A Dukan diéta kezdő löketnek jó

Olvasási idő kb. 8 perc

Korábban egy olvasónk annak ellenére vágott bele a mostanában agyonhájpolt diétába, mert bár mi azt írtuk, életveszélyes lehet, őt csábította az eredmény. Tapasztalatait megírta, ez pedig inspirációt adott egy férfi olvasónknak, aki amúgy is vissza akart térni egy egészségesebb étrendhez. A cél az volt, hogy lead 7 kilót, de ennél több is lement. Bár egy idő után valóban úgy érezte, hosszú távon a diéta káros lehet, de legalább újra nem eszik szemétkaját, és a kezdő lökést megkapta.

Az alapelv a konditeremből volt ismerős

30 éves vagyok. Volt, hogy 75 kilósan is soványnak néztem ki. Volt, hogy 82 kiló voltam, és nem néztem ki soványnak. 77 kiló voltam, amikor elkezdtem a diétát, de a 8 év irodai munka és az utóbbi pár év teljes mozgáshiánya növesztett egy focilabdát a hasam helyére. Az Index címlapján láttam a cikkajánlót, a cím szerint "kipróbálták a Dukan diétát és működik!" (felkiáltójellel).

Gondoltam, utánanézek a neten. Rengeteg fórumot és fogyiblogot nyálaztam át, sőt még amatőr testépítőkből lett önjelölt dietetikusok értekezéseit is elolvastam, bár ez utóbbi mellett csak az áltudományos zagyvaságok magas móka-faktora szólt. Ugyanakkor éppen az tette vonzóvá a diétát, hogy az alapelve a konditeremből volt ismerős. Rengeteg olyan alapelv megtalálható ugyanis a gyúrós-diétában is, amit a Dukan diéta lefektet. Ez tetszett, hiszen az izomtibik rengeteg tapasztalattal rendelkeznek mind a súlyvesztés, mind az izomépítés terén, és ezt folyamatosan bizonyítják is. Ami információt a weben találtam, meggyőzőnek tűnt. Recept is rengeteg van az interneten, így a döntés könnyű volt, másnap neki is vágtam az első fázisnak, amit nem is olyan könnyű tartani. Rengeteg hús a soványabbik fajtából (soha nem mondtam még nemet egy jó sztékre), hal minden mennyiségben (az iszapzabálókon kívül minden fajtáját szeretem), de tojás és tejtermékek csak ésszel (sajnos). Ezzel a résszel semmi gondom nem volt. Annyit ettem, mint még soha, és minden este kevesebbet mutatott a mérleg. Olyan jól ment a fogyás, és úgy élveztem a korlátlan húszabálást, hogy a tervezett három nap helyett öt napig tartottam a tiszta fehérjekúrát.

Rettenetes szájszag

Ezután a második fázis már gyerekjátéknak tűnt, kivéve, hogy minden másnap nyúlkajával kellett higítanom a fehérjét. Az eredmény: szájszag. Olyan, mintha minden nap, egész nap szombat reggel lenne. Rájöttem, hogy amíg ezt a diétát követem, a csajozás nagyjából esélytelen. Szerencsére a cukormentes rágó ajánlott, így rendesen bevásároltam, hogy legalább a kollégáim szenvedéseit enyhítsem, de még így is volt bennem némi feszültség. Ez hála istennek enyhült, de az első néhány nap (talán egy hét) kegyetlen.

A zöldségeket leginkább állatok által előre feldolgozott formájukban szeretem fogyasztani, miután hússá vagy zsírrá alakultak. Ennek ellenére a második fázis közepére a páros napokon már úgy faltam a sima salátalevelet, mint csalódott nő a jégkrémet. Ezelőtt nem tudtam, hogy van íze. Azt se tudtam, hogy a csirkehús egy nap valódi hányingert idéz majd elő. Ez is megvolt. Nem lehet reggel-délben- este ezt enni. A második szakasz alatt teljesen legyengültem. Elmentem néhány crossfit-edzésre, de ez ilyen diéta mellett nem volt jó ötlet. Abbahagytam, és visszatértem a napi 20-30 perc sétához. A közérzetem eddigre már általában pocsék volt, de nem tudom az egészet a diéta rovására írni, sőt sokszor épp ez segített ellensúlyozni a munkám hiábavalóságát azzal, hogy minden nap láttam az eredményét, ellentétben az előbbivel. Jó érzés volt, hogy követni tudtam, ahogy egyre közelebb kerültem a célomhoz.

