Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Őseink nem ismerték sem a féltékenységet, sem a félredugást, sem a monogámiát. Szabadon szexeltek.
Miért végződik a házasságok fele válással? Miért süllyed rengeteg párkapcsolat libidógyilkos unalomba? Miért van annyi szexuális problémánk? Miért olyan nehéz hűségesnek lenni? Christopher Ryan pszichológus szerint a válasz egyszerű: a monogámia nem természetes. Provokatív pszichológiai elmélet következik.
Ryan és munkatársa, Cacilda Jethá a 2010-ben megjelent és hamar bestsellerré vált Sex at Dawn című könyvükben sajátos elmélettel álltak elő a történelem előtti őseink szexuális viselkedéséről, és ezzel szembemennek mindennel, amit a konvencionális tudomány állít. Vagyis azzal a Darwin óta élő elképzeléssel, hogy a génjeink továbbörökítésének érdekében a férfi javakat és védelmet biztosít a nőnek, cserébe pedig hűséget vár el (innen tudja, hogy övé a gyerek), míg a nő igyekszik megtartani a pasit, hogy ezzel biztosítsa az utódai túlélését. Persze ez az elmélet azóta finomodott, a férfi ugyanis több stratégiával is támogatni tudja a génjei továbbélését: például azzal, hogy minél több helyre szórja szét őket, azaz mindenkit megdug, akit lehet. A női stratégiák között pedig szerepelhet az is, hogy a biztonságos, védelmet nyújtó párkapcsolatból az asszony félrelép, így szerezve meg magának a partneréénél jobbnak ítélt génállományt, majd hagyja, hogy a vele élő férfi sajátjaként nevelje az utódot. Eszerint tehát ösztönösen hazugok, önzőek és lelketlenek vagyunk, ráadásul pont azt vágjuk át, akivel a legközelebb kellene lennünk egymáshoz. Cuki.
Ryan szerint azonban (ahogy azt nemrég TED-es előadásában is kifejtette) ez a viselkedés nem természetes, nem ösztönös, hanem a kultúra terménye, ami azóta frusztrálja az embert, hogy áttért a földművelésre. Korábban, a vadászó-gyűjtögető közösségek idején az emberek a csoporton belül mindent megosztottak egymással, az ételtől kezdve a gyerekgondozási feladatokig, és a pszichológus szerint a szex sem volt kivétel ezalól. Ebben a környezetben ugyanis a szexualitásnak fontos szerepe volt a szociális kapcsolatok kialakításában és megerősítésében, a csoporton belül és a csoportok között is. Így valójában senki nem tudhatta biztosan, hogy ki milyen apától származik, de a szerző szerint ez nem is számított: mindenki mindenkiről gondoskodott a csoportban. Ryan nem állítja, hogy felmenőink lazán dugtak idegenekkel, hiszen a közösségen belül mindenki ismerős volt. Nem állítja azt sem, hogy nem létezett szerelem vagy párkapcsolati kötődés, csak azt mondja, hogy ez nem jelentett kizárólagosságot a szexualitásban. Őseinknek tehát egyszerre több, egymással párhuzamosan futó, egymást átfedő szexuális kapcsolatuk volt, és ez akkor így volt természetes.
Nem a majomtól származunk. Azok vagyunk.
Ryan és Jethá rengeteg antropológiai, régészeti, etológiai, anatómiai és szexuálpszichológiai bizonyítékot sorakoztat fel a könyvben, hogy bebizonyítsák az ellentmondást a szexuális viselkedésünket irányító kulturális és a biológiai hatások között. Ott vannak rögtön a bonobó csimpánzok. Azok az állatok, akikhez génállományunkat tekintve közelebb állunk, mint az afrikai elefánt az indiaihoz. A többi állattól eltérően a bonobók több mint ezerszer párosodnak életük során, rendszeresen szemtől szemben is. Valamint a nőstények a ciklusuk nagyobb részében kaphatóak a szexre és sokkal hangosabbak közben, mint a hímek. Tudja kikre igaz még mindez? Ránk, naná. A bonobók pedig nem monogámok. Sőt. Egyszerre, egymással párhuzamosan futó, egymást átfedő szexuális kapcsolataik vannak. Ismerős?
Ráadásul a női test felépítése, a többszörös orgazmus képessége és egész cikluson át fennálló szexuális fogadókészség is az ellen szól, hogy biológiailag a monogámiára lennénk programozva. Ahogy az is, hogy Ryan szerint a nők – ha ez nem ellenkezik a kultúrával – ugyanolyan lelkesen vetik bele magukat a szexbe, mint a férfiak. Ezért léteztek ókori orgiák és ezért élhetnek olyan szokások, mint a Trobrian-szigetek egyik éves ünnepe, ahol fiatal nők csoportjai támadják le a szomszédos faluk férfilakosságát, és annak pedig, aki nem tudja kielégíteni vágyaikat, leharapják a szemöldökét.
