Ezért viselkedik megszállottan a kamasz

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nem feltétlenül azért ilyen, mert nem tudja kontrollálni a viselkedését, hanem mert rá van kattanva a jutalomra.

A kamaszok agya a fenőttekénél sokkal érzékenyebb a jutalmakra, ami részben megmagyarázhatja, miért is viselkednek olyan furán. Legalábbis ez a tanulsága annak a közelmúltban megjelent tanulmánynak, amit a Psychological Science című szaklapban publikáltak.

Kamaszkorban sokban változnak a gyerekek: hajlamosabbak lesznek a kockázatvállaló viselkedésre (bocs, anyu!), impulzív, meggondolatlan döntésekre, és a felnőtt fejjel badarságnak tűnő elképzeléseiktől sem könnyű őket eltántorítani. A pszichológusok sokáig úgy gondolták, hogy ennek a jelenségnek a hátterében a kontrollfunkciók éretlensége áll, vagyis a kamaszok kevésbé képesek kontrollálni saját viselkedésüket. Az Iowa Egyetem kutatói most azt mondják, hogy a viselkedésváltozásban a jutalmaknak, pontosabban a jutalmakra való érzékenységnek is nagy szerepe lehet.

A pszichológusok szerint tehát, ha a kamasz számára egy viselkedés jutalommal jár – legyen az a jó érzés, a vállveregetés, az elismerés, a menőség érzése –, akkor azt újra és újra keresni fogja, sokkal aktívabban és kitartóbban, ahogy azt egy felnőtt tenné. Ráadásul egy felnőttel ellentétben a kamasz még akkor is próbálkozik az adott viselkedéssel, amikor már messze nem jár érte ugyanaz a jutalom, mint első körben. Nem véletlenül próbálják ugyanabban a közegben huszadszorra is elsütni ugyanazt a poént. 

Azért, hogy a kutatók elméletüket bizonyítsák, vizsgálatukban kamaszok és felnőttek csoportjának egyszerű számítógépes feladatot adtak: meghatározott, rejtett célpontokat kellett megtalálni a képernyőn pénzjutalomért cserébe. Miután a kísérletben résztvevők már jól begyakorolták a célpontvadászatot, a kutatók új feladattal rukkoltak elő. A felnőtteknek gyorsan és könnyen átállt az agya az új küldetésre, a kamaszoknak azonban nem. A célpont-jutalom asszociáció olyan erős volt a fejükben, hogy nagyon nehezükre esett lejönni róla, még úgy is, hogy a feladatmegoldásért már rég nem járt jutalom. 

A pszichológusok szerint tehát a kamaszok sokszor nehezebben alakalmazkodnak új helyzetekhez, mert az agyuk még egy korábbi jutalom után kajtat, és ez magyarázhatja azt, hogyan képesek olyan megszállottan viselkedni, és miért olyan nehéz számukra lejönni például a videojátékokról.  

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.