Így küzdje le házi praktikákkal az influenzát!

Olvasási idő kb. 5 perc

Természetes módszerek, melyek segítségével könnyebb átvészelni a lázat és a hörghurutot.

Nehéz elkerülni ebben a változó időjárásban a felső légúti fertőzéseket, és sajnos, ha már elkapta, elég nehéz leküzdeni őket antibiotikum nélkül. A gyógyulási folyamatot viszont fel lehet gyorsítani természetes úton úgy, hogy közben még az immunrendszert is erősítjük. Most olyan bevált Dr. Bérczy Judit, a Budai Endokrinközpont munkatársa által is hatásosnak tartott – praktikákat mutatunk, amelyek segítségével könnyebben tudja átvészelni az orrbedugulós, köhögős időszakot. 

Hőemelkedés-csökkentő és köhögéscsillapító fürdő

Nagyon kellemetlen a hidegrázás, és bármennyire is dunsztolja be magát az ember, a remegés csak nem akar elmúlni. Ezen hatékonyan segít egy forró fürdő, és ha még extra trükkökkel is megspékeli, az eredmény nem marad el. Nemrég fejlesztettem ki egy nagyon hatásos és jó praktikát: bármelyik drogériában beszerezhető tölthető teafilterbe különböző teafüveket kell tenni, és beáztatni a kád vizébe. Ezen kívül, amikor megtelt a kád, önteni kell bele fél deci bármilyen növényi olajat (dió- vagy lenolajat szoktam) és csepegtetni bármilyen mentolos illatú illóolajat. A növényi olaj bázisnak kell a vízbe az illóolaj mellé, plusz csodásan puha lesz tőle a bőr fürdés után. A filterbe töltsön zsálya- és hársfavirágot valamint rooibos (vörös földirekettye) hajtást. A rooibos az alvást segíti elő, erősíti az immunrendszert, a zsálya és a hársfa pedig a felső légúti betegségek ellen nagyon hatásos. 

Tipp: a filtert nyugodtan hagyja a vízben fürdés alatt.

Ez a praktika abban az esetben alkalmazható, ha csak hőemelkedése van, tehát 38 fok fölé nem kúszik fel a hőmérséklete. Magas láz esetén nem szabad forró fürdőbe ülni!

Sok folyadék és C-vitamint

Egyébként is fontos, hogy megfelelő mennyiségű folyadék kerüljön a szervezetbe, láz, betegség esetén pedig fokozottan ügyelni kell a folyadékpótlásra, illetve a szervezet vitaminháztartásának felturbózására. Mivel a tiszta víz nem annyira csúszik, érdemes 100 százalékos gyümölcslével összekeverni ízlésnek megfelelően, de a fele-fele arány általában kellemes kombináció. Az elegybe keverjen aszkorbinsavat, így két legyet üt egy csapásra: folyadékot és nagy dózisú C-vitamint is visz szervezetébe. A legcélravezetőbb persze, ha citromot (a C-vitamin természetes forrása) csavar bele.

Gőzöljön

Az egyik legjobb eljárás a légutak megtisztítására, a gőzölés (inhalálás). Felszabadítja és oldja a letapadt váladékot, csökkenti a lázat és nagyon jól ellazít. A legegyszerűbb, ha teleengedi a kádat forró vízzel (a legforróbbra állítsa a hőfokot) és amíg a víz folyik, légmentesen zárja be a fürdőszobát, hogy komoly gőzfelhő alakuljon ki a helységben. Amikor a kád megtelt, öntsön jó sok teafaolajat és eukaliptuszolajat a vízbe, majd üljön be a fürdőszobába addig, ameddig jólesik, de legalább annyi időt töltsön ott, amíg el nem kezd izzadni. Nagyon fontos, hogy kényelmes ruhában legyen. Leginkább a tréning javallott, és az sem árt, ha a tréningre még egy jó meleg köntöst is vesz, így tuti az izzadás. Inhalálás közben a földre is lefekhet, de vigyázzon, hogy ne a hideg kőre: terítsen maga alá sok törülközőt, vagy egy jógamatrac is megteszi. Kellemesen megkönnyíti a légzést, és nagyon jól izzaszt ez a folyamat – ezáltal a lázat is lehúzza, amellett, hogy ez a gőzkúra a bőrnek is nagyon jót tesz, mivel a teafaolaj antibakteriális hatású. 