A szerzők legérdekesebb bizonyítékai azonban nem a bonobók életéből vagy a vérmes nőkről szóló példákból, hanem a történelem során leírt, esetleg ma is megtalálható emberi törzsek szexuális szokásaiból származnak. A könyvben említenek például egy olyan délnyugat-kínai közösséget, ahol a biológiai apa személye lényegtelen, ahol a nők szabadon, a közösség bármelyik férfitagjával lefeküdhetnek, és ahol a gyerekeket a nő családja neveli fel. Vagy ott vannak azok az egymástól szeparáltan élő Amazonas menti törzsek, ahol abban hisznek, hogy a gyerekbe több különböző partnertől kerülhetnek be tulajdonságok. Ha tehát valaki erős és okos gyereket akar, akkor az erős és okos férfival is szexelni kell. A közösségen belül pedig minden potenciális jelölt elismeri az apaságot.
De mit jelent ez számunkra?
Ryan szerint tehát a jelenlegi párkapcsolati és szexuális szokásaink a földművelés nyomán alakultak ki, azóta viszont csupán az emberiség történetének 5 százaléka játszódott le. Az időnk ezt megelőző 95 százalékában pedig a szex nem a birtoklásról és a kisajátításról szólt, hanem egy komplex társadalmi szisztéma, egy a szociális hálózat kialakításának és fenntartásának lényeges eleme volt. A pszichológus szerint tehát az, ha az ember a partnerén kívül másra is vágyik, ha mást is megkíván, még nem jelenti azt, hogy baj lenne a párkapcsolatával. Nem az a jól működő viszony, ahol csak a másik létezik, és monogámia ott sem könnyű és boldog, ahol szerelem van. Ez csak a kultúra alkotta fals elvárásunk. Ahogy a féltékenységgel, hűtlenséggel, kísértéssel, vágyakkal, lelkiismeret-furdalással vívott harcunkról is a kultúra tehet. Pontosabban az, hogy a kulturális elvárások szemben állnak az ösztöneinkkel. Nem véletlen, hogy a házasságtörés minden kultúrában felbukkan, hogy a nőkre ugyanolyan izgató hatással van egy új potenciális partner felbukkanása, mint a férfiakra, és hogy fejben mindenki félredug.
Ryan kiemeli, hogy elmélete nem a monogámia kritikája. Nem állítja, hogy a monogámia badarság. Azt mondja, olyan ez, mint a vegetáriánusokra nézve az a tény, hogy az őseink mindenevők voltak. Ettől még lehet a vegetáriánus életformát választani, de a testnek a hús ugyanolyan vonzó marad. „Azt remélem, az emberi szexualitás pontosabb megértése azt eredményezi majd, hogy toleránsabban állunk saját és mások vágyaihoz, hogy képesek leszünk jobban tiszteletben tartani az olyan nem konvencionális párkapcsolati formákat, mint az azonos neműek közötti házasság vagy a poligám társulások, és elengedjük végre azt az elképzelést, hogy a férfiaknak van bármilyen természetes, ösztönös joga arra, hogy kontrollálja a nők szexuális viselkedését. Meg kell látnunk, hogy nemcsak a melegeknek kell a coming out, mindannyiunknak van mit felvállalnunk. Tehát nem önmagunkkal kell harcolnunk, hanem egy túlhaladott elképzeléssel arról, milyennek kellene lennie a szexuális életünknek."
A pszichológus szerint itt az ideje elengednünk, hogy a férfiak a Marsról, a nők meg a Vénuszról jöttek, hiszen mindannyian Afrikából származunk.
Az elmélet kritikája
Bár a nép nagyon lelkesen fogadta a Sex at Dawn-t, és számos szakember is támogatta az elméletet, a tudományos életben nem aratott osztatlan sikert. Nagyon nem. A legátfogóbb kritikát Lynn Saxon írta meg Sex at Dusk: Lifting the Shiny Wrapping from Sex at Dawn című könyvében, ahol pontról pontra haladva kérdőjelezi meg Ryanék bizonyítékait. A szerző szerint az elmélet számos félreértésre, hibára, pontatlan adatra épül, és egyáltalán nem veszi figyelembe az ellentmondó jelenségeket. Például azt, hogy a féltékenység univerzális, hogy a nők mindenhol megválogatják a szexuális partnerüket, hogy a majmok sokkal kisebb csoportban élnek, mint őseink tették, vagy hogy az ősi közösségek nem voltak zártak, dinamikusan változtak, formálódtak. A kritika azt sugallja, ez az elmélet sem megalapozottabb, mint a paleolit táplálkozásé. Kár lenne érte.
