Ne csak a bőrét, a szemét is védje a sugárzástól

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Már az erős tavaszi napfénynél is érdemes elkezdeni a fényvédelmet. Sárgásbarna árnyalatú napszemüveget és eldobható kontaktlencsét válasszon, és tömje magát antioxidánsokkal!

Nem kell ahhoz kánikula, hogy napvédelemre gondoljunk: az erős tavaszi napfénynél már érdemes elkezdeni a védekezést. Csakhogy a fényvédelem szó hallatán legtöbben kizárólag a bőrük védelmére gondolnak – ha gondolnak –, pedig nem csak itt tud nagy károkat okozni az ultraibolya sugárzás. A szem védelméről sokan sajnos elfeledkeznek, pedig az is ugyanúgy ki van téve a nap káros sugarainak. Szemorvos szakértőnkkel összeszedtük, mik a lehetséges veszélyek, és hogyan lehet ezeket elkerülni.

A szem legalább annyira érzékeny az ultraibolya sugarak okozta káros hatásokra, mint a bőr. Tudományosan igazolt tény, hogy ha valaki hosszú távon nem védekezik az UV sugarakkal szemben, nem csak a szem felszíne, de annak belső szövetei is károsodhatnak. Ez a hatás sajnos fokozatosan halmozódik, tehát minél több időre tesszi ki a szemet az UV sugarak káros hatásainak, annál nagyobb lesz az esélye különböző rendellenességek vagy szembetegségek kialakulásának.

„Az UV sugárzás mértéke a nap különböző időszakaiban változó. Általánosságban véve elmondható, hogy minél magasabb a nap állása, annál nagyobb az UV sugárzás mértéke is. Ez azonban nem teljesen igaz a szem UV sugaraknak való kitettségét nézve. Egy új keletű tanulmány kimutatta, hogy a szem érintettsége jóval nagyobb a kora délelőtti és a kora délutáni órákban, mint délben. Éppen ezért nem csak akkor kell óvni az embereknek magukat a káros hatásoktól, amikor erősen süt a nap” – mondja dr. Vártók Éva Mária szemorvos.

Az UV sugárzás fajtái

Az ultraibolya sugarak a napfény komponensei. A hullámhosszuknak megfelelően három csoportba lehet osztani őket.

UV-A sugarak: elősegítik barnulást, de ugyanakkor fokozzák a bőr idő előtti öregedését is.

UV-B sugarak: ezek okozzák a bőr leégését, és gyakran asszociálják őket a bőrrákkal vagy más szembetegségekkel. Az UV-B sugarak okozta szembetegségek:  szemhéj gyulladás, pinguecula, kúszóhártya, szaruhártya-kötőhártya gyulladás, melanóma a szemhéjon, a kötőhártyán, a szivárványhártyán, az ideghártyán, szürkehályog, sárgafolt, makula degeneráció (AMD).

UV-C sugarak: ezek a legrövidebb hullámhosszúak és egyben a legveszélyesebbek. Szerencsére a Föld ózonpajzsa ennek egy jelentős részét elnyeli, vagyis többnyire nem érik el a földfelszínt.

Milyen a jó napszemüveg?

Sokan napszemüveget csak az alapján választanak, hogy megfeleljen az aktuális divatnak, és kevesen törődnek azzal, hogy milyen UV védelemmel van ellátva. Bár szerencsére már egyre több terméket gyártanak így, még így is találni olyanokat, melyeken semmiféle szűrő nincs. Ezen kívül azonban van pár olyan dolog, mely hozzájárul a szem védelméhez: ilyen például az, hogy a szemüveg nem csak a szemből, de az oldalról, alulról, felülről érkező sugaraktól egyaránt véd, mivel kimutatták, hogy a periférikus sugárzás a legkárosabb. A szakértő szerint mindezek mellett érdemes olyat választani, amely nem karcolódik, nem tükröződik, illetve kiszűri az úgynevezett kék fényt (erre leginkább a sárgás-barnás árnyalatú lencsék képesek), hogy csökkentse az időskori makuladegeneráció kockázatát.

Az eldobható kontaktlencse a nyár tuti befutója

„A nyári időszak a kontaktlencsét viselőknek sok problémát szokott okozni, főleg azért, mert ezzel tilos vízbe menni, mivel úgy megnő a különböző fertőzések esélye. Éppen ezért ők inkább szerezzenek be eldobható lencséket, amiket úszás, vagy vízben való mártózás után egyszerűen kidobhatnak. Amennyiben nem szeretné nyaraláskor állandóan cserélgetni, akkor két választása van: vigyáz, és nem hagyja, hogy belemenjen a víz a szemébe, vagy vásárol egy jó minőségű úszószemüveget, ami ezt megakadályozza” – javasolja dr. Vártók Éva Mária.

Óvja szemét antioxidánsokkal

Az UV sugarak megemelkedett szintje olyan betegségek kialakulásáért is felelős, mint az időskori sárgafolt, vagy a szürkehályog. Szerencsére ezek kialakulása ellen napszemüveg mellett antioxidánsokkal is lehet védekezni, akár táplálkozás útján, akár tabletták segítségével. Ilyen készítmény például a Béres Szemerő Forte, a Dr. Theiss Lutexan, illetve a Bilutin Omega.

A vitaminok közül a legfontosabb a szem védelmében az A-C-E-vitaminok, a béta-karotin, valamint a lutein.

A-vitamin/Béta-karotin

Javítja a látást, fontos továbbá a bőr, a haj, a növekedés és a nyálkahártyák egészsége miatt.

Előfordulása: belsőségek, vaj, margarin, tojássárga, tej, tejtermékek, tengeri halak, sárgarépa, paraj, sütőtök, kajszi- és sárgabarack, sárgadinnye, paprika.

A dohányosok tüdőrák incidenciája az A-vitamint ill. Béta-karotint szedők körében 23 százalékkal magasabb, ezért számukra ez nem ajánlott.

Napi szükséglet A-vitaminból nők számára 800mg, férfiaknak 1000 mg.

C-vitamin

Antioxidáns, erősíti a szervezet természetes ellenálló képességét, az érfal rugalmasságát.

Előfordulása: zöldpaprika, citrusfélék, friss zöldségek, paradicsom, káposzta, dinnye, feketeribizli, cseresznye, burgonya, leveles zöldségek.

Napi szükséglet 100-200 mg. Túladagolás csak napi 1000 mg tartós szedése után jelentkezik (vesekő, kristályos lerakódások a szövetekben)

E-vitamin

Antioxidáns, öregedési folyamatok gátlása, sejtvédő, érvédő, szívvédő, immunerősítő.

Előfordulása: növényi olajok, olajos magvak, gabonacsírák, zöld növények, tojás, halak.

Napi szükséglet 12 mg, stressz, dohányzás esetén 15 -18 mg.

Lutein

A lutein és a zeaxantin elnyelik a nap káros ibolyántúli sugarait és semlegesítik a retinában lévő szabadgyököket, amivel csökkenthetik a sárgafolt-degeneráció veszélyét. Lassítja a sejtek öregedési folyamatait és számos betegség megelőzésében is fontos szerepet játszik. A szervezet napi szükséglete Luteinből: 6 mg.

Előfordulása: főleg a színes zöldségekben, spenótban, brokkoliban, káposztafélékben.

A szemorvos azt is hozzátette, hogy Az AREDS (Age-Related Eye Disease Study) tanulmány szerint azok a táplálékkiegészítők, amelyek az ajánlott napi bevitel 5-13-szorosát tartalmazták karotin-származékokból, C- és E-vitaminból, továbbá cinkből, sikeresen csökkentették a már jelen lévő korai típusú AMD (időskori makuladegeneráció) további romlását.

Ezeket tegye, ne tegye nyáron

  • légkondi használatánál ügyeljen arra, hogy ne irányuljon közvetlenül magára a levegő, mivel az szemszárazságot okozhat
  • fogyasszon minél több zöldséget, gyümölcsöt, halat, hogy erősítse az immunrendszerét, így kevesebb eséllyel lesz kötőhártya gyulladása
  • a nagy hőségben tegye a szempillaspirálját a hűtőbe, mivel így a sörtén megtapadó baktériumok lassabban szaporodnak, ezáltal csökkenteni tudja a szemfertőzések kockázatát.
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.