Több mint kétszázezer ember vizsgálatából kiderül, hogy öregnek lenni egyáltalán nem szívás. Vagy de legalábbis több boldogsággal jár.
Tudta, hogy minél idősebb, annál bizakodóbbá válik? Legalábbis ez derül ki egy friss kutatásból, ami erősen ellentmond annak a rosszindulatú feltételezésnek, hogy a nyugdíjasok mind zsörtölődő, zsémbes alakok.
„Ha az idős korra gondolunk, a legtöbbször a veszteségek és a hanyatlás jut eszünkbe, pedig egyre több kutatás bizonyítja, hogy van néhány dolog, ami korral konkrétan jobbá válik – mondta dr. Claudia Haase, a tanulmány egyik szerzője. – Kutatásunk szerint ahogy az ember öregszik, úgy erősödik benne a bizalom, és azok az emberek, akikben a bizalom nő, boldogabbnak is érzik magukat."
A fentieken túl az emberek korral gyakran optimistábbá válnak. „Ahogy öregszünk, úgy egyre nagyobb valószínűséggel látjuk meg a dolgok és az emberek jó oldalát, és bocsátunk meg olyan dolgokat, amelyek fiatalként hatalmas bosszúságot okoztak" – tette hozzá dr. Haase.

A kutatásban egyébként elég sokan vettek részt: 83 országból összesen 200 ezer embert (ebből egy másik vizsgálat keretében 1 230 amerikait utánkövettek) vettek alapul, szóval az életkor és a bizalom kapcsolata elég megbízhatónak tűnik. A megfigyelésben a II. világháború utáni baby boom (Magyarországon Ratkó-korszakként elhíresült) alatt születettek, illetve az X és az Y generáció tagjai is részt vettek. „Mindkét tanulmányból az derült ki, hogy a bizalom és a jólét egyenesen arányos, és ez minden életkorban igaz, tehát a bizalom nem feltétlenül jár együtt az idős korral. Az eredményeink azt sugallják, hogy a bizalom egy kulcstényező az életen át tartó sikeres fejlődésben" – mondta dr. Michael Poulin, a tanulmány társszerzője.
Mi a tanulság? Egyrészt nem szabad bedőlni a sztereotípiáknak, másrészt pedig érdemes megtanulni bízni, ez ugyanis a hosszú és boldog élet egyik záloga lehet.
























