Elektromos kerékpárral Ausztriában? Miért ne!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nemcsak hagyományos kerékpárral lehet túrázni a szomszédos országban. Vendégszerzőnk kipróbálta.

Egy korábbi cikkemben már említettem, hogy mennyire szeretek biciklizni, mivel azon kevés sportok egyike, amely teljesen kikapcsol. Az E-bike-ról hallottam már korábban is, de be kell valljam, elég szkeptikusan álltam hozzá: „Bringázni rásegítéssel? Ugyan!” Azonban mivel a legtöbb sportot ki akarom próbálni, ennek is eljött az ideje akkor, amikor egy barátom felhívott és megkérdezte, hogy van-e kedvem Ausztriába menni egy E-bike túrára. Hát így kerültem Raurisba a hét órás utazás után.

Fotó: Move it, Blondie!

Első találkozásom az E-bike-kal a raurisi Sonnhof Hotelben történik, ahol a kedves magyar tulajdonos felajánlja, hogy próbáljuk ki. A kerékpár váza ránézésre olyan, mint egy „rendes” biciklié, nem valami gnóm űrszerkezet. Egyedül az a kis fekete – a kulacstartó helyén lévő – fekete doboz árulkodik arról, hogy itt valami turpisság van.

Nem is várunk sokat a teszteléssel, szinte egyből nyakunkba vesszük a környéket. Az E-bike első kipróbálásra olyan, mintha egy csörlővel húznának vagy éppen hogy tolna valaki – mint amikor anno a szüleink tanítottak minket biciklizni - miközben tekerek. Az elektromos rásegítő motorral könnyebben megyünk fel magas, akár 24%-os emelkedőkön is - persze amíg bírja a gép és a sokáig tartó akkumlátora.

Fotó: Move it, Blondie!

Ami fontos:

Összességében egy hasznos és jó találmánynak tartom az E-bike-ot, minden az igényektől függ és attól, hogy mit szeretnél: rövid idő alatt elérni a hegyek magaslatait fele annyi sportolással? Ha igen, akkor hajrá, de ha erős bringatúrára vágysz és fanatikus vagy, nem biztos, hogy ez a te eszközöd! Azonban ha nyaralni mész, legfőképp Ausztriába – ezt a hotelt ajánlom - , legalább egyszer mindenképpen érdemes próbálnod egy jó minőségű E-bike-ot!

Pontozás

Kínzó faktor: 6/10

Ennyire formál: 7/10

Helyszín: 10/10

Élmény: 10/10

A teljes beszámolót ide kattintva olvashatja el!

Hámori Barbara

A Move it, Blondie! sportblog főszerkesztőjének a mozgás csupán pár éve lett az élete szerves része. Olyannyira, hogy úgy döntött, hétről hétre újabb sportokat próbál ki, amelyekből szubjektív beszámolókat ír, ezzel rálátást adva az olvasóknak az óratípusokra és azok részleteire. Az általa készített sztárinterjúkból pedig kiderül, melyik híresség hogyan tartja formában magát és a sportedzők is mesélnek a saját óráik részleteiről. Hámori Barbara fő célja és mozgatórugója, hogy motiváljon mindenkit, aki még nem találta meg a saját sportját.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hámori Barbara
Hámori Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.