Magyarok büszkesége a lengyel sóbánya

Lengyelországban volt dolgunk, és ha már Wieliczka közelében jártunk, úgy döntöttünk, megnézzük a híres wieliczkai sóbányát is. Első blikkre egy kicsit soknak tűnt a 2-3 órás túra (ha idegenvezetőt is kér az ember), de egyáltalán nem számítottunk arra, hogy ásítozás helyett röhögve fogjuk végigjárni a bányát. Megtudtuk például, hogy a sóbánya olyan, mint egy hatalmas labirintus, és bár természetesen minden látogatóért kár, de az idegenvezetők azért visznek nagyobb csoportokat, mert 1-2 százalék veszteség még megengedhető. Ha tehát egy idegenvezető megunja a házastársát vagy barátját, érdemes elhívnia, hogy csatlakozzon egy nagyobb látogatócsoporthoz. És aztán reménykedni a statisztikában.

Szóval, ha önben is voltak aggályok, élvezhető-e egy több órás bányatúra, megnyugtatjuk: felettébb szórakoztató! De nem csak emiatt.

Wieliczka kb. 15 kilométerre fekszik Krakkótól, délkeleti irányban. A város joggal híres a sóbányájáról, ugyanis ez a bánya a világon egyedülálló. A magyaroknak meg főleg nagy büszkesége lehet, ugyanis egy legenda szerint, kizárólag a magyar származású Szent Kingának (IV. Béla király lányának) köszönhető, hogy sót találtak Wieliczkában. A történet röviden: Kinga, Boleszláv lengyel fejedelem felesége volt (akihez tizenöt évesen adták feleségül). A tatárjárás után, amikor a királylány hazalátogatott, elment a máramarosi sóbányákat is megnézni, ahol látta, milyen gyönyörűek a sótömbök, így megkérte apját, hadd vihessen mutatóba Lengyelországba is - és persze, ha már, akkor a bányát is szerette volna magáénak tudni. Egyidejűleg azt is kérte, hadd vihessen magával szakembereket, akik talán Lengyelországban is találnak a föld felszíne alatt hasonlóan szép kristályokat rejtő sóképződményt.

És itt jön a csoda: a királylány a bánya birtokbavétele jeléül jegygyűrűjét egy aknába dobta, nem sokkal később pedig, miután az első sóbánya megnyílt Wieliczkában, az első sótömbben, amit a bányászok kiemeltek, éppen az ő gyűrűje ékeskedett. Szóval, ennek a krónikának köszönhetjük, hogy valami közünk van ehhez a csodálatos sóbányához. Egyébként az idegenvezetőnk, Patrycja azt is elmondta, hogy Kingát a mai napig csodálják Lengyelországban, sőt, Lengyelország védőszentje is. 

Nyilván mindenki ismeri a népmesét a királylányról és a sóról. Nos, a lengyeleknek valóban óriási mázlijuk van vele – legalábbis a wieliczkaiaknak –, ugyanis a lelőhely felfedezésétől kezdve a város fő pénzforrását a sóbányászat biztosította. A bányában egy szanatórium is működik: a lengyelek orvosi beutalóval ingyen használhatják, mindenki más meg pénzért veheti igénybe a szolgáltatásokat.

A sóbánya

A wieliczkai sóbányában a tényleges bányászatot mára beszüntették – elfogyott az iparilag kitermelhető mennyiségű só, csak látványosságként üzemeltetik. Nyilvános turistaútja két kilométer hosszú, ezt körülbelül 1,5-3 óra alatt lehet bejárni. A bányában 14 fok van, ami egyébként többnek érződik a sok lépcsőjárás miatt. Összesen 378 lépcsőn kell lemenni a 135 méteres mélységbe (ne ijedjen meg, egyáltalán nem vészes), ahol azonnal érezni a só szagát és a párás levegőt. Eszméletlen, milyen kellemes érzés – jó mélyen belélegezni a sós párát. Felemelő érzés, komolyan. A szóbeszéd úgy tartja, hogy a második világháború idején a koncentrációs táborba hurcolt rabok közül néhányat naponta ide irányítottak, akik a német repülők alkatrészeinek gyártásában vettek részt. „Erről viszont semmilyen bizonyító adat nincsen.” – mondta el Patrycja.

A túra vége a Danilowicza kamránál van – 135 méteres mélységben –, és onnan szerencsére lifttel lehet a felszínre jutni, bár, ha nagyon meg akarja mászni a több száz lépcsőt, senki nem tiltja. A liftek elég kicsik, és általában kilenc-tíz embert zsúfolnak be egy járatba, ami roppant kellemetlen érzés; konkrétan mozdulni sem lehet, de hát ez legyen a legkisebb probléma. Ami viszont nagyon pöpec: a lift másodpercenként négy méteres sebességgel halad, és a felszín előtt egy óriás levegőbefújással egyenlítik ki a két szint közötti légnyomáskülönbséget. Erre azért van szükség, mert ilyen magasságkülönbség átlépésekor simán előfordulhat a dekompressziós betegség, vagy más néven keszonbetegség. 

Nem lehet unatkozni a bányában

A bánya minden egyes részének külön története van és mindent próbáltak szobrokkal reprodukálni. Az egyik teremben például bemutatják, hogy hogyan vitték le a hatalmas mélységbe a lovakat, vagy éppen azt, hogy milyen volt amikor tűz ütött ki a bányában. Ez utóbbit látvány és hang effektekkel tették életszerűbbé. 

A bányában több konferenciaterem és kápolna működik, volt már itt esküvő, céges rendezvény és rendszeresen tartanak hangversenyt is – ez utóbbihoz kiváló az akusztika. A ma is működő kis kápolnában vasárnap reggelente van mise, nyugodt atmoszféra biztosítja a hangulatot hozzá. 

Végezetül csak annyit, hogy Patrycja arra biztatja a látogatókat, hogy ha már elmennek megnézni ezt a sóbányát, legalább egy üveg tequilát vigyenek magukkal, mivel a belépő árában benne van 1 kg só is, szóval ez utóbbiból tutira nem lesz hiány koccintás után.