanozza magát, büdös lesz, “mert hirtelen felszaporodnak a lábszagot okozó bacik, mivel a megváltozott pH-érték már nem tudja eléggé sakkban tartani őket.” Ezek a bacik azok, amelyek tulajdonképpen jó testszagunkat kevésbé kellemessé alakítják.

Ott különösen fontos a savas pH-érték, ahol bőrünk amúgy is hajlamos a fertőzésekre, például a farpofák között, a mell alatt, a lágyékon. A hónaljban, a farpofák között, a lágyék környékén, az emlők alatt és néha - a háj mennyiségének függvényében - a hason, sőt a háton is vannak redők, ahol a mikrobáknak különösen kedvezőek a körülmények: nyirkosság, meleg, kevés fény. A víz ugyanis innen nem tud elpárologni, felgyülemlik. Így a test párája és az összegyűlt verejték a testredőkben marad és tökéletes táptalajt nyújt az olyan gombafertőzést kiváltó élesztőgombáknak, mint a Candida albicans.

Az említett bőrfelületeken tehát különösen ajánlott a savas vegyhatású tisztálkodószerek alkalmazása.

A sok illatmirigy, különösen a hónalj, a farpofák és a nemi szervek környékén, megváltoztatják, lúgosítják a bőr alapértelmezésben savas, kb. 5-ös pH-értékét. Az illatmirigyek a verejtékmirigyek különleges fajtái, testünk saját parfümösfiolái. A szőrtüszőkbe torkollnak, és szexuálisvágy-keltő anyagként ható feromont párologtatnak a külvilágba.

Yael szerint egyébként egyáltalán nem szükséges, hogy minden tisztálkodásnál az egész testünket beszappanozzuk, elég, ha csak a válsággócokat dolgozzuk meg valamivel intenzívebben, tehát a lábat, a hónaljat, a lágyék környékét és a farpofák közét. Másutt elég csak vízzel zuhanyozni. "A verejték, a por és a lehámlott sejtek kiválóan lemoshatók vízzel. Bőrünk saját védőrétegét, amelyet epidermiszünk nagy idő- és energiaráfordítással négy hét alatt állított elő, tulajdonképpen meg akarjuk tartani, semmiképpen nem akarjuk szappanokkal kilúgozni."

A száraz bőr és kellemetlen testszag elleni harcban érdemes szem előtt tartani azt is, hogy a bőr szempontjából a zuhanyozás egészségesebb, mint a fürdés. És legjobb, ha mindkettőt viszonylag gyorsan és viszonylag hűvös vízzel tudjuk le, az órákig tartó forró habfürdő ugyanis kilúgozza a bőrt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mák Gabi
Mák Gabi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.