Nyugodtan idd csak meg a negyedik csésze kávét!

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A 400 mg koffein még ok, efölött azonban egészségügyi következményei is lehetnek a kávévedelésnek.

Egy új, nem kevesebb mint 700 kutatás eredményeit áttekintő vizsgálat szerint 4 csésze kávé, illetve 400 milligram koffein napi szintű elfogyasztása a többségnek még nem okoz egészségügyi problémát. Nem is különösebben egészséges persze, de a világvégét sem hozza közelebb.

A chicagoi Kísérleti Biológia konferencián bemutatott vizsgálat a kávézásnak a szívrendszeri, reproduktív, váz-és izomrendszeri, valamint a viselkedéssel kapcsolatos következményeit figyelembe egyaránt vette, és foglalkozott a koffeinfogyasztás rövid és hosszútávú folyományaival is.

A kutatók végül is arra jutottak, hogy a nagyjából négy csésze kávénak megfeleltethető, napi 400 milligrammos koffeinbevitel biztonságosnak nevezhető. Egy kanadai kutatás eddig is a 400 milligramnál húzta meg a határt, a gigantikus kutatás pedig most alá is húzta ez a számot. Kivételt jelentenek ez alól a terhes anyák, akik számára a határ alacsonyabb, nekik maximum naponta 300 milligram koffeint javasolnak a kutatók.

Négy csésze kávé tehát a legtöbbünknek belefér, az ötödik csészével azonban nem árt vigyázni. A rendszeresen 400 mg koffein fölött fogyasztók körében nagyobb ugyanis a depresszió, a hangulatzavarok, és a magas vérnyomás kockázata, ráadásul a masszív kávéfogyasztás a spermiumok DNS-károsodásával is összefüggésbe hozható. 

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Karáth Péter
Karáth Péter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.