Mindent a misékről, ha már úgyis ott fog ülni ezentúl vasárnap

Március 15-én még a nemzeti ünnep miatt, de következő vasárnaptól már pártunk és kormányunk akaratának megfelelően nem fognak üzletek és plazák zavarni senkit abban, hogy végre NER-kompatibilis alattvalóként elkezdjen templomba járni. Ha az utóbbi években az ön számára is túl nagy volt a kísértés, és inkább a bevásárlóközpontok felé kanyarodott, most felelevenítjük, melyik felekezet mikor tartja az istentiszteletet, és mire figyeljen, ha rég járt templom közelében.

Katolikusok

A legnagyobb számban a katolikusok élnek Magyarországon, a legtöbb templom is a katolikus egyházhoz tartozik. Vasárnaponként a diákmise-nagymise-esti mise sorrend a jellemző, nincs könnyű dolga az atyáknak, ők bezzeg nem pihenhetnek. A háromszori mise természetesen a nagyobb templomokra jellemző. A katolikusok nagyon praktikusan általában egy táblán előre jelzik, hogy a misén melyik énekeket fogják énekelni (mindegyiknek van ugyanis száma). Az énekeskönyv megtalálható a templomi padokban, így csak arra kell figyelni, hogy mi a sorrend, és felcsapni a megfelelő oldalon a könyvet.

A kora reggeli, akár 7:30-kor kezdődő misét szokták diákmise névvel illetni, majd ezt követi a nagymise, jellemzően 10-11 óra között. Ha esetleg nem tudná, egy órát érdemes a misére számolni.

Szerencsére nem csak honfitársainkra gondol az egyház, a hazánkban élő külföldiek is járhatnak istentiszteletre, angoltól a vietnámiig tartanak szertartásokat. Ezek listáját itt találja meg.

Találtunk egy szuper miserendet, a Virtuális Plébánia Portált, ahol mindent meg lehet tudni az Istentiszteletek idejéről, helyéről, nyelvéről is típusáról is. Későn kelők természetesen mehetnek este is a templomba, bár a kistelepülésekre ez a misetípus nem jellemző, inkább a léha, nagyvárosi népek csináltak ilyeneket, nyilván az egész napos vásárolgatás után.

Katolikus mise
Katolikus miseGodong

Reformátusok

Ha valaki nagyon nem lenne képben, a legreformátusabb város Magyarországon Debrecen, melyet akár kálvinista Rómaként is szoktak emlegetni. A református templomok tetején kakas vagy sokágú csillag található, nem pedig kereszt. Az istentiszteletből általában kettő van, egy délelőtt, egy délután, de van olyan templom, ahol hatot is tartanak eg vasárnap.

Aki istentiszteletre megy, az éneklésre, imádkozásra és adakozásra készülhet fel, na meg elég sok felállásra és leülésre. Dalok itt is vannak, úrvacsorás istentisztelet azonban csak 8-12 alkalommal, szemben a katolikusokkal, ráadásul ítt a hívek is kapnak bort és kenyeret is.

Evangélikusok

Az evangélikus templomok tetején szintén kereszt található, és nem olyan díszesek mint a katolikusok. Ha evangélikus istentiszeletre megy, akkor ne papot említsen, hanem lelkészt. Énekeskönyvet a legtöbb templomban adnak, és a dalok sorrendje itt is fel van tüntetve. Az istentiszteletre nagyjából egy órát számoljon. Úrvacsora itt is van, a hívek bort és ostyát kapnak. Az istentisztelet puritán, de azért éneklésre, és gyakori testmozgásra itt is készülhet. Amennyiben gyors és hasznos információkat szeretne megtudni mise előtt a szokásokról, ezen a honlapon talál praktikus információkat. A legtöbb templomban 10-11 körül van a nagymise, illetve az esti órákban van még egy, illetve szoktak még ifjúsági istentiszeletet tartani, szintén délután.

Evangélikus templom
Evangélikus templomEducation Images
Oszd meg másokkal is!
Mustra