Egyszerűen nem akarok ezen az úton továbbmenni

Eredetileg 7 kilót akartam fogyni, 77-ről 70 kilóra. A harmadik fázis első napjára már 67 kiló voltam, és annak ellenére, hogy már heti egy háromfogásos lakoma is engedélyezett volt, még egy kiló lement rólam. Ez a mostani helyzet, és már kezd zavarni, mert attól tartok, hogy ez a fogyás túlnyomórészt izomvesztés, és a zsír továbbra is ott üldögél a derekamon. Ennek ellentmond az, hogy amikor a fürdőszobatükör előtt gratulálok magamnak a leadott kilókhoz, olyan izmokat látok magamon, amiket még aktív, heti 6 napos edzés mellett sem tudtam eléggé megfeszíteni ahhoz, hogy felismerhetően átüssenek a zsírrétegen. Most már azt is tudom, hogy pontosan hol tapadnak például a fűrészizmaim.

Ezt a fázist elméletileg legalább 100 napig kéne folytatnom, de már most tudom, hogy nem fogom. Egyszerűen nem akarok ezen az úton továbbmenni. Ettől a ponttól kezdve túl soknak tartom. Úgy érzem magam, mint amikor olyanról próbálnak meggyőzni, amivel amúgyis egyetértek, vagy olyan dolgot magyaráznak, amit már felfogtam. Vettem az adást, Monsieur Dukan!

Ez a diéta bizony drága

Nem csak én fogytam, hanem a pénztárcám is. A hús jóval drágább, mint a zöldségek, ráadásul muszáj a legjobb részeket megvenni, ha az ember igazán követni akarja az előírásokat. Ráadásul egy idő után a csirkemell sem megoldás. Azt hiszem, én ezután egy évig nem eszem semmiféle csirkehúst. A hal pedig még drágább.

A tanulságok röviden

Ami jó volt benne: Sokat tanultam a főzésről és az alapanyagokról. Megkóstoltam és megszerettem új ételeket. Most kb 65 kiló vagyok.

Amit nem tartottam: Nem mindig tudtam megzabálni az előírt korpaadagot, hiszen az disznóknak való. Ettem sajtot, bár csak vizes light mozzarellát, amiben alig volt zsír (weightwatchers).

Ami hiányzott: Édesség – nem múlt el. Kenyér – egy hét után már nem kívántam. Burger King Extra Long Chili Cheese – már nem hiányzik, de még eszembe jut, mert az egy régi szerelem.

Amit bánok: Nem néztem testzsírszázalékot. Nem csináltam fényképeket. Motivációnak iszonyú jó lett volna. De azért voltak néhány hónapos képek a diéta előttről, azzal jó volt összehasonlítgatni. Egyből az elején el kellett volna kezdeni edzeni, hogy a jó étvágy átsegítsen a nehezén, és elég fehérjét egyek ahhoz, hogy az izomvesztést minimalizáljam, és amúgy is emlékeztessem a testem, hogy a zsír az, ami nem kell, az izmot köszönöm, inkább megtartanám.

