Vigyázzon, ma van a szakítások napja!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

December 11-én sokan kidobják partnerüket, viszont hamar túlesnek a mélyponton! Ha ön mégis tart a mai naptól és az elkövetkezendő hetektől, van pár tanácsunk.

Statisztikával foglalkozó szakemberek facebookos kapcsolati sátuszokat és posztokat tanulmányoztak, és arra jutottak, hogy december 11-én, azaz karácsony előtt 2 héttel szakítanak a legtöbben – írja az Independent.

Az okok közt lehet, hogy sok friss pár például ilyentájt dönt úgy, hogy mégsem akarja választottját bemutatni a családnak, vagy olyan prózai és gonosz indokok is állhatnak a szakítások mögött, mint a drága ajándékvásárlás – amit így el lehet kerülni.

"Senki nem akar közvetlenül az ünnepek előtt szakítani, ezért kicsit előrébb hozzák a döntést, újévkor pedig tiszta lappal tudnak indulni. Idén is nagyon sokan jelentkeztek be nálam olyanok, akiknek mostanában ért véget a kapcsolata" - nyilatkozta a Daily Mailnek James Preece randiguru. "Nincs értelme pénzt és időt áldozni valakire, akivel nem is akarunk együtt lenni. Másrészt ilyenkor buliszezon van, és sokan könnyen elfelejtik, hogy odahaza várja őket valaki. A megcsalás és a túlzásba vitt flörtölés pedig szakításhoz vezethet" - tette hozzá. 

Amerikában egyébként van még egy kritikus szakítási időszak, a hálaadás napjának környéke, amikor szintén a családnak való bemutatás félelme játszhat szerepet a jelenségben, melynek neve is van: "turkey dump" (kb. pulyka dobás).

Jó hír, hogy ha szakít is december 11-én, a statisztikák szerint hamar túllendül a mélyponton, mert december 24-én már az éves csúcsot dönti meg a forgalom a Match.com-on, ami egy társkereső oldal, illetve ha együtt marad párjával, akkor meg már jó eséllyel tavaszig megússzák a szakítást. Hogy ez biztosan sikerüljön, Preece a következőket tanácsolja:

1. Ne lógjanak mindig egymás nyakán! A két ünnep között sok időt fognak együtt tölteni, és nem, ez nem olyan mint egy közös vakáció vagy nyaralás. Szóval próbáljanak meg külön programokat szervezni, egy kicsit magukkal is foglalkozni, már pár órsa is nagyon sokat számít.

2. Ésszel az elvárásokkal! Rossz vért szülhet, mint amikor ön mindennel elhalmozza a másikat, ő viszont félvállról veszi az ajándékozást. Szóval inkább állapodjanak meg az összegben, és próbáljon egyértelmű jelzéseket adni arról, hogy mire is vágyik. 

3. Ésszel a piával! Igen, vége a száraz novembernek, egymást érik a különböző bulik, de másnaposan az ember elég ingerlékeny tud lenni, és a karácsonyi időszak enélkül is elég stresszes tud lenni, minek tetézni a dolgokat? 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

nemoszi
nemoszi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.