Ennyire működnek másként a nők és a férfiak

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Olyan érdekes eltéréseket soroulnk fel, amikről talán nem is tudott. És persze, hogy ezekért is részben a hormonok a felelősek.

Kutatók nemrég kiderítették, hogy a két nem más időzónában él, és úgy tűnik, hogy a nők biológiai napja valamivel rövidebb mint a férfiaké. Persze nemcsak ez az egyetlen különbség a szervezetünk működésében. Nem, itt most nem a nemi szervek eltérő felépítésére gondolunk, de tény, hogy sok mindennek köze van a nemi hormonokhoz, például az ösztrogénhez és a tesztoszteronhoz - állítja Dr. Adam Taylor, a Lancaster Egyetem orvostudományi karának munkatársa. A Daily Mail össze is gyűjtötte, hogy mennyire más fordulatszámon dolgozik a nők és a férfiak szervezete. 

1. A férfiak gyorsabban emésztenek

Az étel lassabban halad át a nők emésztőszervrendszerén mint a férfiakén, amit a szakértők azzal magyaráznak, hogy a nőknek kisebb a gyomruk, így kevesebb gyomorsav termelődik. Sőt, az ösztrogén is beleszól az emésztésbe, mivel ez a hormon ellazítja a simaizmokat, és az epesav összetételére is hatással van. Dr. Anton Emmanuel, egy londoni gasztroenterológus szerint a nők belei átlagosan 20 százalékkal dolgoznak lassabban mint a férfiaké. 

2. A nők szíve gyorsabban dobog

Egy női szív csupán kétharmada egy férfiszívnek (előbbi átlagosan 120 grammot nyom, utóbbi pedig 180 grammot), de gyorsabb, és míg a nők szíve percenként átlagosan 78-82-t ver, addig a férfiaké csak 70-72-t. A szakértők szerint ennek a különbségnek nincs hatása a nők általános egészségügyi állapotára, és arra sem, hogy milyen szív- és érrendszeri problémák jelentkeznek náluk. Itt jegyeznénk meg, hogy a közhiedelemmel ellentétben utóbbiak nemcsak a férfiakat tizedelik, sőt. A Központi Statisztikai Hivatal korábbi adatai szerint a nők halálozásának 53 %-át szív- és érrendszeri betegségek okozták, míg a férfiak között ezek a betegségek 47 %-ban felelősek a halálozásért. Ennek ellenére a legtöbben nem fordítanak kellő figyelmet a megelőzésre. Holott, ha a fiatal nő kap infarktust, nagyobb az esélye, hogy meghal, mint a hasonló korú férfié.

3. A nők gyorsabban pislognak

Míg a férfiak percenként átlagosan 14,5 alkalommal pislognak, addig a nők 14,9-szer. A feltételezések szerint ennek megint az ösztrogénhez van köze, ami segít abban, hogy adott szervek kellően nedvesek legyenek, és úgy tűnik, ez alól a szem sem kivétel. Ezt hogy sikerült kikövetkeztetniük? Nos, azok a nők, akik ösztrogén tartalmú fogamzásgátlókat szednek, percenként átlagosan 19,6 alkalommal pislognak. A rossz hír az, hogy a látószerveink egészsége szempontjából ez nem sokat számít, és a nőknél - szintén hormonális okok miatt - sokkal gyakoribb probléma a szemszárazság.

4. A nők gyorsabban berúgnak

A nők nem bírják olyan jól az alkoholt, ez nem újdonság. Az ok: a nők szervezetében alacsonyabb annak az enzimnek a szinte, ami segít az alkohol lebontásában. És mivel a pia jobban üt, a másnapot is jobban megsínyli a szervezetük. Sőt, a hosszú távú hatások is sokkal komolyabbak, a májkárosodás is hamarabb jelentkezik azoknál a nőknél, akik sok alkoholt fogyasztanak. "Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a nők májának az enzimhiányból adódóan sokkal keményebben kell dolgoznia" - nyilatkozta Dr. Adam Taylor. Egy 2013-as kutatás szerint a férfiakhoz képest a nőknél fele annyi alkohol is (7-13 ital/hét) fogyasztása is megnöveli az italozáshoz köthető májproblémák kockázatát. 

5. A férfiak haja gyorsabban nő

Átlagosan 1,25 centiméterrel lesz hosszabb a hajunk havonta. A Journal of Investigative Dermatology című folyóiratban megjelent tanulmány szerint viszont ha a nemek szerinti átlagot nézzük, akkor bizony a férfiak fürtjei 6,5 százalékkal gyorsabban nőnek. Mindezt a tesztoszteronnak köszönhetik, ami stimulálja a hajhagymákat. Persze mindennek ára van, ugyanis ettől a hormontól lerövidül a hajhagymák életciklusa, és beindul a kopaszodás. De mit jelent ez számokban? Az europid nőknél egy hajszál élettartama 5-6 év, a férfiaknál pedig 3-5 év. 

6. A nők gyorsabban beszélnek

Ki ne találkozott volna már azzal a nemi sztereotípiával, hogy a nők túl sokat beszélnek, be nem áll a szájuk. Nos, egy kissé vitatott kutatás szerint a nők gyorsabban beszélnek a férfiaknál, főleg társaságban. Ezt egyrészt az ösztrogénre fogják, másrészt köze lehet ehhez annak is, hogy az ún. prefrontális kéregben található beszédközpont a nőknél 23 százalékkal nagyobb - ezt állítja legalábbis egy tanulmány, ami az Open Anatomy Journal című folyóiratban jelent meg.

És ez nem minden, egy 2013-as kutatás szerint egy, az emberi beszéd kialakulásában fontos szerepet játszó fehérjének is köze van a nemi különbségekhez. A Marylandi Egyetem kutatói 3 és 5 év közötti gyerekeket vizsgáltak meg, és a lányoknál 30 százalékkal volt magasabb a FOXP2 szintje. "Tudtuk, hogy a lányok hamarabb tanulnak meg beszélni, és 20 hónapos korukra kétszer vagy háromszor több szót ismernek mint a fiúk, akik ezt a lemaradásukat ugyan be tudják hozni, de a gyorsaságban verhetetlenek a nők" - nyilatkozta Louann Brizendine, a The Female Brain (A női agy) szerzője.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.