Kezdő löketnek szuper volt

A diéta legfontosabb hatása számomra a kezdő lökés megadása volt. Az elmúlt években elengedtem magam, és nagyon alacsonyra tettem a mércét. Az irodában mindenkin van súlyfelesleg. Az utcára lépve kövér tinikbe botlom, akik ráadásul semmi kivetnivalót nem találnak abban, hogy a nadrágjuk és a felsőjük között van egy párizsi vastagságú hurka. Rá kellett jönnöm, hogy rossz átlaghoz hasonlítom magam. Mindehhez jött még a talákozás egy régi barátommal, aki nem is értette, hogy miért fogyókúrázom, hiszen amikor megismertük egymást, folyton edzőterembe jártam, és bőven átlagon felül volt a kondim. Az elmúlt pár évben csak ritkán láttuk egymást, és ezalatt puhos irodistává váltam. Azért nem tervezem, hogy végigcsinálom a harmadik fázist, mert azt se tervezem, hogy visszatérek az eddigi életmódomhoz. Inkább visszatérek a még régebbihez. Rendes táplálkozás és rendszeres mozgás, de semmi extrém egyik téren sem. A Dukan diéta pedig extrém, hosszú távon nem tudnám bevállalni. Ugyanakkor örülök, hogy eddig eljutottam. Megint figyelek arra, hogy mit eszem, nem kívánom a szemétkaját, és elég gyorsan átvitt az étrendváltás legnehezebb szakaszán; a kezdetén. Igazi ébresztő volt, de most hogy már magamhoz tértem, szeretném lenyomni a vekkert, és szépen, a magam tempójában feltápászkodni. Mivel alapvetően sem vagyok az a fajta, aki sírva fakad, ha nem ehet meg 9 tükörtojással bélelt hamburgert, a legkevésbé sem érzem tehernek, hogy egy egészségesebb étrendet kövessek. Miért is ne, hiszen jobban érzem magam tőle. Amint eléggé megerősödöm, áttérek a Dukan diéta harmadik fázisáról egy általános, hosszú távra kitalált étrendre, és újra kézbe veszem a kettlebell-t.

Tanulság, az van

Szerintem az a diéta működik, amelyiket betartják, legyen az a Dukan, vagy bármelyik másik. Nekem úgy néz ki, hogy bevált ez a módszer, de nem biztos, hogy mindenkinek ez a jó, és én se vagyok még túl rajta teljesen. Én szeretem a fehérjedús étrendet, de másnak ez talán külön teher, hogy ennyi húst kell ennie. Ami nehéz volt, hogy mindent magamnak kellett elkészítenem. Nem könnyű olyan előre elkészített ételt találni, ami minden előírásnak megfelelne. Emiatt összesen kétszer kellett megszegnem a diétát. Volt egy előírás, amit pedig alapból figyelmen kívül hagytam; én minden nap megittam a magam kis tejsavófehérje turmixát. Dukan doktor szerint az emberi szervezet nincs hozzászokva, hogy a táplálékot folyadék formában dolgozza fel, amivel nem is akarok vitatkozni, de tapasztalatból tudom, hogy nekem sokat segített, így adtam ennek egy esélyt. Bevált. Ezeken kívül végig betartottam a játékszabályokat, még a nővéreim szülinapján is, amikor mindenki finom tortát majszolt. Tegnap nadrágot vettem magamnak. Nagyon sokáig 32-es farmert hordtam, amit két-három éve 33-asra 34-esre kellett cserélnem. Elég sokat kellett ki-be járkálnom a próbafülkébe, mire felfogtam, hogy az új méretem 30-as! Meglátjuk, meddig...

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Testem
Gyakran vannak rémálmaid? Ijesztő betegség jele lehet
Gyakran vannak rémálmaid? Ijesztő betegség jele lehet

Sokkal több dologra figyelmeztethetnek álmaink, mint azt gondolnánk.

január 8., 05:46

  • Testem
Ez az élelmiszer lehet a hosszú élet titka
Ez az élelmiszer lehet a hosszú élet titka

Egy kutatás szerint egy rostban és fehérjében gazdag élelmiszer lehet a hosszú élet titka.

január 8., 06:00

  • Testem
Kék tabletta helyett ez az olaj lehet a férfiak legjobb barátja
Kék tabletta helyett ez az olaj lehet a férfiak legjobb barátja

Fogyasztása segít a prosztataproblémák enyhítésében, de jó hatásait nem csak a férfiak élvezhetik.

január 7., 19:00

  • Édes otthon
Ez a népszerű konyhai készülék kémkedhet utánad
Ez a népszerű konyhai készülék kémkedhet utánad

Kiderült, hogy az egyik sokak által kedvelt konyhai készülék akár kémkedhet is utánunk, és kínai szerverekre küldheti az adatainkat.

január 8., 07:26

  • Mindennapi
Ilyen feltételek mellett továbbra is jár a kedvezményes nyugdíj a nőknek
Ilyen feltételek mellett továbbra is jár a kedvezményes nyugdíj a nőknek

