Aki túl van már néhány fogyókúrán, annak valószínűleg nem kell ecsetelnünk, mi az a jojóhatás. A legszörnyűbb az egészben az, hogy egy súlyvesztést követően a nagy nehezen leadott kilóknál több is visszaszalad. Ráadásul a zsírszövet gyarapodásával a metabolikus szindróma (magas vérnyomás, magas vércukorszint, elégtelen koleszterin- és trigliceridszint, nagy csípőméret, zsírmáj) kialakulásának esélye is nő. És miközben a testi épségünkkel játszunk, a sorozatos kudarcélmények az önbizalmunkat is lerombolják, így előbb-utóbb szó szerint belebetegedhetünk ebbe az ördögi körbe. De akkor mégis mi a megoldás?
Erre a kérdésre a kutatók is már egy ideje keresik a választ. A jojózás egyik okáról korábban részletesen írtunk, ezért most összefoglaljuk a lényeget: A fogyókúra során elért eredmény megőrzésének nehézsége mögött egyrészt nem az akaraterő, hanem a tudatosság hiánya, másrészt biológiai okok állnak; egész pontosan a lelassult anyagcsere.
A metabolikus adaptáció azt jelenti, hogy a fogyás során a szervezet néhány hét alatt alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez, és megpróbálja az anyagcsere energiaigényét csökkenteni, vagyis tartaléklángon üzemel, hogy fenntartsa az optimális állapotot. A normális étrend visszaálltával azonban nem jár párhuzamosan a lelassult anyagcsere felgyorsulása; szervezetünk szükségállapotot hirdet, és az éhezés elkerülése érdekében a bevitt tápanyagok lebontása és energiaként történő felhasználása helyett elkezdi azok zsír formájában történő raktározását.
Ennek egyik oka a zsírsejtekben termelődő leptin, az étvágy és jóllakottság hosszú távú szabályozásáért felelős hormon szintjének visszaesése. A leptin az étvágy- és jóllakottságközpontnak információkat szolgáltat a zsírkészletekről, vagyis a test energiatartalékairól. Amint csökken a kalóriabevitel és összemennek a zsírsejtek, a leptin termelése is visszaesik. Minél kevesebb a zsírraktár, annál kevesebb leptin kering a vérben, és minél kevesebb a leptin, annál nagyobb az étvágy. Követéses vizsgálatok szerint A nagy fogyás című tévéműsor szereplőinek vérében jelentős mértékben csökkent a leptin nevű éhséghormon szintje, és hat év elteltével is csak a verseny előtti állapot 60 százalékára állt vissza ez az érték.
Másrészt a koplaláskor nemcsak a zsír-, de az izomszövetből is veszítünk (sőt az izomszövetet bontja le legkönnyebben a szervezetünk), ami csak rontja a helyzetet, hiszen izomsejtjeink felelnek a zsír bontásért akkor is, amikor nem mozgunk. Ezért olyan nehéz megtartani az elért súlyt – még akkor is, ha különösen nagy gondot fordítunk az egészséges táplálkozásra és a rendszeres mozgásra. Szervezetünk tehát ettől kezdve alapjáraton kevesebb kalóriát fog elégetni, mint azoké, akik soha nem voltak túlsúlyosak és nem próbáltak még lefogyni.
Eddigi magyarázatok az anyagcsere lassulására
- Az evolúciós hipotézis szerint sok százezer éven át őseinknek rendszeres időközönként az alultápláltsággal kellett küzdeniük, ezért genetikailag kódolva van bennünk a pluszkalóriák zsírként való tárolása.
- De nem minden kutató ért egyet az úgynevezett „takarékos gén” magyarázattal. John Speakman szerint a modern társadalomban nem mindenki kövér. „Ha a takarékos allélek egy erős szelektív előnyt biztosítanak az éhínség túlélésére, és az éhínség ilyen hosszú időn át elkísérte az emberiséget, akkor ezek az allélek elterjedtek volna a föld egész lakossága körében, és mindannyiunkban meglenne a takarékos gén, vagyis ma mindenki túlsúlyos lenne. De nem így van. Még a leginkább elhízott társadalmak bizonyos hányada is kimondottan vékony, az Egyesült Államokban például húsz százalék ez az arány. Felmerül tehát a kérdés, hogy hogyan sikerült ennyi embernek mégis elkerülni a takarékos allélek öröklését?” – írja 2013-ban publikált tanulmányában.
