Gifautomatával még vért adni is menőbb

Twitterezés közben futottunk bele az alábbi gifbe, amelyet tulajdonosa a Magyar Vöröskereszt (továbbiakban MVK) szerdai véradásán készített. Mivel elképesztően menő ötletnek tartottuk, megkerestük a MVK-et is, hogy nyilatkozzanak a témával kapcsolatban. "A felsőoktatási véradói verseny évek óta létezik. Minden évben nevezhetnek a főiskolák és egyetemek, akik aztán létszám szerint három kategóriában mérettetnek meg. Hogy ki lesz a nyertes? Az, akinek a diákjai közül legtöbben mennek el szeptember és május között vért adni" – tudtuk meg Csali Annamáriától, a MVK kommunikációs vezetőjétől.

Időről időre ellátogatnak a résztvevő intézményekbe is, 2015. február 17-19. között például a Corvinus Egyetemre. A padlómatricákon kívül szerették volna még jobban népszerűsíteni az eseményt, ennek eredménye lett a gifautomata is. A készülék (a fotókioszkokhoz hasonlóan) 4 képet készít, amelyeket fizikailag is megkap a tulajdonosa, de online is elküldheti magának az elkészült mozgóképet. (Ha az eddig elkészültekre kíváncsi, kattintson ide!). Rossz hír azoknak, akik lecsúsztak a szerdai napról: az automata csak ezen a napon volt elérhető. A jó hír: vért adni enélkül is iszonyúan menő, szóval ha csatlakozna, 19-én azért még szeretettel várják a Corvinuson, vagy itt nézhet utána, hol tud legközelebb ön is segíteni!

veradas.gif
Twitter / @simanadam

Az idei szezon mottója egyébként a "Fedezd fel magadban a szuperhőst!", a kampány arcai pedig a punnany massifos srácok (illetve a Hétköznapi hősök című daluk).

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek