Megoldottuk a rakparti biciklis kereszteződés rejtélyét

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bár a történet kicsit bonyolultabb, mint hittük, kiderítettük, hogy vajon az autósoknak vagy a kerékpárosoknak van-e elsőbbsége a Carl Lutz rakparton.

Az egész azzal kezdődött, hogy készítettem egy kvízt a kerékpáros KRESZ-ről. Ebben szerepelt egy olyan kérdés is, amely a Carl Lutz rakpartról felhajtó autósokra és kerékpárosokra tért ki – egészen pontosan arra, hogy melyiküknek van elsőbbsége. Az autóút végén lévő Elsőbbségadás kötelező tábla miatt egyértelműnek gondoltam, hogy a bringásoknak, de mint kiderült, a helyzet ennél összetettebb.

Kérdéseimmel a Magyar Kerékpárosklubot kerestem meg. Mivel a kvíz ominózus kérdése és az azt követő közös "nyomozás" kiderítette, hogy rossz a forgalomtechnikai kialakítás, ezért a klub jelezni fogja a problémát az illetékeseknek. Tudnivalók és tanulságok a hajtás után!

Az alapproblémát az jelentette, hogy a kerékpárút vége táblát csak a kereszteződés déli oldalán helyezték el, az északinál nem. A Magyar Kerékpárosklub szakemberei szerint „ez, így ebben a formában rendkívül veszélyes megoldás, inkább az autóvezetők figyelmét kellene jobban felhívni a kétirányú kerékpárútra" – írták megkeresésemre.

A fenti képen látszik, hogy északra haladva a tábla szerint véget ér a kerékpárút, ellenkező irányban viszont nem.
Fotó: Google Street View

Több olvasó is írt a kvíz után, ők abban nem voltak biztosak, vajon a kerékpárút vége tábla ellenére megmarad-e a biciklivel járók elsőbbsége. Mint kiderült, igen. „Alapjában véve ilyen esetben sima útkereszteződésnek minősül, tehát vagy a jobbkéz-szabály dönt, esetleg a magasabb rendű utat vagy a kötelező elsőbbségadást jelző tábla az irányadó" – tisztázták a szakemberek. Igen ám, viszont nem csak a Carl Lutzról, de oda is lehet kanyarodni az említett helyszínen. „A rakpartról érkezőknek mindenképpen elsőbbséget kell adniuk a kerékpárral közlekedőknek, az oda kanyarodók esetében viszont nem egyértelműek az elsőbbségi viszonyok. Csak az a megoldás, ha az illetékes azonnal kijavítja ezt a kereszteződést" – tették hozzá.

A Klub jelezni fogja az illetékesnek, hogy ellentmondásos a kérdéses kialakítás, ami balesetveszélyes emiatt. Mivel mi minden nap arra járunk munkába és haza, figyeljük majd, mikor lesz változás, és arról is beszámolunk - reméljük, minél előbb.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.