- „A zsír tárolására való genetikai hajlam meglehetősen bonyolult jelenség, ami rendszeresen változó környezetet, a környezet és bizonyos gének kölcsönhatását, illetve a gén és gén közötti interakciókat foglalja magába” – állítja Michael Rosenbaum, a Columbia Egyetem kutatója. A pontos működési folyamat ugyan még mindig rejtély, egy nemrégiben végzett kutatásban azonban a szakértők újabb összefüggéseket fedeztek fel:
Mi köze van a bélflóránknak a jojózáshoz?
A világhírű Weizman Intézet kutatói egérkísérletekkel kimutatták, hogy a mikrobiomnak meglepően nagy szerepe van a sikeres fogyókúrát követő visszahízásban (is). Azt találták, hogy súlygyarapodás, majd súlyvesztés után a kísérleti egerek szervezete – a bélflóra kivételével – visszaállt a normális állapotba. Vagyis kívül soványak lettek, ám a mikrobiomuk nem alkalmazkodott ehhez a változáshoz. „Körülbelül hat hónappal a súlyvesztést követően a korábban elhízott egereknél abnormális elhízott bélflórát figyeltek meg; mintha a mikrobiomuk emlékezett volna korábbi túlsúlyukra” – írja a Science Daily.
Az elhízásért felelős mikrobiom összetétele
A kutatók először széles spektrumú antibiotikumokkal „kiirtották” a kísérleti állatok belében élő mikrobákat, amitől megszűnt a fogyást követő nagymértékű súlygyarapodás. Egy másik kísérletben pedig korábban már elhízott egerek bélflóráját csíramentesen nevelt (saját bélflórával nem rendelkező) egerek szervezetébe ültették, aminek köszönhetően ezeknek az állatoknak a súlygyarapodása erőteljesebb és gyorsabb volt a magas kalóriatartalmú étrend alatt. Ezzel szemben azok a csíramentes egerek, amelyek szervezetébe egészséges és átlagos testalkatú – korábban nem elhízott – egerek mikrobiomját ültették be, az extrém mértékű táplálkozástól is csak csekély mértékben kezdtek el hízni.
A szakértők ezután két olyan flavonoidot (a növényvilágban elterjedt gyógyhatású vegyületcsoport) azonosítottak, amelyek befolyásolták a súlyvesztésért és gyarapodásért felelős mikrobióták állapotát. Kiderült, hogy az apigenin és a naringenin szintje gyorsan, valamint jelentős mértékben csökkent azoknak az állatoknak a szervezetében, amelyek korábban már elhíztak – szemben azokkal az egerekkel, amelyek soha nem voltak túlsúlyosak.
A magyarázat szerint normális körülmények között ezek a flavonoidok hozzájárulnak az energiafelhasználáshoz, a molekulák csökkent mennyisége viszont megakadályozza a zsírszövet energiafelszabadítását. Ennek következtében a fogyókúrát követő magas kalóriatartalmú étrend alatt a zsírsejtek nagyobb és gyorsabb mértékben halmozódnak fel.
Meg lehet állítani a visszahízást
A megfigyelések alapján a kutatók olyan transzplantációkat is elvégeztek, amik a súlyvesztésen átment egerek „memóriájából kitörölték” a korábbi túlsúlyos állapotot. Az eredmények szerint azután sem történt extrém mértékű elhízás, hogy az alanyok ismét magas kalóriatartalmú étrenden éltek. Majd miután növelték szervezetükben a flavonoidok szintjét, az egerek energiafelhasználása is visszaállt a normális szintre, így a magas tápértékű étrend alatt sem tapasztaltak gyors súlygyarapodást.
„Az elhízás népbetegség; a föld felnőtt lakosságának felét érinti, és olyan komoly – életveszélyt is jelentő – komplikációhoz vezethet, mint a szívelégtelenség vagy a cukorbetegség. Ha bebizonyosodik, hogy ez az eljárás – vagy egy hasonló megoldás – az emberekre is alkalmazható, az nagy előrelépés lesz az elhízás megelőzésében és visszaszorításában” – írják a tanulmány szerzői.
