Vezessen pollennaplót, hogy tudja, mire allergiás

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Tudja meg, hogyan függnek össze allergiás tünetei az adott terület pollenkoncentrációjával!

Lehet örülni a tavasznak, a melegebb, naposabb időnek, üröm azonban az örömben, hogy az idő jobbra fordulásával együtt beindulnak a pollenek is, így lassan kezdetét veszi majd a jól ismert allergiaszezon. Éppen ezért hasznos a Pollennapló, mely hasznos információkkal szolgálhat az európai pollenhelyzetről, és segítségével megtudhatjuk, hogy kellemetlen tüneteinket a levegőben terjengő allergének okozzák-e.

Az Országos Környezetegészségügyi Intézet és a Bécsi Egyetem közös együttműködésének eredménye az a magyar nyelvű honlap, ahol az allergiások egy gyors és ingyenes regisztrációt követően személyre szabottan tájékozódhatnak tüneteik és a pollenkoncentráció összefüggéseiről.

Az OKI közleménye szerint a honlapon megjelenő adatok pollencsapdák anyagából, mikroszkópos elemzéssel készültek, melyet a szakemberek heti egy alkalommal végeznek el. A felhasználónak a tüneteket az érintett testrészekre – tehát szem, orr, stb. – vonatkozóan, illetve a tünetek súlyossága szerint, több fokozatban lehet megadnia, és az adatbázisból kiderítheti, milyen pollen okozza ezeket.

A rendszer mindemellett azt is fegyelembe veszi, hogy a páciens szed-e valamilyen gyógyszert a tünetei enyhítésére. „A rendszert évtizedek óta hagyományos formában gyűjtött betegnapló adatok és statisztikai modellek alapozták meg. A pollennapló tartalma a szakértőink legjobb tudása szerint lett összeállítva, figyelembe véve az aerobiológia legújabb tudományos eredményeit és elméleteit” – olvasható az Országos Környezetegészségügyi Intézet honlapján.

A szolgáltatás készítői azonban hangsúlyozzák, a pollennapló nem váltható ki az orvosi konzultációval, így segítségével a felhasználó nem állíthat fel egyértelmű diagnózist, valamint nem készíthet magának kezelési tervet sem, mivel a rendszer csupán információkat szolgáltat.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.