Három nap, zuhogó eső, sok szép táj. Ilyen Zalában tekerni.
Zala szép, bringázni jó, és ha ez a kettő összejön, akkor minden szuper. Gondoltam én, amikor jelentkeztem egy három napos biciklitúrára, melynek keretében a zalai táj szépségeit nézhettem volna meg. A gondolataimban már a koraőszi tájban bicikliztem, a nap sütött, bárányfelhők úsztak az égen, enyhe szél enyhítette az emelkedők okozta kimelegedést. Aha, persze, ahogy azt Oravecz kisasszony elképzeli. Ehelyett szarrá áztunk, órákig vártunk a későn jövőkre, és még dödölle sem volt sehol.
Mielőtt úgy tűnne, az elkényeztetett újságíró beszél belőlem, mindenkit megnyugtatok, a helyzet nem volt annyira szörnyű. De tényleg Zalában esett a legtöbb eső egész Magyarországon.
A Zala két keréken projekt keretében lehetett túrázni menni, ráadásul a részvétel ingyenes volt, a megadott táv pedig napi 30-35 km, ami teljesen vállalható még a legkriplibbeknek is.
A túra Zalaegerszegről indult, és az első nap végén Zalaszentgrótra érkeztünk meg. Egy darabig bicikliúton mentünk, ami gyerekkel is teljesen simán megoldható, de aztán az út véget ért és hirtelen a főúton találtunk magunkat. A bicikliút egész jó állapotban van, csak a szélről benyúló csalántömeg nehezíti az előrejutást, egy helyen, pedig egy korábbi viharban kidőlt fa tette tönkre a védőkorlátot.
A táv nem volt veszedelmes, és az emelkedőkbe se haltunk bele (akkor még), viszont az alattomosan támadó eső erőteljesen megviselte a társaságot. Ami biztos: a szupermenő bicikliscuccokat nem arra találták ki, hogy esőben bringázzanak bennük, a vitorlázós vízhatlan nadrág pedig megvéd ugyan az esőtől, viszont az ember úgy beleizzad, hogy belülről tocsog a víztől. A legneuralgikusabb pont a cipő volt, az mindenkinek szarrá ázott, még annak is, akinek volt cipővédő huzata. A legjobban az viselt meg, hogy mivel szembe esett az eső, ezért konkrétan alig láttam, de legalább így gyorsabban tekertem. Viszonylag gyorsan teljesítettük az előírt távot, majd elfoglaltuk a szállást.
Külön esettanulmányt lehetett volna írni abból, hogy hogy küzdöttek az emberek a jobbnak gondolt szobáért a panzióban,mire aztán sikerült elrendezni a dolgokat, és mindenki ehetett. Hiába vártam, hogy dödöllét/krumpligánicát egyek - ha már a zalaiak azzal menőznek, hogy hozzájuk kapcsolódik ez a recept -, mindhiába. Három nap alatt nem került tájjellegű étel az asztalra, pangasius annál inkább.
Lépjünk túl a nehézségeken, egyrészt kiderült, hogy Zalaszentgrótnak van saját adományboltja, és van egy egykor gyönyörű kastélya is, mely a Batthyany- és a Károlyi család kezében is volt. Jelenleg a Koncz Dezső Óvoda, Általános Iskola, Diákotthon, Különleges Gyermekotthon és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola működik benne, valószinűleg ezért sem sikerült bejutni péntek délután a kastélyba.
Pedig érdemes megpróbálni, mert a kertje is szép, belül pedig állítólag még eredeti bútorokat is találni. Mi nem álltunk meg a kis falvakban, de szerintem érdemes körbenézni, egy-egy szép ház, templom szinte minden faluban akad.
Második nap laza 28 kilométer volt előirányozva, mondjuk a laza emelkedő szókapcsolatról kiderült, egészen mást takar egy szervező és egy résztvevő számára. Ez leginkább ott csúcsosodott ki, amikor a csapat egyik fele tolta a bringáját, a másik fele pedig ide-oda rohangált hegynek fel- hegynek le.
A túra egyik izgalmas pontja Vindornyaszőlős település, amelynek a határában van a Vadlány-lik barlang és a Bazalt utca. E kettőt akkor érdemes útba ejteni, ha van kedvük túrázni egy kicsit. Bazaltsziklák, majdnem barlang, nyomolvasás - ha valakit érdekel, alig 4 kilométeres sétával felfedezheti a látnivalókat.
Karmancs érintésével érkeztünk meg Hévízre, ahol erőteljes sokként ért, hogy nem csak városi legenda a város eloroszosodása, hanem maga a valóság. A fürdő tehetős vendégei keleti barátaink (?) közül kerülnek ki, így nem is olyan meglepő, hogy minden oroszul van elsősorban kitáblázva, az üzletek színvonala pedig kenterbe veri a Váci utcát. Míg Budapest a BuBival bohóckodik, a kisváros rég a HEBI-vel nyomul, ami ráadásul ingyenes, és csak 1000 Ft kauciót kérnek. Ha nincs kedve a tóhoz, jó választás lehet a szaunázás, mi a Zena Beauty névre hallgató helyet próbáltuk ki. A tényleg szépen megcsinált szaunarészlegbe 1500 Ft, vagy délután 700/óra a belépő, ami a hévízi árakhoz képest baráti. Naponta kétszer van szaunaszeánsz, és törülköző is jár a belépő mellé. Naná, hogy bringatúrákra is van mód, itt van néhány tipp, hogy hol nézzen körül.
Estére a város Nagy Ferót és csapatát kínálta, megnéztük. Bár ne tettük volna. Olcsó és rossz poénok, erőltetett viccek, kínos közjátékok, sok pálinka kellett a feledéshez.
Másnap reggel irány egy másik fürdőváros, Zalakaros. A terv 35 km, az eső persze esik, apró cseppekben, gonosz módon hatol a ruha alá a nedvesség. A tervekkel ellentétben rövidiíünk a túrán, bár a Kisbalaton jóval több odafigyelést érne, de a nyomorult időjárás lehetetlenné teszi a dolog élvezetét. Ha süt a nap, lehet madarakat megfigyelni, a szépen kiépített úton autó nem haladhat át, a Kisbalaton megkerülése akár egy külön egynapos program is lehet.
A csapat eközben dacolva a széllel és az esővel beküzdötte magát Zalakarosra, ahol nem meglepő módon a fürdő a fő vonzerő. A fürdő négy részre osztható, az élményfürdőtől a gyógycentrumig. A mindenhová érvényes belépő 3400 forint a nem kiemelt időszakban. Nagyobb gyerekeknek télen kevesebb élmény jut, de 10 éves kor alatt egy hatalmas gyerekjátszó várja a kisebbeket, ahol a csúszdáktól a vízipuskáig egy csomó módon mehetnek a szüleik idegeire.
Az előtérben a térség egyik legismertebb bortermelőjének van egy üzlete, a Cézár pincészet borait érdemes megkóstolni, teljesen jó ár-érték arányúak.
Egy három napos túra legfőbb költsége a lejutás, szállást már 3500 forinttól találni, és a helyi éttermi árak sincsenek nagyon elszállva. Szóval, ha végetér a monszunidőszak, érdemes még az idén megpróbálkozni egy őszi bicajos kirándulással errefelé!