Amire nem árt itt még ügyelni: miután végzett a fürdőben, azonnal öltözzön át tiszta, száraz ruhába jó melegen (ne zuhanyozzon le!), és feküdjön le. 

Készítsen mentolos krémet

Ez a természetes alapú kenőcs nagyon hasonló hatású, mint a Wick VapoRub, tehát használhatja a mellkasára és a hátára kenve is – csökkentve a nehéz légzést. A következőkre lesz szüksége:

  • kókuszzsír vagy vazelin,
  • eukaliptuszolaj (antibakteriálisantivirálisantifungális (elsősorban a légzőszervi, húgyúti és bőrfertőzéseket okozó kórokozókkal szemben), asztmamegfázásláztorokfájáscukorbetegséggyulladásés reuma ellen használatos, izomlazító, méregtelenítő hatású),
  • teafaolaj (légúti betegségek tüneteit enyhíti: asztma, hörghurut, megfázás, köhögés, fülfájás, torokfájás, mandula-, és gégegyulladás. Oldja a nyálkát, kihajtja a váladékokat)
  • kámforfa illóolaj (nyákoldó, köptető, erőteljes vírusölő),
  • kakukkfűolaj (antimikrobiális, gyulladáscsökkentő, általános erősítő, köhögéscsillapító és a hörgők görcsét oldó hatású)

Vegyen a gyógyszertárban műanyag tégelyt (mindig nagyobbat, mint amennyi krémet szeretne készíteni), illetve vazelint (veheti drogériában is, de ott drágább), ha meg illóolaj hiányzik otthon, azt feltétlenül az Auchanban vegye meg, nemrég fedeztem fel egy új terméket, roppant jó, olcsó és 100% tisztaságú olaj van az üvegcsében. 

Elkészítés: tegye konyhai mérlegre a tégelyt, és kanalazzon bele körülbelül 50 gramm kókuszzsírt vagy vazelint. (Fontos: ha kókuszzsír mellett döntött, az mindenképpen jól kenhető, szoba-hőmérsékletű legyen.) Ezután jöhetnek az illóolajok. Ha a fentiek közül minden olaj rendelkezésre áll, a kámforfából és a teafából hasonló mennyiséget tegyen a kencébe, körülbelül 15-15 csepp kakukkfüvet és az eukaliptuszból kevesebbet, 10-10 cseppet. Próbálja ki így, és ha nem érzi elég erősnek, nyugodtan keverjen még olajat a krémbe. 

Tipp:

  • ha csak két fajta illóolaja van a fenti összetevők közül, úgy is nyugodtan kísérletezhet, a hatás nagyon hasonló lesz,
  • fejfájás esetén masszírozza a kenőcsöt a tarkójába és a halántékába – nagyon jól csökkenti a fájdalmat.

Tartsa melegen lábfejét

Amikor az ember lázas, legtöbbször rázza a hideg, és bármennyire bebugyolálja magát, a lábfeje mindig hideg marad. Olyan érzetet kelt, mintha jégbe burkolta volna – meleg zokni helyett. Nagyon hatásos lehet ilyenkor, ha vérpezsdítővel keni be a lábfejét, és úgy takargatja be jó melegen. Ettől javulhat a közérzete.

Melegítse mellkasát és hátát

Nyilván azt tudja, hogy ha fáj a füle, enyhíteni tudja a fájdalmat, ha meleg sót helyez rá. Nos, nincs ez másképp mellkas- vagy hátfájás esetén sem. Töltsön jó sok sót egy párnahuzatba vagy zokniba, jó szorosan csomózza be, hogy a só ne tudjon kiszóródni, és mikrózza addig, amíg fel nem melegszik. Ezután feküdjön le, és helyezze a sót a mellkasára, vagy tegye a háta alá. Iszonyú jó érzés.
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.