Utáljuk a tokát, hát tegyünk ellene!

Olvasási idő kb. 8 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Öröklött tényező a nyak alatti zsír, meg persze korral egyre látványosabb: ha nagyon utáljuk tokánkat, ne takargassuk, inkább tornáztassuk, műttessük, vagy olvasztassuk le egy kozmetikussal. Előbbi ingyen van, utóbbi belekerül 90 ezer forintba, de van egy olyan technika is, melynek alkalmazását pasink nagyon fogja támogatni: Truman Capote egyik novellájának szereplője az orális szexet javasolja.

Sok nőnek okoz problémát a tokája: mi is többeket ismerünk, akik annak ellenére, hogy csinosak, vékonyak, mindig sállal a nyakuk körül járnak, így takargatják képzelt- vagy valós tokájukat, a kis zsírpárnát az álluk alatt. Leginkább nekik szól a cikk: mit lehet tenni egy kifejlett tokával?

A genetikán múlik a tokásodás

Sajnos a tokásodás okai között leggyakrabban a genetikai, öröklött tényezők szerepelnek. De ha felmenőink közt nem láttunk senkin olyan tokát, mint ami nekünk van, érdemes kivizsgáltatnunk magunkat, mert a nyak és áll alatti rész megvastagodása mögött komoly betegség (rossz pajzsmirigyműködés, daganat, golyva, etc.) is állhat. Persze az is előfordulhat, hogy csak fejre és tokára hízunk, mint Lindsay Lohan, de az biztos, hogy korral megereszkedik az arcbőrünk.

A tokásodás ellen két módon küzdhetünk hatékonyan: tornával vagy szakemberrel. Fontos, hogy nyakunk bőrét ugyanolyan körültekintően ápoljuk, mint arcunkat, sőt, ugyanazokkal a krémekkel teszünk jót a nyak bőrének, mint az arcénak, mert a két terület bőre hasonlóan finom. A rendszeres krémezés mellett további 10 percet vesz igénybe naponta a tokatorna, ha tényleg tenni akarunk valamit.

A nyaki bőrizom és a fejbiccentő izom a ludas

Nézzük, milyen izmokat kell megmozgatnunk rendszeresen: a fejbiccentő izom a nyak leghosszabb izma, tónusa a fej egyenes tartását biztosítja. A nyaki bőrizom egy vékony izomlemez, ennek feladata a nyak bőrének feszesen tartása – ha ennek az izomnak csökken a tónusa, a nyak bőre megráncosodik – írja dr. Donáth Tibor Az emberi test felépítése című könyvében.

Emellett a nyakizmok közé soroljuk a nyelvcsont alatti izmokat, melyek a nyelvcsontot és a gégét lefelé húzzák. A nyelvcsont feletti izmok ezek ellentétei, azaz emelik a gégét és nyelvcsontot. A mély nyakizmoknak –melyek a gerinc és fej mozgatásában játszanak szerepet és a nyakcsigolyákon fekszenek– nincs szerepük a bőr feszesítésében, őket hagyjuk is.

Számunkra most a fejbiccentő izmok, nyelvcsont alatti és a nyaki bőrizmok a legfontosabbak: a fejbiccentők tornáztatásával a helyes tartást sajátíthatjuk el: húzzuk ki magunkat, egyenes nyakkal járkáljunk a lakásban. A legjobb, ha egy könyvvel a fejünkön ellenőrizzük, jól tartjuk-e magunkat. Ha már megerőltetés nélkül megy a helyes tartás, akkor váltva mondjuk ki sokszor az X és O betűt, ekkor megfeszülnek és elernyednek a fejbiccentő izmok.

Tornaóra: csak otthon próbálja ki

Nézzük a gyakorlatokat: először is toljuk előre állkapcsunkat, emeljük meg fejünket, majd forgassuk fejünket hatszor jobbra, hatszor balra. Ezután hátrahajtott fejjel nyújtsuk ki háromszor 10 másodpercre a nyelvünket, amennyire csak tudjuk. Ezután háromszor egyenes nyakkal nyújtogassunk nyelvet, az orrunk hegyét próbáljuk meg elérni.

A negyedik gyakorlat inkább a fejbiccentő izom nyújtására irányul: egyenes háttal, jobb kézzel, nyúljuk le, amennyire csak tudunk, a fejünket pedig próbáljuk meg ráhajtani a bal vállunkra. Ezt mindkét oldalon háromszor ismételjük meg! Utoljára pedig jobbra, balra, előre és hátra hajtsuk a fejünket háromszor, lassan, meg ne húzódjon! – írja az arctornamagazin.hu

Egy másik torna szerint nem kell ennyit vesződni: a kézfejünket tegyük az állunk alá, nyomjuk a tokát fölfelé kézzel kicsit, majd kezünket a nyak izmaival nyomjuk vissza lassan. Ezt 10-szer kell megismételni, a toka jobb és bal oldalán külön-külön – írja a szeplap.hu.

