Több kutatást is eltitkolt a cukorlobbi

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nem csak a koszorúér-betegséggel kapcsolatos kockázatokat titkolta el a kutatókat lefizető iparág.

A cukorfogyasztással kapcsolatos irányelveket hosszú évtizedekre meghatározó cukorlobbi a hatvanas évek során döntött úgy, hogy mai árfolyamon nagyjából 13 millió forintért megvásárol néhány harvardi kutatót, zavarják már kicsit össze a döntéshozókat egy, a cukor helyett a zsíros ételeket pellengérre állító tanulmánnyal. Az elhízás és számos más betegség egyik legfőbb okaként azonosított túlzott cukorfogyasztás veszélyeinek elbagatellizálása mellett úgy tűnik a saját kutatásának idő előtti leállításával is igyekezett titkolni a cukoripar, hogy rákkeltő termékeket forgalmaz – írja az Iflscience. 

"Jóóóó az!"

A cukorfogyasztásra vonatkozó irányelveket csak nemrég módosították az ötvenéves cukorkómából lassan ébredező amerikai kormányszervek, a cukoripar ugyanis egy fél évszázadon keresztül sikeresen eltitkolta azokat az állatkísérleteket, amelyek egy tanulmány szerint egyértelműsítették volna, hogy a koszorúér-betegség kockázatát a keményítőnél is nagyobb arányban növeli az étkezési cukor, amely mellesleg rákkeltő is.

Az eddig is köztudott volt, hogy a lefizetett kutatók segítségével az akkor még a furmányos Cukor Kutatási Alapítvány (Sugar Research Foundation) néven tevékenykedő cukorlobbinak sikerült olyan formában közölnie egy tanulmány eredményeit, hogy ne legyen egyértelmű a cukorfogyasztás és a vérben megtalálható zsírok mennyisége közti összefüggés.

Fotó: Shutterstock

Akkor hagyjuk inkább…

A PLOS Biologyban megjelent tanulmány szerint ugyanakkor egy másik kutatást is finanszírozott 1967 és 1971 között az SRF. Ez a kutatás patkányok emésztőrendszerén tesztelte a cukorfogyasztás hatásait, ám amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a cukor húgyhólyagrákot okoz a patkányok esetében, az alapítvány egyszerűen felhagyott a kutatás anyagi támogatásával, ellehetetlenítve így annak befejezését és az eredmények publikálását.

Consuela
Consuela
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.