Kukába dobták az önéletrajzát? Ne bánja!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A hr-eseknek bőven van még mit tanulniuk az első benyomásról.

Azt már tudjuk, hogy nem bízhatunk meg teljesen az első benyomásainkban, de a The British Psychological Society szerint a hr-eseknek még bőven van mit tanulniuk a témában. Szerintük ugyanis az új kollégák kiválasztásával foglalkozó szakemberek nem túl jók abban, hogy egy önéletrajz alapján helyesen ítéljék meg a pályázó személyiségét – igaz, ez nem tartja vissza őket attól, hogy messze menő következtetéseket vonjanak le az önéletrajzokból. 

Egy amerikai vizsgálatban a résztvevőknek kétoldalas CV-ből kellett következtetniük a pályázó személyiségére – a tippek viszont közel sem egyeztek a dokumentumokat készítő mesterképzéses hallgatók önértékeléseivel. A szakemberek ennek ellenére simán döntöttek a jelentkezők alkalmasságáról: a választásuk közel felét befolyásolta az adott személyről kialakult szubjektív kép.

Fotó: Joe Raedle / Europress / Getty

Egy másik kísérletben 266 ember játszott fejvadász szerepet, és szedett szét elemeire önéletrajzokat. Kiderült, hogy az önéletrajzok bizonyos jellemzői (így a CV kinézete, tapintása, illetve az önkéntes munkák és a számítógépes készségek megemlítése) nagy hatással volt a szubjektív benyomásokra. Utóbbi kettőből egyébként az extrovertáltságra, az elfogadóképességre és az élményekre való nyitottságra következtettek a résztvevők. Kiderült, hogy – a szakemberekhez hasonlóan - minél többet foglalkoztak - a szerintük - a pályázó személyiségét tükröző résszel, annál lényegesebbnek érezték, hogy abból becsüljék meg az alkalmasságot.

"Mivel leggyakrabban az önéletrajzunkkal tesszük meg az első benyomást a leendő munkáltatónkban, rendkívül fontos, hogy megértsük azokat a hatásokat, amelyeket általában tesznek." – mondta Gary Burns, a kutatás vezetője. "Éppen ezért igenis szánjunk időt arra, hogy korrekt leírást adjunk magunkról, kerüljük a sallangokat, a képzésekkel kapcsolatos részben pedig ne csak az iskoláinkra térjünk ki, hanem minden jelentősebb, iskolán kívüli tapasztalatszerzésre is." – tette hozzá Burns.

Mi a tanulság? Ha elutasítják, nem biztos, hogy a valódi személyisége miatt történik, sőt! Éppen ezért nem szégyen az önéletrajza összeállításánál ismerősök, barátok, de akár szakember segítségét kérni, hogy minél inkább önt tükrözze a végeredmény. És ne feledje: pályát módosítani középkorúként sem késő!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Nyaralás a gyerek nélkül: önzés vagy nem? A pszichológus megmondja

A feltöltődés, a regeneráció ideje a nyaralás. Sok szülő azonban úgy érzi, ilyenkor nem tud kiszakadni a napi rutinból, csak a környezet változik, ez pedig komoly gond. Regeneráció nélkül ugyanis a napi feladatainkat és a gyermekünk igényeit is sokkal kevésbé tudjuk ellátni, kielégíteni. A pszichológus azt mondja, adott esetben érdemes néhány napot a szülőknek kettesben, vagy akár egyedül is eltölteni.

Mindennapi

Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás

A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.