Egyen 500-ért zsíroskenyeret a Borfesztiválon!

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Háromezres napijegy, féldecinként árazott borok, nekünk továbbra is turistavakításnak tűnik az egész.

Jó hír, hogy úgy az idén is, mint minden évben, ősszel beköszönt a bordzsemborik, bormustrák, borderbik és borfesztiválok szezonja. Megmozdul a borrajongó szubkultúra szakértő, elhivatott, és az árral sodródó apraja-nagyja egyaránt, hogy tanulmányozza, milyen évre sikeredett az idei, majd aztán ossza az észt a borhoz nem értő ismerősei előtt.

"Borúra derű - derűre bor"-szól a 24. Budavári Borfesztivál Romhányisan rímhányó szlogenje, és a közönség fesztiválokhoz szokott hányada nem is fog csalódni a rendezvényben. A kiállítók között nemcsak a bor és a pezsgő előállítóit találhatjuk meg, ugyanúgy jelen vannak az értékesítők, a fogyasztáshoz szükséges készségek gyártói, forgalmazói, a szféra online tükre, a Borászportál, az utazási irodák, mint ahogy a gourmet szintű életélvezet gasztronómiai kellékesei az elegáns cukrászdától (Gerbeaud) a szarvasgomba-büfén át a dödölle-, zsíroskenyér-, pljeszkavica-, és rétesfüggők faházacskáiig.

Galéria ikon

24

Kreinbacherék itt mutatták be az új magnum pezsgőt.
Galéria: Borfesztivál
Fotó: Lehotkai Ákos

A sok-sok kiállító standját a várban csak igen széttagolt módon sikerült elhelyezni, a terület két nagy részét csak az Oroszlános Udvarba vezető szűk folyosó köti össze egymással. A megnyitó beszédből, melyet Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár celebrált, megtudhattuk, hogy "a bor a föld és a természet csodálatos, mély szakralitásában gyökerezik", és nagyszerű emberi teljesítmény által létrejövő ital. Hogy-hogy sem, az 1990 előtti időkben a minőségre való törekvést valahogy mégiscsak elhanyagolták, de azóta fejlődő pályán van a magyar bor és jobban teljesít egyre csak javul.

A fesztiválon  horvátországi pincészetek, valamint olasz bor- és pezsgőgyártók is jelen vannak, kontrasztját képezve a magyar felhozatalnak. A mély szakralitás a rendezvény készpénztagadó attitűdjén is megjelenik, már itt is kizárólag a fesztiválokon terjedő FestiPay-kártyát lehet használni, ezt készpénzzel vagy kártyáról lehet a kijelölt helyeken feltölteni, és a standok kártyaautomatáinál lehet velük, vagy MasterCard PayPass-os hitelkártyával fizetni.

Az árak a fesztiválozók által mondhatni megszokottak: a beugró nem kicsit húzós, 3000 Ft naponta, amihez jár ugyan egy maximum 2 decisnek mondható kóstolópohár (ami a Juniboron rendszeresített, igazán mutatós pohárhoz képest igen "megúszós" benyomást kelt) és egy nyakba akasztható fekete pohártarisznya, de ezen kívül nem sok. Fesztiválhoz képest a szórakoztatás zenei része nem igazi nagypálya, és ráadásul a helyszín legfélreesőbb sarkában van a színpad, így hát még ha a Motörhead szórakoztatná is a Savoyai teraszon a pesti panorámában gyönyörködő résztvevőket, műsora akkor sem hallatszana be az Oroszlános Udvarra, ahol a rendezvény legotthonosabb és legkellemesebb része fekszik.

Galéria ikon

24

A versenyben 17 ország vesz részt, köztük a sajtnagyhatalom Amerikai Egyesült Államok.
Galéria: Borfesztivál
Fotó: Lehotkai Ákos

Bort a szokásosan szulfitos cserszegi fűszerestől vagy könnyebb rozéktól kezdve már 100-150 forintért kaphatunk decinként, de vigyázat, jó lesz észnél lenni (amíg lehet), mert van stand, ahol már féldecinként tüntetik fel az így (fél decire) 600-800 Ft-os árakat. Fehérekből 300-500 forint egy deci (rieslingek, chardonnay-k), vörösből 600 forint (2012-13-as syrah-k, merlot-k). Palackra is lehet bort kapni, ezek az árak általában 10-15 százalékkal alacsonyabbak, mintha kimérve kérnénk az italt. De még így sem érdemes így vásárolni, mert az árak érezhetően (nagyjából 15-20 százalékkal) magasabbak, mintha boltban vennénk meg, amit persze indokolhat a helyszín, a bérleti díjak, a kitelepülés költsége. Kár, hogy a fesztiválozók részére nyújtott extra szolgáltatás semmiképpen.

Galéria ikon

24

Valamiből ki kell gazdálkodni a helypénzt
Galéria: Borfesztivál
Fotó: Lehotkai Ákos

Elnézést kérek azoktól, akik a borvidékes-borászati segédeszközös-borkóstolós vetélkedőre készültek egész évben, illetve porontyuknak a "kreatív gyermeksarokban" szeretnék felnyittatni szemeit a parafadugók másodlagos felhasználását illetően, de számunkra továbbra is turistavakításnak tűnik ez az egész fesztiválosdi.

