Bár a méz valóban természetes édesítőszer, sajnos messze nem olyan jó választás, mint hitte.
Azt már elég régóta tudjuk, hogy a cukor nem igazán tesz jót az emberi szervezetnek. Azon túl, hogy elhízást és fogszuvasodást okozhat, a cukorbetegség kialakulásában is jelentős szerepet játszik.
Ez eddig nem is újdonság, és a tények ismeretében az sem meglepő, hogy az emberek többsége más, lehetőleg természetes édesítőszerek felé fordul. Ez pedig kézenfekvő módon sokszor a méz, hiszen természetes, és nem okoz betegségeket – legalábbis eddig ezt hittük. A Mail Online cikkéből azonban kiderül, hogy azért ez így nem egészen igaz.
Méz kontra cukor
A cukor közellenséggé válásának az oka az, hogy a magas glikémiás index miatt – vagyis azért, mert gyorsan megemeli a vércukor szintet – könnyen vezet elhízáshoz, továbbá egészségügyi szempontból sem a legideálisabb választás. A finomított cukor, vagyis a szacharóz egy összetett cukor, ami glükózból és fruktózból épül fel. Mindkét vegyület erősen dolgoztatja a hasnyálmirigyet, hogy az inzulint juttasson a vérbe, megkötni a cukrokat. Az inzulin magas szintje azonban hosszútávon inzulinrezisztenciát, későbbiekben akár cukorbetegséget is okozhat. A szájban lévő baktériumokkal a cukor reakcióba lép, és savak jönnek létre, ezek pedig károsítják a fogzománcot. Valamint nem utolsó sorban az inzulin a testet zsír raktározására készteti, ami hízáshoz vezethet.
A méz, bár valóban természetes anyag, ugyancsak nagy mennyiségben tartalmaz fruktózt. Glikémiás indexe valamivel ugyan alacsonyabb a cukorénál, de nem sokkal, így felszívódása szintén elég gyors.
„Mivel egyszerű cukorból áll a méz 70-80 %-a, ezért szinte minden tulajdonsága megegyezik a cukoréval: gyorsan emeli meg a vércukorszintet, nem javasolt fogyókúra esetén sem a magas energiatartalma miatt, és ugyanúgy károsítja a fogakat is, ha nagy mennyiségben fogyasztják, nem megfelelő szájhigiénia mellett” – foglalja össze Varga Dóra, a Budai Endokrinközpont dietetikusa.
A méz ellen szól még az is, hogy a legtöbb esetben nem éppen a legtermészetesebb anyagról van szó. Sok helyen ugyanis szűrik, amivel ugyan megszabadítják a baktériumoktól, ám egyúttal az értékes anyagoktól is. A mézeket emellett sokszor hamisítják is, méghozzá úgy, hogy olcsó cukorszirupot adnak hozzá – így messze nem biztos, hogy a boltokban található mézet valóban a méhek készítették. Ha egy méz 5-10 százaléknál jóval több szacharózt (répacukor, nádcukor) tartalmaz, akkor az hamisításra utal.
Egy kis hírverés, néhány millió pluszbevétel
Ha a méz nem sokban különbözik a cukortól, akkor miért volt körülötte ez a nagy felhajtás? Természetesen azért, mert az eladásoknak igen jót tett. A tavalyi évhez képest 112 millió fonttal nőtt a méz forgalma csak az Egyesült Királyságban. Hazánkban is növekedett a mézfogyasztás aránya, bár nem ennyire kiugró mértékben.
A pluszbevételek természetesen az iparág fejlődését is magukkal hozzák, ami viszont sajnos a hamisítványok erőteljesebb terjedésével is jár. Hazánkban a termelői mézek többségében elérhetőek közvetlenül az előállítótól is, amivel nagyban hozzájárulnak a bizalom erősödéséhez a fogyasztókkal.
A méz jó, de csak mértékkel
A méz előnye a cukorhoz képest, hogy több vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, magas az antioxidáns-tartalma, így kis mennyiségben fogyasztva (pl megfázás esetén 1-2 evőkanál a teába) valóban pozitív hatása van a szervezetre. Viszont közel azonos az energiatartalma, mint a cukoré, így nem ajánlott nagy mennyiségben ilyen formában törekedni a vitamin- és ásványi anyag-pótlásra, arra sokkal célszerűbbek a zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák.
További előnyös tulajdonságai: A benne lévő természetes antioxidánsok (flavonoid, C-vitamin) az anyagcsere kapcsán és a baktériumok elleni védekezés során keletkező szabad gyököktől védik a szervezetet.
A népi gyógyászatban a mézet külsőleg is gyakran használják: antimikrobiális hatásának köszönhetően a magas cukor- és alacsony pH–tartalomnak, valamint a szerves savaknak köszönhetően segíti a vágások, horzsolások és égési sebek begyógyulását.” – teszi hozzá a szakértő.
