Tíz gyakorlati tipp, amivel feldobhatja az életét

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Vegyen fel a megszokottól eltérő ruhát vagy érveljen valami népszerűtlen mellett. Lehet, hogy kényelmetlen helyzet lesz, de fejlődni fog tőle.

Ha arra keressük a választ, hogy hogyan tehetjük az életünket gazdagabbá és értékesebbé, hogy miként lehetünk pozitívak és sikeresek, akkor a tanácsok általában afelé visznek, hogy építsük fel a harmóniát, engedjük el a stresszel teli dolgokat – azaz lépjünk túl a negatívumokon. Ez valóban lényeges is, de ott van a ló túloldala, ahová nem érdemes átesni. Kényelemre és harmóniára vágyunk, de ezekbe bele is lehet süppedni, és a túlzott ellazulás nem visz előre. Ráadásul létezik az ún. jó stressz is, amire igenis szükség van. Mert a harmóniából, a komfortzónából néha ki kell lépni, hogy az ember tanulhasson a világról és benne saját magáról.

Egy profi life coach, Dr. Judith Tutin állította össze az alábbi tízes listát arról, milyen gyakorlatokat érdemes időnként elvégezni (úgy is fogalmazhatunk, hogy milyen kihívásokat érdemes időnként felvállalni) ahhoz, hogy az élet ne váljon észrevétlenül kellemes lábvízzé, hanem meglegyen benne a fejlődéshez és érzelmi gazdagodáshoz szükséges izgalom. Az amerikai life coach eredeti listáját néhány olyan ötlettel egészítettük ki, amik itthon, Magyarországon is könnyen megvalósíthatók. Ha úgy érzi, az életére ráfér egy kis pezsdítés a nyár közeledtével, pipáljon ki az alábbi pontokból mondjuk hetente egyet!

1. Jöjjön össze valakivel, akinek más a véleménye! – Itt a hangsúly nyilván a személyes kontaktuson van, azaz nem elég, ha mondjuk pár percig olvasgat valami internetes fórumot arról, hogy a holdraszállás igazából nem történt meg vagy hogy Justin Bieber a valaha élt legnagyobb művész. Ha ehelyett élőben beszélget valakivel olyasmiről, amiről az illetőnek merőben más az álláspontja, mint önnek, megtanulja a dolgokat egy más szemszögből látni. Nem kell, hogy a másik meggyőzze önt vagy ön a másikat, elég, ha megérti, hogyan gondolkodik a másik – anélkül persze, hogy a beszélgetés vitává vagy veszekedéssé fajulna. Lehet, hogy hirtelen nem jut eszébe egy olyan haverja sem, akinek merőben más véleménye lenne, mint önnek, de gondoljon a rokonságra is! Az idősebbek úgyis biztosan örülnének egy beszélgetőpartnernek. De tanulságos lehet egy ön által nem ismert hitet valló vallásos közösségbe is ellátogatni, biztos lehet benne, hogy itt is szívesen látják majd – akkor is, ha ön egyáltalán nem vallásos, vagy az, de más felekezethez tartozik.

De nehogy veszekedés legyen a dologból!

2. Utazzon egyedül! – Erre kell legalább egy teljes nap, de hatalmas élmény tud adni egy vadidegen hely egyedüli felfedezése. Ne támaszkodjon senkire, ne kelljen igazodnia semmihez, oldjon meg mindent egyedül és menjen arra, amerre a kíváncsisága hajtja az ismeretlen környezetben!

3. Olvasson vagy hallgasson mást! – Mindenkinek megvannak a kedvenc könyvei, zeneszerzői, írói, popelőadói, korszakai, stb. Néha azonban érdemes elővenni valami olyasmit, ami önt személy szerint nem vonzza, de sokan értékesnek vagy izgalmasnak tartják. Lehet az egy régi kötelező olvasmány, amit a középiskolában direkt nem olvasott végig, lehet az egy óra a Bartók vagy a Tilos rádió adásából, akár néhány fejezet az Alkonyat vagy A szürke 50 árnyalata sorozatokból. A lényeg, hogy teljesen más legyen, mint amit önmagától választana. Olvasás vagy zenehallgatás közben próbálja meg megérteni, mi az, ami miatt más emberek annyira szeretik az adott dolgot!

4. Tegye magát fizikailag próbára! – Ha nem szokott sportolni, akkor lásson neki, próbálja ki a futást, vagy legalább sétáljon, vagy kiránduljon hegynek felfelé! Ha szokott mozogni, akkor néha csináljon valami mást, mint amit általában! Ha zumbamániás, egyszer menjen el egy TRX-órára is. Ha kondigépezni szokott, próbálja ki a jógát! Sőt, a szakértő akár olyan különlegességeket is ajánl, mint a hastánc vagy a váltott orron való lélegzés kipróbálása. A lényeg, hogy nehéznek találja, és hogy köze legyen a testhez, illetve a mozgáshoz.

Ha nem szokott futni, próbálja ki! Ha szokott, most próbáljon ki valami mást!

