Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Ha rossz arcok a munkatársaink, ellenségesebbek vagyunk otthon. De van mivel csillapítani ezt a hatást.
Hiába tűnik néha két külön világnak a munkánk és a magánéletünk, valójában az életünk különböző területeit képtelenség egymásról lehasítani. Az, amilyen hatások érnek bennünket a nap egyik vagy másik részében befolyásolni fogják hogyan viselkedünk, hogyan érezzük magunkat az éppen aktuális környezetünkben, ahogy befolyásolni fogják azt is, hogy alakul a kapcsolatunk a hozzánk közel álló emberekkel. Ez a megállapítás persze nem nagy bréking, de most egy új kutatás rá is világít arra, mennyire megszívjuk párkapcsolati szempontból, ha bunkókkal vagyunk körülvéve napközben.
A Journal of Managementben megjelent kutatásban a szingapúri egyetem munkatársai azt találtak, hogy amikor az ember ellenséges közegben dolgozik, hajlamosabb dühösen vagy zárkózottan, visszahúzódóan viselkedni otthon. A kutatók ugyan elég kis mintával dolgoztak - mindössze 56 ember és azok családtagjai vettek részt a vizsgálatban - egyértelműen látszik a kellemetlen munkahelyi környezet negatív hatása a párkapcsolatokban.
Ha a munkatársak udvariatlanul, bunkó módon viselkedtek, az a vizsgálatban résztvevőknél növelte az ellenségesség érzést. Ezt az érzést aztán az emberek otthon vagy kifelé fordították, vagyis agresszívabbak, ellenségesebbek voltak családtagjaikkal, vagy befelé, és ez esetben inkább visszahúzódtak, eltávolodtak tőlük. Ezek a vizsgálati eredmények egybevágnak korábbi kutatásokkal, melyekből kiderült, hogy a magas kockázatú munkát űzők - például rendőrők - családjánál gyakoribb a családon belüli erőszak, ahogy gyakrabban áll be érzelmi kimerülés állapota azoknál, akik magas munkaterhelésnek és nyomásnak vannak kitéve.
A családi életünkre nézve tehát komoly következményei vannak annak, hogy milyen a munkahelyi környezetünk. Azt az érzelmi állapotot ugyanis, amibe kerülünk, hajlamosak vagyunk továbbadni, hajlamosak vagyunk éppen úgy viselkedni szeretteinkkel, ahogy mások viselkedtek velünk. Ha pedig nem kommunikáljuk családtagjainkkal hogyan is érezzük magunkat a bőrünkben, ha nem mesélünk arról, miért vagyunk kibukva, miért vagyunk irritáltak, akkor ők - más kapaszkodó híján - magukban keresik az okot viselkedésünkre. Persze nyúzottan, fáradtan, idegesen nehezebb energiát fordítanunk arra, hogy mások érzéseire is odafigyeljünk, a családi életünk érdekében érdemes megpróbálni beszélni arról, mi is zajlik éppen bennünk.
