Okostelefonnal szűrnék ki a korai Parkinson-kórt

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Brit kutatók olyan alkalmazás fejlesztésén dolgoznak, ami a felhasználó hangja és mozgása alapján már korai stádiumban képes felismerni a Parkinson-kórt.

Bár sajnos az idegsejtek pusztuálásával, remegéssel és lassú leépüléssel járó Parkinson-kór gyógymódját még mindig nem találták meg a kutatók, az Ashton Egyetem tudósai most egy olyan alkalmazás fejlesztésén dolgoznak, amivel már korai stádiumban is felismerhető lenne a főként már előrehaladott stádiumban diagnosztizált betegség. Az pedig jelentősen befolyásolhatná a betegek életminőségét a későbbi időszakokban. 

Hang- és mozdulatrögzítéssel, valamint ezek pontos elemzésével segítené a Robin Williamsnél és Michael J. Fox-nál is diagnosztizált Parkinson-kór korai felismerését egy tudóscsoport Nagy-Britanniában. A kutatók a birminghami British Science Festivalon (kb. Brit Tudományos Fesztivál) számoltak be okostelefonokra telepíthető alkalmazásukról, amellyel az okostelefont egyfajta zsebdoktorként működtethetnék felhasználóik, írja a Daily Mail.

Remegés, merevség, lassulás

Az alkalmazás a telefonok hangrögzítő, illetve gyorsulásmérő (ez egy beépített, mozgásérzékelős szenzor) technológiáját használja fel a rögzítéshez, majd elemzi a felvett hang- és mozgásmintát. Bár még szükség van további kutatásokra, a tudósok már most is pozitív eredményekről számoltak be, tájékoztatásuk szerint az alkalmazás ugyanis már most is 99 százalékos pontossággal szűri ki a Parkinson-kór tüneteit. Az analizálás során olyan jellegzetes eltérések árulkodnak a degeneratív idegrendszeri betegségről, mint a lihegő beszéd, a remegő, reszkető hang, a beszéd- és a járás lassulása, vagy a (járás közben is jelentkező) izommerevség.

„Az volt a tapasztalatunk, hogy ha valaki húsz lépést tesz meg előre és hátra, zsebében a telefonnal, akkor ennyiből már nagyon nagy pontossággal – kb. 98 százalékos találati aránnyal – ki lehet szűrni, ha valakinél jelentkeznek a Parkinson-kór tünetei. [...] Jelenleg nincsenek meg a megfelelő módszerek arra, hogy korai stádiumban diagnosztizálják a betegséget, amikor pedig már felismerik, akkor gyakran nagyon késő. Ha csak az átlagosnál öt évvel korábban sikerülne kiszűrni, már az fantasztikus lenne" – mondta a konferencián az Ashton Egyetem matematikusa, Max Little.

Ha az alkalmazás beválna, akkor a már felismert betegek későbbi gyógyszerezésében is jelentős segítséget nyújtana az orvosoknak, hiszen az analízisből az is kiderülne, megfelelő dózisban kapják-e a készítményeket. A tudósok arról is tárgyalásokat folytatnak, hogyan építhetnék be a diagnosztizálást a brit közegészségügyi rendszerbe. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.