Az idén is lehetőségük van azoknak a nőknek kedvezményes nyugdíjba menni, akik 40 éves jogosultsági idővel rendelkeznek.

január 7., 17:30

  • Önidő
Műkincsrablás tette minden idők legismertebb festményévé a Mona Lisát
Műkincsrablás tette minden idők legismertebb festményévé a Mona Lisát

Éppen 111 éve került vissza a Louvre-ba a Mona Lisa, miután két és fél éven át hiába keresték.

január 7., 19:30

  • Testem
Ha félsz a vastagbélráktól, ez a nasi segít
Ha félsz a vastagbélráktól, ez a nasi segít

A belőle készült olaj is rendkívül jó hatással van az emésztésünkre, de nem mindegyik fogyasztható.

január 7., 18:31

  • Édes otthon
Ez az ártatlan kis állat valójában egy gyilkos, mégis mindenki szereti
Ez az ártatlan kis állat valójában egy gyilkos, mégis mindenki szereti

Ennek a bogárnak a jelenléte ellen talán senkinek nincs kifogása, hisz nagyon hasznos segítőnk. De minden formáját felismered?

január 7., 16:45

  • Önidő
Az Óz Dorothyjaként szerette meg a világ, de majdnem belehalt a sikerbe Judy Garland
Az Óz Dorothyjaként szerette meg a világ, de majdnem belehalt a sikerbe Judy Garland

Hollywood ellopta a gyerekkorát, és önpusztításba taszította a kivételes tehetségű színésznőt.

44 perce

  • Offline
Melyik nemzetnek van ugyanolyan színekből a zászlaja, mint Magyarországnak?
Melyik nemzetnek van ugyanolyan színekből a zászlaja, mint Magyarországnak?

Vajon a magyaron kívül mennyire ismered a világ más zászlóit? Tarts velünk, és derítsd ki kvízünkkel!

január 8., 06:45

  • Offline
Pszichológiakvíz: kire mondjuk, hogy extrovertált?
Pszichológiakvíz: kire mondjuk, hogy extrovertált?

Ha érdekel a pszichológia, és otthonosan mozogsz a tudományág területén, ezekre a kvízkérdésekre biztosan könnyűszerrel válaszolsz.

január 7., 06:46

  • életem
Hihetetlen, mi történik az agyaddal, ha felhagysz az olvasással
Hihetetlen, mi történik az agyaddal, ha felhagysz az olvasással

Az olvasás még az agyunk képességeit is megváltoztathatja.

január 7., 06:00

  • Mindennapi
Ha ilyet vettél az Aldiban, meg ne edd: szennyezett lehet
Ha ilyet vettél az Aldiban, meg ne edd: szennyezett lehet

Visszahívta az Aldi a szennyezett terméket.

január 8., 09:06

  • Testem
Ezektől az ételektől tönkremegy a májad
Ezektől az ételektől tönkremegy a májad

Mutatjuk, hogy mely ételek fogyasztásával kockáztatsz súlyos májbetegségeket, de olyanokat is mutatunk, amelyekkel segíted a májad működését.

január 7., 14:35

  • életem
Kiderült, mekkora hőség vár ránk idén nyáron
Kiderült, mekkora hőség vár ránk idén nyáron

Megjelent az első időjárás-előrejelzés a 2025-ös nyárral kapcsolatban.

január 7., 07:25

  • világom
Amerika elnöke volt, mégsem tette be a lábát soha Washingtonba
Amerika elnöke volt, mégsem tette be a lábát soha Washingtonba

Az amerikai történetírás feddhetetlen hősként ábrázolja az elnököt, de a modern kor kritikusan szemléli, több államban a szobrát is ledöntötték.

január 7., 15:10

  • Mindennapi
Ez történik a testeddel, ha nem hordasz fehérneműt
Ez történik a testeddel, ha nem hordasz fehérneműt

Te végigmennél az utcán fehérnemű nélkül? Vannak, akiknek ez természetes. De vajon milyen hatása van a testükre?

január 8., 08:35

  • Mindennapi
Ismét szigorítanak, visszatér a kötelező maszkviselés
Ismét szigorítanak, visszatér a kötelező maszkviselés

Nem kíméli a járványhelyzet Magyarországot, az új év kezdete óta sorra jelentik be a kötelező maszkviselést.

január 8., 07:45

  • Offline
Meg tudod mondani, hogy fiú vagy lány kaphatja-e az alábbi keresztneveket?
Meg tudod mondani, hogy fiú vagy lány kaphatja-e az alábbi keresztneveket?