5. Érveljen valami népszerűtlen mellett! – Ha van valami, amivel nem ért egyet vagy ami bántja, de soha nem tette szóvá, itt az ideje, hogy ne simuljon bele a környezetébe kaméleonként. Legalább egyszer kényszerítse magát arra, hogy felvállalja, amit gondol, akkor is, ha tudja, hogy a többiek nem fognak repesni az ötletért! Itt nem az a lényeg, hogy viszályt keltsen ott, ahol semmi szükség az ilyesmire – csak akkor szólaljon fel, ha tényleg úgy gondolja. Akkor viszont udvariasan, de karakánul mondja el, ami a szívét nyomja. Nyugodjon meg, nem fogják leharapni a fejét a többiek.

6. Ismerkedjen meg valakivel! – A tíz tippből ez tűnik a gyakorlatban a legnehezebben kivitelezhetőnek, hiszen ha ön mondjuk párkapcsolatban él, mégsem regisztrálhat egy társkeresőre csak azért, hogy hátha ott lel egy izgalmas új barátra. De esetleg egyszer ebédeljen együtt valakivel a munkahelyén, akivel sose szokott, vagy elegyedjen szóba egy ismeretlen anyukával/apukával, amíg a gyerekére vigyáz a játszótéren. Az ismerkedés, bár kínos jelenetekkel járhat és az ember kockáztatja a visszautasítást, mindenképpen felpezsdíti az életet, rengeteg energiát lehet belőle meríteni.

7. Próbáljon ki egy új hobbit! – A szakértő a blogindítást ajánlja, valamit egy klubhoz való csatlakozást, vagy részvételt egy jótékony mozgalomban, de minden olyan tevékenység jó, amit nem próbált még, és ami valamennyi aktivitást igényel, legyen az tánctanfolyamtól kezdve zártajtós-kijutós játékig bármi.

A fényképezés is jó hobbi lehet, bár egy ilyen fényképezőgép kisebb vagyonba kerül

8. Öltözzön valami szokatlanba! – Ez azért tanulságos, mert a ruházatunk nemcsak azt befolyásolja, hogy hogyan érezzük magunkat a bőrünkben, hanem azt is meghatározza, hogy mások hogyan látnak minket, illetve hogyan viszonyulnak hozzánk. Nem kell azonnal átmenni Lady Gagába vagy öltönyt/kosztümöt venni a fesztiválozáshoz, elég, ha kipróbál egy olyan frizurát, ruhadarabot vagy kiegészítőt, amit nem szokott hordani, ami idegen a megszokott stílusától.

9. Nézzen partnere szemébe! – Ez a tipp a kapcsolatban élőknek szól: üljenek le a parnerükkel szemben, helyezkedjenek el kényelmesen és nézzenek egymás szemébe öt percen keresztül! Pislogni természetesen szabad, beszélni azonban nem, ez az öt zavartalan perc arról szóljon, hogy átadjuk magunkat a másiknak, illetve hogy befogadjuk a másikat. Valószínűleg furcsa, talán szinte kínos lesz, de az intimitás egy teljesen új formáját teremtheti meg, szenvedélyesebbé téve a kapcsolatot. Még egy példa arra, hogy az ember kilép a komfortzónájából, de a végeredmény mégis az lesz, hogy harmonikusabb lesz a kapcsolata, mint volt.

10. Dagonyázzon egyet! – Az utolsó pontban a koszon és természeten van a hangsúly. Ha ön nem nagyon tölt időt a szabadban, vegye néha a fáradságot, és ugorjon fejest a civilizációtól távoli életbe! Elég a sterilitásból, kiránduljon egyet, de ne aszfaltozott úton! Kertészkedjen! Itt a nyár, menjen el sátrazni egy erdőbe vagy legalább egy fesztiválra! Nem lesz kényelmes, de higgye el, boldogabban fog hazatérni, mint ahogy elindult.

A boldogság kulcsa a mocsok

Írjon nekünk!

Magára ismert a fenti cikkben? Hasonló gondokkal küzd, több izgalmat vár az életétől? Írjon nekünk a divanycoach@mail.index.hu címre, és mi válaszolunk itt, az Ego blog Life coach sorozatában, természetesen olvasóink névtelenségét megőrizve.

Steiner Kristóf például örömmel válaszol külföldön új életet kezdők, spirituális útkeresők, étkezési zavarokkal küszködők vagy szexuális orientációjuk, származásuk miatt kirekesztett olvasók kérdéseire, kéréseire. A life coach csapat tagja továbbá Kuna Gábor pszichológus, tréner, család- és párterápiás tanácsadó, aki munkahellyel, munkahelyi konfliktusokkal és kudarcokkal, felnőttkori pályaválasztással és élethelyzeti döntésekkel, illetve családi krízisekkel kapcsolatban szintén szívesen válaszol. Vagy Gyulai Bencének is írhatnak, ő jogi egyetemet végzett és ügyvédi szakvizsgával rendelkezik, de várja a kérdéseket a kivándorlással, párkapcsolatokkal, hittel, kereszténységgel kapcsolatban is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gyulai Bence
Gyulai Bence
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.