Koktélozgat? Toljon helyette nyugodtan pár hamburgert!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tudta, hogy egy pohár bor kalóriatartalma akár 4, olajban kisült halrudacskának felelhet meg? Egy korsó sör pedig egy szelet csokitortának? És hogy egy margaritát 7 órányi szexszel tud lemozogni?

Sokan esküsznek arra, hogy nincs is jobb jutalom a nap (vagy a hét) végén, mint egy (több) jó hideg sör vagy egy pohár bor mellett lelazulni. De biztosan meginná a második-harmadik pohár italt is, ha tudná, hogy hány kalóriát jelent? Egy új tanulmány szerint – amit az angol The Royal Society for Public Health (RSPH) végzett – az emberek többségének fogalma sincs arról, hogy amikor alkoholt fogyasztanak, akaratlanul is mennyi többletkalóriát visznek be szervezetükbe, ezzel növelve testsúlyukat. Sőt: a rendszeres szeszesital-fogyasztók által bevitt kalóriamennyiség 10 százaléka alkoholból származik.

Sajnos, az alkoholos italokra vonatkozó hatályos európai jogszabályok – az élelmiszerekével szemben – még nem írják elő, hogy a csomagolásukon fel kellene tüntetni, hogy az italok mennyi kalóriát tartalmaznak. Mi azért nagyon reméljük, hogy ez a közeljövőben változni fog, de addig is, van pár ötletünk, ha meg akarja tudni, melyik ital mennyi energiát tartalmaz. Egy korábbi cikkünkben már kiveséztük ezt a témát, illetve most az RSPH által a Daily Mail is felhívja a figyelmet arra, hogy nem elég csak az ételek kalóriatartalmát számolgatni, hozzá kell még adni az italokét is, hogy teljes legyen a kép.

Az ajánlott napi energiabevitel felnőtt férfiak számára körülbelül 2500, nők esetében pedig 2000 kilokalória – írja a Daily Mail. Bár szerintük ez kicsit sok, ha ön is azok közé tartozik, akik odafigyelnek a szervezetükbe bevitt kalóriák számára, ezt ön is biztosan tudja. De azzal is tisztában van, hogy egy egységnyi mennyiségű alkohol – ami egy kis pohár bornak felel meg – körülbelül 56 kilokalóriát tartalmaz?!

Na és hogy könnyebb legyen megjegyezni, melyik italban mennyi kalória van, az RSPH kiadott egy könyvet, amelyben a vizualizációra hagyatkoznak: megmutatják például, hogy egy korsó sörben nagyjából ugyanannyi kalória van, mint egy szelet csokoládétortában. Na, ezt nem gondoltuk volna! Ahogyan azt sem, hogy két és fél deciliter fehérborban, annyi kalória van, mint 4 db, olajban kisült halrudacskában. Ez azért elég rosszul hangzik, nem?!

De ez  még mind semmi, mert egy üveg ízesített alkoholos italban – amilyen a Bacardi Breezer vagy a Smirnoff Ice – pontosan annyi energia van, mint egy szelet pizzában. És még ezt is lehet fokozni! Például egy pohár piña colada ugyanannyi kalóriát tartalmaz, mint egy Big Mac. Persze a zsír-, szénhidrát- és fehérjemennyiségük nem ugyanaz, de ez nem változtat a tényen, hogy értékben megegyezik a kalóriatartalmuk. Ez valóban siralmasan hangzik.

Az RSPH azt is megmutatja, hogy mennyi és milyen edzés szükséges az egyes alkoholos italok ledolgozásához. Például két korsó sört 30 percnyi futással lehet kompenzálni, míg két dupla Baileyshez már egy óra bicajozásra van szükség. De a legmegdöbbentőbb a listán: egyetlen pohár jeges margaritát több, mint hét órányi mozgással lehet közömbösíteni: a jó hír, hogy ez a mozgás ebben az esetben a szex. 

Az RSPH a kutatás fényében kezdeményezi, hogy ne csak az ételek csomagolásán, de az alkoholos italok címkéjén is legyen feltüntetve, hogy hány kilokalóriát tartalmaznak, amit mi is nagyon támogatunk! Az Európai Bizottság ez év december 13-ig jelentést készít a kérdéskörrel kapcsolatban (1169/2011 EU-rendelet, IV. fejezet, 1, szakasz, 16. cikk) arról, hogy a jövőben az alkoholtartalmú italokra ki kell-e terjeszteni az energiatartalomra vonatkozó tájékoztatási kötelezettséget.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.