A legtöbb keresztnév nem okoz gondot, rögtön tudjuk, hogy fiú vagy lány a viselője. De van néhány kivétel. Te eligazodsz a keresztnevek között?

január 7., 16:00

  • életem
Előítéletes, rasszista és nem mond igazat: az AI tényleg olyan lett, mint mi
Előítéletes, rasszista és nem mond igazat: az AI tényleg olyan lett, mint mi

Az AI mindenben lemásol minket, és a mi értékrendünket veszi alapul.

január 8., 08:06

  • Mindennapi
Százezrekre is büntethetnek, ha az utcán dobod el
Százezrekre is büntethetnek, ha az utcán dobod el

Azt, aki az utcán szemetel, és nem tartja be a szabályokat, súlyos büntetésre számíthat.

január 7., 07:46

  • világom
Veszélyes, új vírusfertőzés terjed Kínában, Magyarországot is elérte
Veszélyes, új vírusfertőzés terjed Kínában, Magyarországot is elérte

Súlyos szövődményeket is okozhat a régi-új vírus, a kezdeti tünetei a náthához hasonlóak.

január 7., 12:40

  • Édes otthon
Családok százezreit támogatják milliókkal: most jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium
Családok százezreit támogatják milliókkal: most jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium

A Nemzetgazdasági Minisztérium a Kormány Facebook-oldalán tájékoztatott a részletekről.

január 7., 11:40

  • Mindennapi
Nem mindenki veheti fel a 13. havi nyugdíjat
Nem mindenki veheti fel a 13. havi nyugdíjat

Módosultak a 13. havi nyugdíjjal kapcsolatos felvételek.

január 7., 09:06

  • Offline
A középkorban is lehetett már válni – nem is akárhogyan
A középkorban is lehetett már válni – nem is akárhogyan

A középkori válás a mai értelemben ismeretlen fogalom volt, egyetlen módon mentesülhettek csak a felek házassági kötelékük alól.

január 7., 13:36

  • lájfhekk
A legtöbben kidobják, pedig rendbe teszi a vérnyomást
A legtöbben kidobják, pedig rendbe teszi a vérnyomást

És nem csak a vérnyomással tesz jót, számtalan egyéb pozitív hatása van az egészségedre.

január 7., 08:36

  • világom
Át lehet ásni a Föld túloldalára? Utánajártunk
Át lehet ásni a Föld túloldalára? Utánajártunk

Sokakat izgat a kérdés, hogy át lehet-e fúrni vagy ásni a Föld túloldalára. Most eláruljuk a választ.

január 7., 08:06

  • Mindennapi
Nyolcszoros gázdíjat számláztak ki sokaknak: ez az oka
Nyolcszoros gázdíjat számláztak ki sokaknak: ez az oka

Piaci áron számlázták ki egyes ügyfelek gázfogyasztását, kiderült, miért.

január 7., 10:05

  • világom
Egy merényletet is túlélt a színésznő, aki a pletyka szerint nimfomán volt
Egy merényletet is túlélt a színésznő, aki a pletyka szerint nimfomán volt

Gombaszögi Frida túlélt egy merényletet, megörökölte az ország legnagyobb sajtóbirodalmát, de az ötvenes években nemkívánatos személy lett.

január 7., 12:10

  • Mindennapi
Ha ilyen ügyvédi felszólítást kapsz, nagyon figyelj, több pénzt veszíthetsz, mint a bírság
Ha ilyen ügyvédi felszólítást kapsz, nagyon figyelj, több pénzt veszíthetsz, mint a bírság

Tömegével kaptak ügyvédi felszólítást a napokban e-mailben. Mint kiderült, egy rossz kattintással sok pénzt veszíthetünk.

január 7., 11:10

Ezt olvastad már?
Érdekességek