A gyerekeknek egyébként 12 éves korig ingyenes belépés, de efelett ugyanúgy 3000 Ft a napi belépõ, és természetesen 18 alatt senkit nem szolgálnak ki alkohollal. Az ivás mellett étkezésre is sok lehetõség adódik, még napsütésben kerülhet sor bemelegítõ nassolgatásra, részben a borok mellé árult sonka- és sajtkóstolók (300-900 Ft-ig), részben a"Sajtverseny" keretében, ahol 17 nemzet "sajtkatonáit" kebelezhetjük be (2500 Ft az egész adag), majd szavazhatunk a szerintünk legízletesebbre. A kéttenyérnyi, nagynak ható zsíroskenyér 500 Ft, a körözöttes már 700, a sonkás 900 Ft, a rétesek átlagosan 500 Ft-ba kerülnek, a lángosokból a sima: 500, sajtos-tejfölös: 800 Ft, amit nehéz indokolni, főleg ha tudjuk mennyibe is kerül egy lángos előállítási költsége.

Galéria ikon

24

Sajtverseny is zajlik a helyszínen, Magyarország a Pater nevű, apátsági, zsíros, félkemény, röglyukas sajttal nevezett.
Galéria: Borfesztivál
Fotó: Lehotkai Ákos

Sötétedés után a melegkonyhás pavilonok is teljes nyomatékra kapcsolnak, várhat ránk a junk-food dödölle (1500 Ft), mangalicapörköltes szendvics magvas cipóban (1700 Ft), a felső határ pedig a tenyérnyi tányérkán kapott szarvasgombás libamáj, szarvas, vagy fürj (2500 Ft/adag).

Édességnek macaront kóstolhat (590 Ft), de vannak egyéb torták, tiramisu, somlói galuska (600-1000 Ft-ig). Az ételfogyasztást a szokott egyensörpados-sörasztalos infrastruktúra támogatja, és a borászpavilonok is meglepően egyformák. Mintha mindenki minimál-megúszós megközelítésben akarná letudni a fesztivált, igazi, sajátságos megjelenésű pavilonra, bungalóra, sátorra jóformán nem is lehetett találni, de lehet, hogy erre a kitelepülők lehetőséget sem kaptak.

Így különleges ritkaságnak tűnik a mezőnyben a Kreinbacher-pavilon, melyet mind belső felszereltsége (látványhűtő és jégvödrökkel teli pult), mind a pulton kívüli, a látogatókra irányuló figyelme megkülönböztetett a többi egyen-igyon standtól. Ők a Borfesztiválon kezdték meg a Magnum-kiszerelésű pezsgőik forgalmazását Extra Dry és Brut Classic verziókban, egyenként 500 számozott palackkal. Az árak egyértelművé teszik, hogy a megnyitóbeszédben oly annyira hangsúlyozott szakralitás és borértés nem reked meg a lélek és a szellem szintjén: itt mindenkinek mélyen a zsebébe kell nyúlnia, aki egy kicsit is mulatni akar.

A résztvevők között – mind az árak, mind a kellően meg nem értett szakralitás okán – kevés fiatalt látni, inkább az amúgy is a várban tengő-lengő, egymással boldogan szelfizgető skandináv, amerikai és japán turisták jellemzőek, akik önfeledten sütkéreznek és felszabadultan borozgatnak-vásárolgatnak a délutáni napfényben. Az est leszálltával bekapcsolódnak a fesztiválba a magyar erők is, jellemzően a 35 feletti, általában szingli lányok, illetve ugyane szingli lányok párban vagy kis csoportban, illetve szingli lányok anyucival leosztásban. Mellettük azért feltűnnek a zakós fiúcsapatok, de meglepő módon nagyon ritka a lezserebb, kapucnis pulóveres viselet.

Galéria ikon

24

Minden borrégió képviseltette magát, extraként pedig horvát és olasz borászok is érkeztek.
Galéria: Borfesztivál
Fotó: Lehotkai Ákos

Az idei Borfesztivál önmaga és a piacon kapható magyar borok jelentőségén túlmutatni szándékozó rendezvény, melynek helyszínéért a látogatók méltán lehetnek hálásak. Nagy kár, hogy a bort kevéssé ismerő de jobban megismerni szándékozó réteg előtt nem a borkultúra nyitott és befogadó voltát, ismeretterjesztő oldalát, valamint ízlés- és értékformáló arcát mutatja, hanem áraival inkább a már a borokat jobban ismerő és könnyebben rizikózó réteg felé kínál ipari mérvű, évenként kvázi kötelezőként letudandó szórakozási lehetőséget.

24. Budai Borfesztivál 

Szeptember 9-13 

Napijegy 12 éves kor felett 3000 ft, ha van OTP Klub kedvezménye, akkor 1500 ft, All You Can Move kártyával pedig 2250 ft. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Zimre Zsuzsa
Zimre Zsuzsa
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.