És egy kis irodalom…

Sehol nem ajánlották azt a borzasztóan egyszerű –és egyben partnerünket is boldogító– technikát, melyet Truman Capote 1986-ban, poszthumusz kiadott, Answered Prayers című novelláskötetében találunk. Magyar fordítást nem találtunk, de körülbelül így hangzik az Unspoiled Monsters (kb. Romlatlan szörnyetegek) című novella inkriminált része, melyet eredeti nyelven itt elolvashat:

„Bár hónapokig éltem vele, nem emlékszem Ned vezetéknevére. Ames? Vezető-masszőr volt az egyik Miami Beach-i hotelben – az egyik franciás nevű, jégkrémszínű, zsidó törzshelyen. Ned kitanította a bizniszt, és miután otthagytam, egy sor Miami Beach-i hotelben kerestem a kenyerem masszázzsal. Magánkuncsaftjaim is akadtak, férfiak és nők, akikkel a masszírozáson kívül alak és arcformáló gyakorlatokat is végeztünk - habár az arcformáló gyakorlatok tök fölöslegesek. Az egyetlen hatásos gyakorlat a szopás. Nem viccelek, páratlanul hatékony módszer a toka eltüntetésére. Segítségemmel Agnes Beerbaum bámulatosan javított arckontúrján”.

Tehát az orális szex is jó megoldás lehet toka ellen: hihető, végülis közben feszül az ember biccentőizma és állkapcsa, és a tátott szájjal nyelvelést is ajánlja pár torna – például az Ifjúsági Magazinban állerősítésnek adják el, igaz, pénisz nélkül. (Pontosak leszünk, az állerősítés menete a következő: nagyot kell ásítani, majd felfújni arcunkat, aztán újra ásítani kell, de hosszabban, majd megint arcfelfújás, ezt kell tízszer ismételni).

Ha már beavatkozás: lipolízis, ultrahang, és egyéb furcsaságok

A tokásodást elvileg ezekkel a tornákkal meg lehet előzni, sőt a kialakult zsíros állalji párnácskából le is lehet faragni a rendszeres mozgatással, de ha semmi nem segít, mélyen a pénztárcánkba kell nyúlnunk, és keresnünk kell egy ügyes kozmetikust, kozmetológust. Mivel rengeteg mirigy és fontos ér van nagyon közel a kezelendő felülethez, finoman kell bánni a tokával: az egyik megoldás a lipolízis, avagy a mezoterápia, mely során a helyi zsír oldása a cél – írja a szepsegbroker.hu.

Ez a beavatkozás tű nélkül, elektroporátorral is végezhető, így kozmetikusok is biztonságosan be tudják vinni a mezoterápiás hatóanyagokat. Rádiófrekvenciás kezelést is kérhetünk kozmetikusunktól, ennek hatása a következő: „A helyileg keletkezett hő hatására a zsírsejtek feloldódnak, fokozódik a vér- és nyirokkeringés, amely felgyorsítja a szöveti anyagcseretermékek elszállítását. A felélénkült oxigénellátás következtében nő a kollagén- és elasztin rostok termelődése, így a kezelt bőrfelület feszessé válik, s a nyaki bőrfelesleg eltűnik” – írja a szepsegbroker.hu.

Kérhetünk dinamikus ultrahangos mikromasszázst, vagy VelaShaper kezelést. Utóbbi során az infravörös fény, a kétpólusú rádiófrekvencia, a vákuum és a kétsoros görgőfej együtt feszesít és formál. Ennél is hatékonyabb a LipoLite kezelés, mely során apró bemetszéseken lézerfejes kanült vezetnek a tokába, ahol az zsírt bont. A kezeléseket kombinálni is lehet a lehető legjobb hatás érdekében, ez csak a megrendelőtől, azaz tőlünk függ.

A rádiófrekvenciát nem sokan keresik toka miatt

Fülöp Ildikó kozmetikus rádiófrekvenciás géppel szokott dolgozni, de mint elmondta, nála nem sokan jelentkeznek tokafeszesítő kezelésre: „Jelenleg nem is dolgozom rádiófrekvenciás géppel, de lassan eljön a testkezelések szezonja, és akkor a szalon, ahol dolgozom, bérel majd ilyen gépet. Akkor bérlünk gépet, amikor van rá igény, de akkor is 95%-ban testkezeléseket végzünk vele, a vendégek 5-7%-a kér arckezelést, a tokakezelést pedig nálam elenyészően kevesen kérik. Az, hogy hányan kérnek tokakezelést, a kozmetikus vendégkörétől függ, általában az 50 év feletti hölgyeket érdekli ez a testtáj, fiatalabbak nem igényelnek ilyesmit” – mondta a Díványnak a kozmetikus.

