Kolbász okozott miniforradalmat a Bálnánál

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az odaszervezett látványdisznótoron készültek kolbászok, de nem lehetett megvenni őket. Ezen háborogtak a nyugdíjasok.

Szombat reggel tíz óra, egy fok, egy kongó ferencvárosi mélygarázs, ahol csak a szellőzők lapátjainak surrogása hallatszik. És néma csend. Egy közepesen rossz krimi is kezdődhetne így, pedig mi csak egy budapesti látványdisznótorra igyekeztünk, amit a Jónás Kézműves sörház igyekezett összehozni. Ők az egyetlenek szinte, akik – több-kevesebb sikerrel – életet próbálnak lehelni a Fővám téren elterülő komplexumba, a Bálnába. Hát, szombaton ez tulajdonképpen sikerült is, még egy miniforradalom is kitört, de ne ugorjunk ennyire előre.

Galéria ikon

39

Galéria: Látványdisznótor a bálnában
Fotó: Ancsin Gábor / Dívány

Mielőtt most is kiakadnának a Fogasház előtt tüntető vegetáriánusok, szólunk, hogy mindössze néhány féldisznó érkezett a parkolóba, információink szerint egy keceli vágóhídról. Ezeket dolgozták fel az észak-budai régióban tevékenykedő Hufi-hús hentesei, na meg a laikusok, köztük az Index/Dívány különítménye. Nehézséget jelentett, hogy nagyjából azt sem tudtuk, mi micsoda az állaton, sosem fogtunk bordavágót, a stesszelésről pedig azt hittük, hogy azon újságírókat sújtja, akik még mindig nem végeztek határidőre az anyagukkal.

Galéria ikon

39

Galéria: Látványdisznótor a bálnában
Fotó: Ancsin Gábor / Dívány

A versenynek kikiálltott eseményen zsűri értékelte, hogy milyen sütőkolbászt készítenek a védőitalt is fogyasztó csapatok – köztük mi, az igazi dilettánsok is. Ennek ellenére számunkra is hamar kiderült, hogyan lesz egy disznóból kolbász, és az is jól látszott, hogy a dolog csöppent sem olyan bonyolult, mint gondoltunk. A Bálna déli részére összetrombitált cégek többsége kézműves termékeket kínált (bár manapság minden kézműves, ami nem egy 300 dolgozós gyárból kerül ki), lehetett aranyáron forró eperbort inni (3 dl 700 Ft), az etyeki Ödön-major sajtokat árult, na meg a csodálatos nevű Túró Jucit és Gyurit. És persze ott volt az elmaradhatatlan kürtőskalács.

Galéria ikon

39

Galéria: Látványdisznótor a bálnában
Fotó: Ancsin Gábor / Dívány

Az egyetlen nagy tévedés az volt, hogy a szervezők valamiért csak kész sültkolbászt árultak, nyerset nem, így a résztvevők hiába szerették volna a feldolgozás után megvásárolni az általuk készített kolbászokat, erre nem volt lehetőség. Na ezen akadt ki a nyugdíjasok egy csoportja, ki is robbantottak egy kisebb miniforradalmat a hőzöngésükkel. Hozzátesszük, tényleg hiba volt nem kihozni vagy árulni sült vért, velőspirítóst vagy sütni való kolbászt, volt is háborgás a Facebookon emiatt. A helyzeten nem segített az sem, hogy a frissen készült ételekre 20-30 percet kellett várni, amit sokan meguntak.

A zsűri szerint egyébként tökéletes, robbanós kolbászt sikerült gyártanunk, csak a fokhagymát hiányolták belőle, de ennek ellenére elégedettek voltak az eredménnyel. Aki pedig kedvet kapott, és megnézné, hogyan lesz készétel a disznóból, az vasárnap estig még elmehet a Bálnába.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.