A meditáció vagy vakáció a jobb?

Olvasási idő kb. 2 perc

A válasz egyszerű: a kettő együtt a leghatásosabb.

Vajon mi tesz jobbat a léleknek, a pihenés vagy a meditáció? Ezt boncolgatja a Telegraph cikkében, melyben egy amerikai kutatást vettek alapul. A tudósok arra jutottak, hogy a vakáció jótékony hatása egy hónapig tart ki, mind testi, mind lelki szinten. Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy mennyire jó is nyaralni, ám most egy új kutatás szerint a gének működése is megváltozik.

Az Icahn Orvosi Egyetem, a Kaliforniai Egyetem és a Harvard vizsgálata azt tárta fel, hogy hat napi lazulást követően csökken a stressz, az immunrendszer erősödik és csökken azon fehérjék szintje, melyek a depresszióért és a demencia kialakulásában játszanak szerepet. 

"Természetes, hogy a vakációnak ilyen szerepe van a stressz csökkentésében, ennek ellenére lenyűgöző látni, hogy mekkora változásokat idéz elő a génekben is, már rövid idő alatt is a nyugalom" -nyilatkozta a lapnak dr. Elissa Epel, a tanulmány egyik szerzője. "Az eredmények rámutatnak hogy milyen jelentős a vakáció hatása az összes vizsgált csoportra és a stresszre adott válaszra egyaránt." A vizsgálatot végzők azt is kimutatták, hogy az a pihenés az igazi, amely meditációval párosul.

A kutatásban 94 egészséges 30-60 év közötti nő vett részt. Kaliforniában hat napon át egy meditációs házban laktak. A fele csak élvezte a pihenést, a másik felük viszont részt vett a programokon, így meditáltak, jógáztak és önismereti gyakorlatokat végeztek. A csapat abban a reményben fogott bele a kísérletbe, hogy kiderüljön, milyen hatásai vannak a vakációnak és a meditációnak, illetve, hogy melyik a jobb. A kutatók vérmintákat elemeztek, elégedettségi felmérést végeztek minden résztvevőnáél a beköltözés előtt, után, egy hónap és 10 hónap múlva, és összehasonlították 20000 gén aktivitását, hogy kiderüljön, megváltoztak-e a pihenés alatt vagy után. 

Az eredmények azt mutatják, hogy a legjelentősebb változások azokhoz a génekhez voltak köthetőek, melyek a stresszre adott válaszokért és az immunrendszer működéséért felelősek. Az önbevalláson alapuló vizsgálat arra is kiterjedt, mennyire érzik jól magukat az emberek a pihenés után, és ebből az is kiderült, hogy a meditálók még 10 hónap után is kevésbé szenvedtek a depressziótól és a stressz sem viselte meg őket annyival, mint a nem meditálókat. A kutatók arra is rávilágítottak, hogy nem csak lelki, hanem fizikai változásokat is okoz a meditáció. Az immunrendszer javulása, a stressz-szint csökkentése az egészségesebb öregedéshez vezet - állapították meg, és most azt szeretnék vizsgálni, hogy ez a hatás csak akkor jelentkezik, ha elutazik az ember, vagy otthon is működik. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.