Annak, hogy benyomást alkossunk a világról, tanuljunk, gondolkodjunk, képet alakítsunk ki saját magunkról, fontos eleme és háttere az emlékezés. Nem véletlen hát, hogy a memória működése már a kezdetektől izgatja a pszichológusokat. Foglalkoztak is a témával rengetegen, és az elmúlt évszázad kutatásai során lassan kibontakozott annak az összetett és bonyolult rendszernek a működése, ami –ha nem is vagyunk tudatában, de – erősen meghatározza azt, akik vagyunk. Az emlékezet kutatásának legmeghatározóbb felfedezéseit gyűjtöttük össze.
Segít az emlékezésben, ha megzavarnak minket egy feladatban
Az egész azzal kezdődött, hogy Bluma Zeigarnik orosz pszichológus megfigyelte: a felszolgálók jobban emlékeznek azokra a rendelésekre, amikért még nem fizettek. Aztán jöttek a kísérletek, amikből kiderült, hogy az emberek kétszer olyan jól képesek felidézni azoknak a feladatoknak a részleteit, amiknél mindegy volt, hogy befejezték-e őket teljesen, vagy sem. A pszichológusnő ebből arra következtetett, hogy a memória ilyenkor máshogy működik, hatékonyabban tárolja az információkat. Hogy számít-e ez? Naná. Ezért könnyebb például úgy tanulni, ha közben szüneteket iktatunk be, és ezért érdemes belevágni a munkánk során egy-egy részfeladatba akkor is, ha nem tudjuk teljesen befejezni.
7 +/- 2, ennyi, nem több
Ahhoz, hogy tartósan emlékezzünk valamire, az információnak hosszas feldolgozási folyamaton kell keresztülmennie, aminek első állomása a munkamemóriának nevezett rendszer. A munkamemóriának azonban korlátozott a kapacitása, azaz hiába tömünk bele töméntelen mennyiségű infót, ezeknek csak a töredékét képes eltárolni. Ráadásul a memóriakutatás egyik nagy alakja, George Armitage Miller szerint egy egészen pontosan körülhatárolható töredékét: egyéntől függően 7 +/- 2 egymástól független elemet. Ez elsőre persze szörnyen kevésnek tűnik: hét darab szám, de tényleg, azért ennél jobbak vagyunk. És valóban, hét elem megjegyzésénél sokkal többre vagyunk képesek, méghozzá úgy, ha az információkat nem egymástól függetlenül, hanem tömbösítve kezeljük, értelmes egésszé szervezzük.
Az emlékezet mentális időutazás
A hatvanas évekre a pszichológusoknak már megvolt, hogy létezik rövid és hosszú távú memória, Endel Tulving kognitív pszichológus azonban ennél is továbbment: azt állította, hogy a hosszú távú memória sem egységes. Eszerint a tények, információk és a saját életünk eseményei külön-külön, más szervezőelvek szerint tárolódnak, az emlékezetünk ugyanis rendszerez, nem önmagában, hanem csomagokban tárolja az információkat. A személyes emlékeinket például időpontokhoz, eseményekhez kötjük, és annyi apró részletet aggatunk a fejünkben azok köré, hogy felidézésükkor képesek vagyunk újra megélni azokat. Ráadásul, ha a környezetünkben vagy a fejünkben ezeknek a csomagoknak csak egyes elemei bukkannak fel, például egy dal, egy illat, egy íz, rögtön beugrik a csomag többi része is, és már el is kezdjük a mentális időutazást.
Tulving munkája nyomán a pszichológusok tovább bontották a memóriát, és rájöttek arra, hogy nemcsak az információk, a konkrét tudás, de a képességeink is külön tárolódnak az agyunkban.
Az események és az érzések összefonódnak
Amikor jó kedvünk van, hajlamosabbak vagyunk a jó dolgokat észrevenni a környezetünkben, így azokat is jegyezzük meg. Ráadásul mindez fordítva is igaz. Jókedvűen sokkal könnyebben idézünk fel pozitív emlékeket. Minél nagyobb az érzelmi töltete egy eseménynek, legyen az az esküvőnk, a 40. születésnapunk vagy a tévészékház ostroma, annál több részletre emlékszünk belőle. Köszi a felfedezésért, Gordon H. Bower.
Az emlékezetünk átvág
Megdöbbentő, hogy mennyi mindenre, milyen apróságokra, részletekre emlékszünk, és általában meg is vagyunk győződve arról, hogy az emlékeink nem hazudnak. Ebben azonban sajnos tévedünk. Ahogy Elizabeth Loftus pszichológusnő fogalmazott, az emlékezet nem videókamera, nem rögzít minden részletet pontosan, ráadásul az idő, a körülmények, az érzelmek, a helyzet, amiben megpróbáljuk felidézni az emlékeket, és maga a többszöri felidézés is erősen módosíthat az emlékeinken. Aki hallotta már idős családtagjának ugyanazt a történetét újra és újra, az tudja, hogy minden elmesélés alkalmával kicsit változik a történet. Pedig a mesélő minden alkalommal ugyanolyan igaznak tartja azt.
Ezer oka van annak, ha nem emlékszünk valamire
Ahhoz, hogy valamire emlékezni tudjuk, először is fel kell fognunk, el kell tudnunk tárolni, aztán elő kell tudnunk kapani azt a memóriánkból. Daniel Schacter pszichológus szerint a többlépcsős rendszer bármelyik pontján becsúszhat valami hiba, így hát ezer oka lehet annak, ha valamit elfelejtünk. Például, hogy nem figyeltünk eléggé, amikor meg kellett volna jegyezni vagy esetleg nem került át a rövidből a hosszú távú memóriánkba. De az is lehet, hogy felülírják más hasonló emlékek, események, vagy egyszerűen csak képtelenek vagyunk előhívni az emlékezetünkből. Tudja, ez az a helyzet, amikor biztos benne: ismeri a választ, megvan a név, a dal, a helyszín, bármi, de egyszerűen képtelen kimondani.
További jó emlékezést kívánunk!
