Málnás finomságok hedonistáknak

Olvasási idő kb. 3 perc

Szörpként a gyerekek, pálinkaként a felnőttek kedvence, jó sütibe, lekvárba, turmixba. Finom, de gyorsan romlik, mi az?

Szeretem a málnát. Kicsi, piros és nagyon zamatos. Lekvárnak és limonádéba is isteni, de a turmixokat is feldobja. Szörpként a gyerekek, pálinkaként a felnőttek kedvence. A himpér, sőt boldogasszony csipkéje néven is ismert gyümölcs most érik, egyetlen baja, hogy gyorsan romlik.

A málna eredettörténete nagyon szép, állítólag Ida hegyéről, Kréta-szigetéről származik. A gyümölcs a legenda szerint azért lett piros, mert egy Ida nevű nimfa a még gyermek Jupiternek akart szedni a gyümölcsből, de megszúrta magát a tüskéiben, és vérétől piros lett a málna.

Mivel vadon is megterem, ezért már a középkorban is kedvelt eledele volt a vándoroknak és a szegényebb embereknek. Ugyanebben az időszakban a kolostorokban kezdték el nemesíteni és termeszteni, gyógynövényként a mai napig használják a levelét. Európában gyakorlatilag mindenhol megterem, kivéve a nagyon északi országokban.

Levelét főleg a kismamák ismerik, a terhesség utolsó heteiben szokták fogyasztani, mivel ellazítja a kismedencetájék izomzatát, és ezáltal könnyíti a szülést. Nem ez az egyetlen gyógyító hatása, belsőleg hasmenés esetén teafőzetként javasolt, szájnyálkahártya-, torok-, garatgyulladásnál öblögetőszerként alkalmazható.

Egy nagy hátránya van a málnának, macerás leszedni, de cserébe egészséges (C-, B1-, B2-vitamint tartalmaz) és finom, ráadásul számos módon fel lehet dolgozni. A legismertebb persze a málnaszörp, aki nem akarja a boltit, annak itt egy egyszerű recept.

Szükség lesz egy kiló málnára, cukorra, vízre, és egy kiskanál szalicil kell még bele.

A málnát összetörjük (turmixoljuk) és összekeverjük a vízzel és a szalicillal. Egy napot hagyjuk állni. másnap leszűrjük, hozzáadjuk a cukrot és felforraljuk. Forralás után mehet a sterilizált üvegbe.

Lila Füge isteni tejfölös málnafagyi receptjét is érdemes elolvasni, és ha van kedvük lekvárt főzni, akkor a piros gyümölcsökből készülő luxuslekvárt ajánljuk.

Kis macerát kedvelőknek pedig itt a pillanatok alatt elkészíthető Morzsasüti.

Morzsasüti

A morzsasüti vagy crumble a lusta háziasszonyok süteménye. Ezerféle gyümölccsel működik, alma, körte, meggy, szilva, málna, eper, szeder, mangó, sárga és őszibarack, áfonya, rebarbara egyaránt jó választás lehet

A tészta: 15 dkg liszt+10 dkg vaj+10 dkg cukor+pici fahéj. Ezt kell a két tenyerünk között addig morzsolgatni, amíg viszonylag egyenletes, nem túl nagy csomókból álló végeredményt kapunk. Ne izmozzuk túl, az a jó, ha a vajnak nincs ideje megolvadni.

A módszer az, hogy egy tűzálló, kivajazott tál aljába először beleszórjuk a feldarabolt, megtisztított gyümölcsöt, amit összekeverünk kevés cukorral. A tetejére szórjuk a tésztát, lenyomkodjuk, be a 170 fokos sütőbe, kb. 40 perc, vagy amíg szép színe nem lesz.

Tálalni lehet magában, de isteni vanília fagylalttal is, esetleg kissé fanyarabb gyümölcsöntettel, de a Rumtopf sem rossz választás.

Málnaleves

Igazi gyorsleves, még főzni sem kell, percek alatt kész.

Kell hozzá 50 dkg málna, 1 nagy pohár joghurt, kevés fahéj, egy kis méz vagy más édesítőszer, és egy kis víz. Tejallergiások szójajoghurttal is készíthetik. A málnát turmixoljuk le, szűrjük vagy passzírozzuk át a magokat, és utána keverjük össze a többi hozzávalóval. Mehet is a hűtőbe. Tálaljuk összevágott mentalevéllel.

Vaníliás málnapuding

A puding jó, akárki akármit is mond. Persze nem a bolti, bár én is el szoktam csábulni a Drogerie Marktban és néha veszek Alnatura bio pudingport. Ha nem győz le a konzumidiotizmus, akkor házilag is könnyen megfőzhető és még finom is.

Nem kell hozzá más, mint 1/2 liter tehén vagy növényi tej, 4 dkg kukoricakeményítő, 1 ek cukor vagy méz, vanília, és egy kevés zsiradék.

A keményítőt egy kis tejjel simára kell keverni, aztán felönteni a többivel, és el kell kezdeni melegíteni. Közben mehet bele a többi hozzávaló is. Érdemes nem elmozdulni a lábas mellől, mert könnyen leég, és kevergetni is kell. Ha kész (besűrűsödött), akkor vízzel kiöblített üvegpohárba töltjük egy részét, majd jöhet rá az összeturmixolt málna. Aztán újabb réteg puding, és újabb málna, vagy más gyümölcs, most például barack. A tetejére a hedonisták tehetnek tejszínt is, de gyümölcsöntettel is tökéletes.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.