Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Egyszer csak azt vettem észre, hogy felborult a rendszer a mindennapjaimban és az ő kaotikus világához kezdek idomulni.
Többször meggyanúsítottak már, hogy biztosan azért tudom annyira átérezni ADHD-val diagnosztizált párom állapotát, mert nekem is tök hasonló tüneteim vannak: szétszórt vagyok, folyton pörgök, nehezen koncentrálok, elkalandozok, sokszor egy-egy szimpla beszélgetés közben is elveszítem a fonalat és a memóriám is cserben szokott hagyni.
Én persze csak hárítok, hogy ugyan már, ha ez így volna, képtelen lennék ennyire jól (mármint a magam módján jól) kézben tartani a dolgokat. Megismerkedésünk előtt is ilyen voltam, és ez soha nem is zavart különösebben - kivéve a vizsgaidőszakokat, amikor kész tortúra volt a szűkös határidőkön belül felkészülni egy-egy kihívásra -, de mióta együtt vagyunk, elég sűrűn megy a bagoly mondja verébnek poénkodás: Te is mindig a szavamba vágsz vagy meg sem hallod, amit mondok, de te nő vagy és ösztönösen anyáskodsz, ezért neked könnyebb rendezni a felfordulásunkat. Amúgy megadjam a volt dokim számát?
Amikor elkezd valami számára roppant izgalmas témáról nagyelőadást tartani, én meg nem győzöm feldolgozni azt a rengeteg új információt, amit rám zúdít, tényleg nagyon hamar lemerül az agyam. Ilyenkor csak bólogatok, miközben fogalmam sincs, miről van szó és állítólag üveges tekintettel nézek magam elé, aztán előrukkolok egy a beszédtémába totál nem illő dologgal. Másokkal ilyet csak nagy ritkán csinálok, de a férjemmel ez egyre sűrűbben előfordult.
Az én türelmetlenségem az ő soha be nem álló szájával kombinálva oda vezetett, hogy akaratlanul is hozzá hasonlóan kezdtem viselkedni. Talán azért, mert éreztem, hogy vele megtehetem, hogy néha nem figyelek rá, vagy hogy a kelleténél szétszórtabb vagyok és elfelejtek apróságokat, hiszen ő is folyton ezt csinálja, ezért biztosan megérti. Nem szándékos taktika volt, csak a párom megkért, hogy az állandó idegeskedés helyett vegyem egy kicsit lazábban a dolgokat. Hát ez lett belőle. Meg az, hogy felborult az alvási menetrendem, és úgy általában a mindennapjaimban kialakított rendszernek is búcsút inthettem, mert miközben igyekeztem arra fókuszálni, hogy neki segítsek, jól el is kényelmesedtem és szinte észrevétlenül idomultam az ő kaotikus világához. A férj persze ennek baromira örült, én viszont már kevésbé lelkesedtem: Néha úgy érzem, ez az ADHD ragályos! - panaszkodtam anno. Ma már azt sem bánnám, ha így lenne, mert...
...nem szégyellni kell, hanem örülni neki
Azért viszonylag hamar észbe kaptam, mert valamelyikünknek tényleg nem ártott volna rendet teremteni a káoszban. Elkezdtünk kidolgozni egy kommunikációs és önszervező stratégiát, ami eddig egész jól beválik, ráadásul közben rengeteg értékes és fontos dolgot tanultam tőle és más ADHD-snek bélyegzett emberektől. Például azt, hogy „inkább nevezzenek fekete báránynak, amiért nem egy rugóra jár az agyad az átlagemberével, de ne mások elvárásainak akarj megfelelni vagy beilleszkedni egy olyan közegbe, ahol csak kínszenvedéssel, vagy egyáltalán nem tudnál érvényesülni. Azzal foglalkozz, ami tényleg érdekel, amit szívvel-lélekkel, a saját módszereiddel kiválóan tudsz csinálni. Ha másokat ez mégis zavar, az az ő bajuk, legalább te legyél boldog.”
Rájöttem, hogy ezt a bizonyos ADHD-t nem szégyellni és nem is csak elfogadni kell, hanem igenis lehet rá büszkének lenni, sőt rendellenesség helyett adottságként kezelni. Vizsgálatok tucatjai bizonyították már be, hogy az ADHD-t a szülő(k)től vagy a nagyszülő(k)től örököljük, de létezik egy jóval régebbre visszanyúló tudományos magyarázat a "fejlődési rendellenesség" eredetére.