Baktériumfertőzések és gyulladásos bélbetegségek miatt végzett emberi székletátültetésekről már lehetett hallani, de arra még várnunk kell, hogy kiderüljön, az elhízásért és a sovány testtömeg megtartásáért felelős bélbaktériumokat is lehet-e biztonsággal „cserélgetni” az emberi szervezetben. De addig is egy jó tanács:
Egyél több petrezselymet és grépfrútot!
Az apigenin és a naringenin nevű flavonoidok nagymértékű lebomlása részben megmagyarázza azt az igazságtalan jelenséget, hogy miért égetnek el kevesebb kalóriát azok, akik túlesnek egy fogyókúrán – szemben a hasonló testalkatú és súlyú emberekkel, akik viszont soha nem fogyókúráztak. Erről a két flavonoidról korábban már kiderült, hogy segítenek az elhízás megelőzésében. Ha tehát szeretnéd növelni szervezetedben a zsíroxidáció, vagyis az energiafelhasználás mértékét, fogyassz minél több grépfrútot – ami bővelkedik naringerinben –, főzéshez pedig használj minél több petrezselymet és zellert, ezek ugyanis a legjobb apigeninforrások.
Ha pedig kíváncsi vagy, általánosságban az étrendünk hogyan befolyásolja bélflóránk működését, íme, egy érdekes oktatóvideó arról, miért olyan fontos a rostokban gazdag ételek rendszeres fogyasztása és a feldolgozott élelmiszerek kerülése.
A rostok éltetik a bélflórát
- Baktériumok, gombák és vírusok billióiból álló bélflóránknak különböző funkciói vannak: a bélbaktériumok fontos tápanyagokat termelnek, szabályozzák az immunrendszer működését, megvédenek a kórokozóktól, illetve lebontják a vastagbélbe kerülő meg nem emésztett szénhidrátokat és fehérjéket.
- Egészségünk alapfeltétele a változatos, sokféle baktériumot tartalmazó bélflóra, amit többek között környezeti hatások, a gyógyszerhasználat vagy az étrendünk befolyásol. A gyümölcsök, zöldségek, magvak, hüvelyesek és teljes kiőrlésű gabonák mind élelmi rostokban gazdag ételek, amik bélflóránk elsődleges üzemanyagaként szolgálnak. A rostok lebontása során ugyanis a bélbaktériumok rövid láncú zsírsavakat állítanak elő, amik táplálják a bélbarriert, és fontos szerepet játszanak a gyulladások megelőzésében (ezáltal pedig a daganatos megbetegedések kockázatának csökkentésében), mivel elpusztítják a parazita baktériumokat, vírusokat és gombákat – legalábbis akadályozzák azok munkáját.
- Egy, a Nature Communications című szaklapban megjelent tanulmányban a kutatók afrikai népek magas rosttartalmú étrendjét néhány hétre lecserélték a nyugati társadalmak egészségtelen étrendjére (gyorsételek, feldolgozott, zsírban és szénhidrátban gazdag ételek). Az eredmények szerint elég volt két hét ahhoz, hogy a magas zsír- és alacsony rosttartalmú ételeket fogyasztó alanyok vastagbelében megnövekedjen a gyulladások mértéke, ugyanakkor csökkenjen egy jótékony molekula, az úgynevezett butánsav mennyisége. Ez egy rövid láncú zsírsav, ami csökkenti a vastagbélrák kockázatát. Mindemellett a kutatók Amerikában – és nyugati étrenden – élő afrikai emberekkel rostban gazdag ételeket etettek, aminek hatására az alanyok bélflórája sokkal változatosabb és működőképesebb lett.
- Amikor nem fogyasztunk elegendő rostot, bélbaktériumaink kevesebb üzemanyaghoz jutnak és sokszor „éhen halnak”. Ennek következtében a bélflóra veszít diverzitásából, sőt némelyik „éhező” baktérium károsíthatja a gyomor nyálkahártyáját.
- A gyümölcsök, a zöldségek (minél nyersebb, annál jobb), a vörösbor, a tea, a kávé, az étcsokoládé és a fermentált ételek (savanyúság, tempeh, natúr joghurt) fogyasztásával fenntarthatjuk bélflóránk egészségét, míg a zsírban gazdag élelmiszerek – mint a tej vagy a szénsavas üdítők – ennek ellenkezőjét váltják ki.
