A délutáni szundikálás csodákat tesz a karrierjével

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Végre kezd eltűnni az a szemlélet, hogy az a jó munkaerő, aki szívrohamot kap a munkahelyén. Íme 3 nő vallomása.

Egy dolog biztosan közös Sheryl Cooksonban, Rachel Argyle-ban és Catherine Harlow-ban: mindhárman hisznek abban, hogy a délutáni alvás csodát tesz. Erről a Daily Mailnek beszéltek, az oldal pedig kutatásokra hivatkozva támasztotta alá, hogy milyen jól teszik ezek a nők, hogy ebéd után ledőlnek egy szűk fél órára.

Amikor kimerültnek érzi magát a nap során, Sheryl Cookson egyszerűen lerúgja magáról a magassarkúját, behuppan egy ágyba és lefekszik egy kis időre. Ebben semmi különös nincs, gondolhatják, viszont azt tudni kell, hogy Cookson mindezt a munkahelyén teszi, ahol egyébként kommunikációs vezetőként dolgozik. Nem az egyetlen: a britek közül egyre több nő ismeri fel, hogy a délutáni alvás bizony csodát művel. Korábban hadi pilótákon és űrhajósokon is tesztelték a szundítás hatásait és arra jutottak, hogy a munkaidőben átaludt 40 perc 34 százalékkal megnövelte a teljesítményüket, az éberségüket pedig megduplázta.

Cookson másfél évvel ezelőtt kezdte el ezt a rutint, ami annyira bejött neki, hogy saját bevallása szerint a munkában nyújtott teljesítménye exponenciálisan nőtt, sőt, 80 kollégája csatlakozott hozzá. „A munkám során rajtam a felelősség, hogy motiváljak embereket, egyeztessek az ügyfelekkel és egy 400 millió forintos büdzsét kezeljek. Az, hogy délután ledőlhetek egy picit, sokkal produktívabbá és hatékonyabbá tesz engem az összes említett területen" - mondta.

Fotó: Nbc / Europress / Getty

Az alkalmi hálószobát azután alakították ki, hogy a főnökök megkérdezték a munkavállalókat, mi javítana a munkakedvükön. A lista első helyére egy alvósarok került, ami végül egy tárgyalóterem hálóteremmé történő alakításában valósult meg. A helyiségben szabályozni lehet a fény erejét, de van könyvespolc és videojáték azok kedvéért, akik csak kikapcsolódnának kicsit. Az ágyneműt naponta cseréli a takarító személyzet, de mivel többen is használják az ágyat, a legtöbben általában csak a paplanra fekszenek, bele nem bújnak. Cookson most öthónapos terhes, így kifejezetten hasznát veszi a pihenősaroknak, amit annak idején egy migrén után kezdett el használni.

Kevin Morgan, a Loughborough Egyetem professzora szerint nem csoda, hogy főleg nők részéről mutatkozik igény a délutáni alvás iránt: a férfiak ugyanis nem menstruálnak, nem lesznek terhesek, nem szülnek és nem is szoptatnak éjszakánként. Hozzátette, nem szabad 20-30 percnél tovább aludni, mert utána mélyalvás következik, amiből nehezebb felkelni. A Daily Mail cikkéből azt is megtudhatjuk, hogy a legideálisabb időpont az alvásra a délután 3 óra.

Fotó: Ian Gavan / Europress / Getty

A 31 éves Rachel Argyre annyira tökélyre fejlesztette a délutáni alvást, hogy az előző munkahelyéről sokszor a tíz percre lévő tengerpartra autózott, hogy ott a járműben aludjon 40 percet. A mostani munkahelyén összesen 30 perc ebédidő van, de azért ebbe is beszorít egy kis alvást. „Már az segít felfrissülni, ha nem kell a monitort bámulnom az alatt a 30 perc alatt" - mondta, majd hozzátette, hogy bár még mindig az él az emberek fejében, hogy aki szundikál, az lusta, de ez a szemlélet kezd megváltozni. 

A 29 éve Catherine Harlow egy tervezőcégnél dolgozik vezetőként, és kinevezése után jött rá, hogy ekkora terhet nem tud úgy a vállán cipelni, hogy ne pihenne le napközben. „Hirtelen 15 órát kellett dolgoznom egy nap. Másként nem lehet ezt kibírni" - mondta. Harlowt egyébként a sziesztakedvelő édesapja inspirálta, és mivel neki bevált a módszer, úgy döntött, ő is ad naki egy esélyt. És ahogy a nagykönyvben meg van írva, csak 20 percet alszik napközben. „Ha ennél akár egy percnél is többet töltök alvással, használhatatlan vagyok. Az irodám ajtaján van egy zár, így bármikor el tudok vonulni" - tette hozzá. 

Ha ez még mindig nem elég ok arra, hogy a főnökénél házaljon a délutáni alvásért, íme egy ok: neki is jobb lesz ettől.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.