18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Lehet újra jó a szex

A szexuális zavarok, a frigiditás többnyire még mindig tabu témák, pedig ugyanannyira megkeseríthetik az ember életét, mint például a pánikbetegség. Akár a nőket, akár a férfiakat érinti, a párkapcsolat bizony rá is mehet, főleg, ha egy egészen más igényű emberrel hozott össze a sors. Ezzel a betegséggel kapcsolatban – mert igen, lehet ez betegség is, amit kezelni kell – számos tévhit kering a köztudatban, de a legtöbben eleve nem is tudják, vajon mit takar a frigid szó, és hogy lehet-e segíteni rajta.

„A frigiditás már idejétmúlt kifejezés. Korábban minden női szexuális problémát a frigiditás kifejezéssel illettek, azonban ennél lényegesen árnyaltabb a helyzet. Ugyanis hiányozhat valakinek a vágya aközben is, hogy az orgazmust könnyen el tudja érni, és lehet valakinek maximálisan nagy szexuális étvágya úgy, hogy sosem élt át orgazmust”– mondja Füredi Krisztián szexuálpszichológus.

A közvélekedés szerint "nem normális", ha valaki csak havi egy-két alkalommal kívánja a szexet, pedig a szakember szerint az, hogy mikor beszélünk szexuális problémáról, nagyon szubjektív. „Ha egy pár mindkét fele havi egy alkalommal kívánja a szexet, akkor az nem probléma. Ha minden nap, az szintén nem probléma. Ám ha két, ellentétes étvágyú ember kerül össze, akkor mindkettő problémásnak fogja érezni a másik szexualitását, szexuális vágyát. Az egyiküket szexmániásnak, a másikukat pedig frigidnek vagy vágyzavarosnak fogják tekinteni. Ugyanakkor, ha olyanok élnek egymás mellett, akik egyáltalán nem kívánják a szexet, és ők jól érzik így magukat, akkor ki és miért mondaná nekik, hogy problémájuk van?”– magyarázza a pszichológus.

Az általánosságban vett szexuális problémáknak több fajtájuk van, attól függően, hogy mikor keletkezik a zavar. Gond lehet a vággyal, a szexuális izgalommal, illetve az orgazmussal, viszont az nem törvényszerű, hogy ezek együttesen is fennállnak. Emellett tudni kell azt is, hogy a szexuális vágy erőssége senkinél sem állandó  sokkal inkább hullámzó. Az élet folyamán is változik, és akár hetek, napok vagy órák alatt is képes jelentősen ingadozni. Sőt, az is teljesen normális, hogy az ember életében vannak olyan hosszabb-rövidebb időszakok, amikor kevésbé vagy egyáltalán nem kívánja a szexet. De mitől lehet az, ha ez az állapot állandósul?

„A vágy zavara lehet többféle: vagy hiányozhat teljesen, vagy lehet túl ritka. Sokan számolnak be arról, hogy nem kívánják a szexet, de ha ennek ellenére mégis belekezdenek, akkor könnyen elérik az orgazmust. Bármelyik is álljon fenn, annak számos oka lehet. Sokan félnek attól, hogy a szeretkezés során teljesen át kell magukat adják az élménynek, a párjuknak, és ez a kontrollvesztés ijesztőnek tűnhet, így inkább kerülik ezt a helyzetet. Ha mégis belemennek, akkor sem merik elengedni magukat, és ez gátja lehet annak, hogy örömet találjanak a szexuális tevékenységben. Továbbá lehet félni a nem kívánt terhességtől, a nemi betegségektől, a partnerünktől, negatív élményektől. Mindezek mellet sokan rossz gyerekkori minták és információk miatt bűntudattal élik meg a szexualitást, és ezért nem tudják kellő mértékben elengedni magukat” – állítja a szakember.

Természetesen a rossz párkapcsolat is felelőssé tehető mindezért, hiszen ha konfliktusok vannak a felek között, akkor nem meglepő, hogy elfordulnak egymástól. De nem csak lelki, hanem testi okok is húzódhatnak a szexuális zavarok hátterében: cukorbetegség, hormoningadozások, vérszegénység, különböző gyógyszerek mind befolyásolhatják a nemi vágyat. Ha tehát egy ideje már nem érzünk késztetést, hogy összebújjunk a párunkkal, akkor érdemes lehet első körben alaposan kivizsgáltatni magunkat.

Mit tehetünk, hogy újra jó legyen az ágyban?

A vágyzavarok esetében érdemes pszichológust, szexuálpszichológust, párterapeutát felkeresni, mivel sok esetben visszahozható a szexuális érdeklődés a párkapcsolatba.

Az egyik legáltalánosabban elkövetett hiba, hogy úgy tekintünk a szexuális kapcsolatra, mintha az egy szerepjáték lenne. Ha nagyon meg akarunk felelni, ha arra figyelünk, hogy jól játsszunk, akkor könnyen elveszhet a gyönyör valódi íze és csökkenhet a vágy. Éppen ezért ne egy kötelező, kipipálandó faladatként tekintsünk rá, hanem próbáljunk meg örömet találni benne. Nem kell, hogy pornószínésznőket megszégyenítő figurákkal rukkoljunk elő, nem kell, hogy minden esetben elérjük az orgazmust, nem kell, hogy órákig tartson:  csak az a lényeg, hogy élvezzük.

„A vágy zavaraikor a szexuális élet sok esetben újra kiépíthető. Ez a terápia során többek között sok beszélgetéssel, a felek közötti kommunikáció megfelelő kialakításával és számos házi feladattal jár” –  mondja a szakember.

Természetesen ezzel a lista még nem ért véget, hiszen több módszer is létezik arra, hogyan éleszthető újra a jó szex egy kapcsolatban. Amennyiben az orgazmus elérésével vannak problémáink, akkor nagyszerű megoldást nyújthat az, ha naponta elvégzünk pár Kegel gyakorlatot, amelyek – bár az inkontinencia orvoslására szokták őket ajánlani – a megfelelő izmok erősítése révén, mintegy "mellékhatásként" a szexuális életet is nagyszerűen fellendíthetik. Sajnos azonban egyelőre nincsenek mindenkire érvényes otthoni praktikák, melyekkel helyrehozhatjuk a szexuális zavarokat, mivel a problémáknak számok oka lehet, ezért nincs rájuk általános megoldás.

Oszd meg másokkal is!

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Érdekességek