A vadászó ősök öröksége
Két éve bukkantam rá férjem gitártokjában egy nagyon érdekes, The Edison Gene: ADHD and the Gift of the Hunter Child című könyvre. Soha nem dicsekedett el vele, pedig alapmű lehetne minden ADHD-kapcsolatban. Meg úgy egyáltalán a témában. A szerző, Thom Hartmann pszichoterapeuta fia is figyelemhiányos hiperaktivitás zavarral küzd, ezért a szakember közvetlen közelről tapasztalja, hogy pontosan mi mindennel jár az ADHD. Szerinte (sok más kutatóval egyetértésben) azonban az állapotot nem rendellenességként kellene felfogni, hiszen azok a tulajdonságok, amiket a modern társadalom zavaró tüneteknek tekint (impulzivitás, disztraktibilitás), valójában azt a nagyfokú alkalmazkodóképességet biztosítják, ami a nomád életmódot folytató, vadászó-halászó őseinket életben tartotta, és ami az emberi civilizáció hajnalán, illetve a mezőgazdaság megjelenésével egy sajátos gén kifejlődéséhez vezetett. Hartmann vadász – farmer metaforapárja néhány évtizede még csak egy teória volt, ami a visszajelzések szerint rengeteg szülőnek segített az empatikusabb nevelésben, azóta viszont számos kutatás alátámasztotta, hogy az ADHD-hez kapcsolódó tulajdonságok a különböző társadalmakban valóban másként érvényesülnek – köszönhetően az úgynevezett DRD4 génnek.
A civilizációtól távoli, kevésbé fejlett területeken az ADHD-t igazi kincsként, értékes adottságként tartják számon, ami a sikeres zsákmányszerzés és fajfenntartás alapja, a modern társadalmakban azonban az ADHD-val diagnosztizált személyek már kevésbé állják meg a helyüket. Benjamin Campbell evolúciós antropológus vizsgálatai szerint például Kenyában az elszigetelten élő nomád népek körében sokkal nagyobb arányban van jelen az ADHD-jelenséggel összefüggő genetikai mutáció, mint a fejlettebb területeken élő afrikai törzseknél.
Az Edison-gén
Minden idők egyik legnagyobb feltalálója, Thomas Alva Edison után Edison-jellemnek, illetve Edison-génnek nevezték el azt az evolúciós fejlődés során ránk maradt DNS-együttest (számos gén komplex interakciója), amit a legtöbb figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral küzdő személy hordoz. Köztük gyerekek millió is, akiknek átlagostól eltérő működését és erősségeit általában figyelmen kívül hagyják vagy negatívumként kezelik, ezért az iskolában alulteljesítenek, kudarcot kudarcra halmoznak és elszeparálódnak. Ráadásul nem csak megbélyegzik őket, de gyógyszerekkel próbálják elnyomni náluk azokat a tüneteket, amelyek egykor nagyon fontos és értékes vonásoknak számítottak. Pedig egy kis plusz odafigyeléssel és a megfelelő hozzáállással a legjobbat lehetne kihozni belőlük is. Az ő agyuk ugyanis nem arra van huzalozva, hogy egy gyárban vagy irodában metodikus gondolkodással és ismétlődő, monoton tevékenységet végezve megállják a helyüket, hanem arra, hogy valami újat alkossanak, hogy feltalálók legyenek.
Thomas Edison is azok közé tartozott, akik nem találják a helyüket a hagyományos oktatási környezetben - fura viselkedése miatt ki is rúgták az iskolából -, de szerencsére édesanyja hitt tehetségében, és nem hagyta, hogy kiábránduljon, hogy elvegyék a kedvét azoktól az érdekes és hasznos tevékenységektől, amik lekötötték a figyelmét. Nagyon jól tette, mert Edisonnak köszönhetjük többek között az elektromos világítást, a fonográfot vagy a mozgóképet, és még rengeteg más találmányt, amik nélkül a nyugati társadalmak nehezen tudnák elképzelni mindennapjaikat. Éppen ezért a hozzá hasonló személyekre nem problémaként, hanem ajándékként kellene tekinteni.
A modern társadalom hozzáállása, az a baj
Az ADHD címkével ellátott személyek három alapvető tulajdonságát szokták félreértelmezni, és gyakran meg is büntetik őket ezek miatt:
- Az Edison-gént hordozó gyerekek minden apróságot észrevesznek maguk körül, ami arra vezethető vissza, hogy vadon élő őseinknek folyamatosan monitoroznia, fürkésznie kellett környezetüket ahhoz, hogy sikeres legyen a zsákmányszerzés, vagy hogy elkerüljék a veszélyt. Ezt a tulajdonságot az iskolában figyelemhiánynak nevezik.
- Gondolati folyamataik, asszociációik gyorsak és egyediek, ezért épesek pillanatok alatt döntést hozni. Az erdőben vagy a dzsungelben ez életmentő képességnek számított (ahogy ma is a videojátékokban vagy egy orvosi műtét során), a pedagógusok azonban impulzívnak írják le az ilyen gyerekeket.
