Legyen ön is halhatatlan, mint Gábor Zsazsa

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Összegyűjtöttük Zsazsa létének esszenciáját, hogy mind megcélozhassuk a kilencvenhét évet.

Fotó: Michael Ochs Archives / Europress / Getty

Azt mondják, "nem a koros, hanem a soros" szenderül jobblétre, és elnézve az elmúlt néhány év veszteségeit művész-, popkult-, és celebvilágban, ez valóban igaz lehet. Fiatal és tehetséges, sokszínű, intelligens, spirituálisan emelkedett, és egy egész világot inspiráló művészeknek mondtunk búcsút, miközben olyan hírességek, akiknek - a legnagyobb tisztelettel - évek óta csak frissítgetjük a megjelenésre kész nekrológját, egyenesen halhatatlannak bizonyulnak. Közülük egész biztosan korelnök Gábor Zsazsa, a magyar származású színész és botrányhősnő, akit emlegethetünk divatikonként, házasodó és elválóművészként, virtuóz túlélőként, vagy hollywoodi ikonként - de az sosem jutott eszünkbe, hogy bölcs megmondóasszonyként tekintsünk rá. Pedig kell, hogy tudjon valamit, ha egyszer minden egyes balesetet, betegséget, és szomorú veszteséget úgy vészel át, mint mások a náthát. Úgy tűnik, ideje összeszedni Zsazsa létének esszenciáját, hogy bölcseleteit betartva mindannyian megcélozhassuk a (legalább) kilencvenhét évet!

1. Nagyon otthon vagyok a háztartásban: ahányszor elválok, megtartom a férjem házát.

2. Hívj mindenkit 'drágám'-nak, így nem kell emlékezned senki nevére, és rengeteg energiát megspórolsz magadnak.

3. Sose gyűlölj annyira egy férfit, hogy visszaadd neki a tőle kapott ékszereidet.

4. Ha szeretnek, erős vagy. Ha szeretsz, gyenge vagy.

5. Az életben a komoly dolgokat könnyedén kell venni, a komolytalan dolgokat pedig halálosan komolyan. Akkor is, ha ez idegesíti a környezetedet. 

6. Ha az ember ebben az őrült világban normális akar maradni, muszáj kicsit megbolondulnia.

7. Ha egy nő zsíros bőrrel, topis ruhában, hajcsavarókkal a fején mutatkozik a férje előtt, az egyszerűen ostoba. Ha a férfi pedig mindezt tolerálja, akkor ő még ostobább.

8. Soha nem járok más nőkkel együtt szórakozni. Inkább fejbelőném magam. Ahogy egy férfinak megvan a joga hozzá, hogy a elmenjen este iszogatni a többi kannal, a nőnek is joga van hozzá, hogy a férfi ismerőseivel mulasson.

Fotó: Paul Harris / Europress / Getty

9. Intelligensnek és szépnek lenni fontos, de szórakoztatónak lenni mindennél fontosabb.

10. Aki folyton fogyókúrázik, az folyton házsártos. Éhesen lehetetlen szórakoztatónak lenni.

11. Ha tetszeni akarsz a férfiaknak, legyen feneked és melled. A Vogue cingár címlaplányait senki sem akarja ágyba vinni. (Persze azért ha van rá alkalom, megteszik.)

12. Nagyon fontos, hogy a férj és a feleség külön bankszámlán gazdálkodjon. Nem azért, mert nem bízom a férfiakban, hanem mert nem bízom magamban.

13. Vásárolni a következőképpen kell: ha tetszik valami, vedd meg!

14. A korkülönbség semmit sem számít: a szerelem vak, és matekból is rossz.

15. Ha tetszik valaki, és te is tetszel neki, azonnal házasodjatok össze, különben mindketten meggondoljátok magatokat. Arra bőven lesz időtök az esküvő után is.

Fotó: Paul Popper/popperfoto / Europress / Getty

16. Soha ne engedd a férfjedet egyedül nyaralni – hacsak nem hegyetmászni, vagy kalandtúrára megy, amihez nyilván semmi kedved. De még ebben az esetben is küldd el vele az anyádat.

17. Spermabankból gyereket venni csodálatos: sosem kell majd aggódnod, merre jár a kémcső éjnek idején, és milyen nőcskével mulat.

18. Merj szembeszállni az anyáddal – rengeteg pénzt megspórolsz magadnak a pszichiáteren.

19. A 'mama pici fia' típust soha ne engedd vissza az ágyadba. Sőt, legjobb, ha rá se nézel.

20. Gyámsági perekben mindig a kicsi gyerekekhez ragaszkodj – a nagyobbak mindenkinek elpletykálják az életkorodat.

21. Ha tudni akarod, mennyire férfi a kiszemelted, lepd meg egy nagy csokor virággal. Ha nem akarja elfogadni, vagy zavarba jön, nem elég biztos a saját férfiasságában.

Fotó: Ron Galella / Europress / Getty

22. Jégkirálynőt játszani csak akkor érdemes, ha a férfi már beléd bolondult. Ha korábban játszod meg a hűvös hölgyet, sanszos, hogy a közeledbe se megy majd. 

23. Amint megértem egy férfi személyiségét, már ki is ábrándultam belőle. Éppen ezért azt sem engedem soha, hogy egy férfi igazán kiismerjem – megölné a misztikumot, és ezzel a szerelmet is.

24. A szerelem olyan, mint a kötélhúzás. Aki ez nem hajlandó elfogadni, inkább maradjon egyedül.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Steiner Kristóf
Steiner Kristóf
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.