- Mivel számukra létfontosságú, hogy a környezetükből folyamatosan ingerek érjék őket, ezért a számukra kevésbé érdekfeszítő dolgokra hamar ráunnak és ilyenkor mással kezdenek el foglalkozni, vagyis ha nincs külső stimulus, akkor keresnek, maguknak kreálnak ingereket. Őseinknél ez a kihívások iránti lelkesedés, az újdonságok iránti nyitottság is a túlélést segítette, a modern korban azonban hiperaktívnak címkézik meg az ilyen személyeket.
Nem csoda, hogy a megbélyegzettek körében annyira gyakori jelenség a harag, a szembenállás, a depresszió és az öngyilkossággal való kísérletezés. Az Edison-gént hordozó személyek felnőttként is hasonló problémákkal küzdhetnek; nem csak a gyerekkori sérelmeket cipelik magukkal, de sokszor olyan munkahelyen találhatják magukat, ahol ahelyett, hogy kreativitásukat és az újdonságok iránti érdeklődésüket díjaznák és használnák ki, elvárják, hogy a mentalitásukhoz és adottságaikhoz egyáltalán nem illő, monoton feladatokat végezzenek. Pedig mennyivel jobban járna mindenki, ha a szétszórtságuk és figyelemhiányuk helyett arra fókuszálnánk és támaszkodnánk, hogy mennyire
- lelkesek,
- kreatívak,
- innovatívak,
- könnyű felkelteni a figyelmüket egy-egy új ingerrel (más nézőpontból: könnyen megzavarhatók)
- kiválóan tudnak hiperfókuszálni,
- empatikusak, hiszen értik, mit jelent kívülállónak lenni,
- eltökéltek,
- impulzívak,
- szórakoztatóak
- és energetikusak!
Ezek az értékes tulajdonságok ugyanis hozzájárulnak ahhoz, hogy kiváló feltalálók, felfedezők, művészek és vezetők váljanak belőlük. Igazi egyéniségek, amilyenekre a világnak mindig is nagy szüksége volt, van és lesz.
Nézőpont kérdése
Thom Hartmann elsőként megjelent, Attention Deficit Disorder: A Different Perception című könyvében részletezte, hogy a „rendellenesség”, a „vadász” és a „farmer” nézőpontból mit is jelentenek az ADHD-nek nevezett jelenség tünetei. (A farmer kifejezést a szerző nem a mai értelemben vett mezőgazdasági dolgozókra érti, hanem azoknak az embereknek a készségeire és képességeire utal, akik a civilizáció hajnalán elsőként telepedtek le egy-egy területen azért, hogy földet műveljenek és állatokat tenyésszenek - vagyis azokra, akik még kétkezi munkát végeztek.)
| Tulajdonságok a „rendellenesség” szemszögéből | Tulajdonságok a „vadász” szemszögből | A „farmerre” jellemző, tulajdonságok |
| A figyelem fenntartásának nehézsége, rövidsége, ami időnként intenzív figyelemmé válhat. | A környezet állandó monitorozása. | Nehéz elvonni a figyelmét egy adott tevékenységről. |
| Nehézkes tervezés, a jó szervezőkészség hiánya. Impulzivitás (gyakran hoz meggondolatlan döntéseket). | Megragadja a pillanat adta lehetőségeket (ügyes, gyors zsákmányszerzés). | Képes fenntartani egy állandó erőfeszítést. |
| Torzult időérzék. Képtelen felmérni, hogy egy-egy tevékenység mennyi időt vesz igénybe. | Rugalmasság. Képes a hirtelen stratégiaváltásra. | Szándékos és logikus tervezés, szervezés. Hosszú távú stratégiákban gondolkodik. |
| Türelmetlenség. | Fáradhatatlan. Ha egy számára érdekes és fontos célról van szó, gond nélkül fenntartja a figyelmét és érdeklődését. | Reális időérzék. A feladatokat határidőre, megfelelő tempóban végzi el. |
| Nem képes arra, hogy a szavakat fogalmakká alakítsa – vagy fordítva. Tanulási nehézség jellemző rá. | Vizuális/konkrét gondolkodás. Tisztán lát egy-egy megfogható célt – még akkor is, ha szavakkal nem tudja körülírni azt. | Türelmes, képes várni, mert tudja, hogy a jó dolgokhoz idő kell. |
| Nehezére esik követni az instrukciókat. | Független, önálló. | Képes és szeret csapatban dolgozni. |
| Ábrándozás, álmodozás. | A megszokott, rutinszerű feladatok untatják. Szereti az új ötleteket (gyártani is) és az izgalmas feladatokat. | A teendőkre fókuszál és követ minden részletet. |
| Sokszor cselekszik anélkül, hogy átgondolná a lehetséges következményeket. | Hajlandó kockázatot vállalni és szembenézni a veszélyekkel. | Óvatos és elővigyázatos. Mindig meggondolja, mielőtt cselekedne. |
| Hiányozhat a szociális báj/jóindulat/udvariasság. | Nincs idő apróságokra, amikor döntéseket kell hozni. | Törődő, gondoskodó. Támogatja és elősegíti a közösségi értékeket. |