„Ez a technológia nem csak zsírt bont, feszesíti is a bőrt. Általában hat alkalomra van szükség a kívánt eredmény eléréséhez, a beavatkozás ára a terület méretétől függ, de egy teljes arc-nyak kezelés, amiben benne van a toka, 15 ezer forintba kerül hozzávetőleg, alkalmanként. Fontos megjegyezni, hogy vannak ellenjavallatok, olyan állapotok, amikor a kezelés nem elvégezhető: a magas vérnyomás, a lázas állapot, a pajzsmirigybetegség kizáró ok, épp ezért van egy külön alkalom, amikor csak elbeszélgetünk a vendéggel” – tette hozzá Fülöp Ildikó, a Silver Beauty szalon kozmetikusa.

Bio Lifting: igény az lenne rá, de nem is tudnak róla

Dr. Kolat Zsuzsanna Bio Liftinggel dolgozik (pontos leírás és videó itt). „Sokan kérnék a toka feszesítését, vagy méretének csökkentését, de nem is tudják, hogy van erre lehetőség. Én olyan injekciós beavatkozást alkalmazok a zsír mennyiségének csökkentésére,  mely helyileg fokozza a zsírlebontást. A feszesítést is lehet a saját kollagén és elasztin termelését fokozó injekciós eljárással végezni, de e célra használhatók nagy energiájú, ultraibolya tartományban sugárzó,  fény alapú kezelő eszközök, mint például az amerikai Sciton cég által gyártott BBL készülék” – mondja a kozmetológus, bőrgyógyász.

„Toka területén a lézeres és radiofrekvenciás zsíreltávolítást csak a legnagyobb gyakorlattal rendelkező plasztikai sebészek végzik, mert fontos erek, idegek futnak a bőr alatt, nagyon könnyen meg lehet sérteni őket. Ma már vannak a világon olyan készülékek,  melyek az orvosnak visszajelzést adnak a beavatkozás mélységéről. Ennek hiányában azonban vakon történik a zsírégetés. Ha a hámréteghez túl közel vezetik a készüléket, a bőr alatti kötőszövet legkisebb, hámréteget ellátó erei eléghetnek, melynek következtében az bőr elhalhat és fekély keletkezhet. Ilyen mellékhatást hasi radiofrekvenciás "zsírleszívás" után már láttam, és utókezeltem” – int óvatosságra Kolat, aki azt is elmondja, az általa alkalmazott Bio Lifting hogyan működik:

„Ezt a zsírcsökkentő eljárást a toka területén Bio Liftingnek, a test egyéb területein Bio Shapingnek hívják. A beavatkozás során olyan anyagokat injektálunk a bőr alá, melyek a bőr vérkeringését,  nyirokkeringését és a zsíranyagcserét fokozzák. Ezek természetes alapú injekciók, melyek beindítják a szervezetben a zsírbontást. Egy kúra általában 6-10 kezelésből áll, melyet hetente, kéthetente alkalmazunk. Ha a páciens a várt eredményt hamarabb eléri, a protokoll szerinti 10 kezelésnél kevesebb is elegendő lehet. A kúra eredményességét elősegíti a fokozott folyadékbevitel, kalóriamegszorítás és az érintett terület masszírozása. Az eredmény tartós, de évente, kétévente kell egy-egy emlékeztető kezelés, mert a szervezet alkatonként eltérő testtájra, de egyénileg jellemző helyre deponálja fokozott kalóriabevitel esetén a zsírt. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a tokaképzésre hajlamosaknál a szervezet próbálja a tokát visszaépíteni” – mondja dr. Kolat. Egy-egy injekciós kezelés 20-30 ezer forintba kerül.

A plasztikai sebész gyakran műt tokát

Hagyományos módszerekkel, zsírleszívással is lehet kezelni a tokát, vagy faceliftinggel, azaz arcfelvarrással.

„A toka méretcsökkentésére irányuló beavatkozás meglehetősen gyakori. Két fő műtéti eljárás létezik, az egyik során zsírszívással csökkentjük a toka zsírszövetét. Ez az egyik olyan zsírszívás, amit helyi érzéstelenítéssel, járóbeteg-ellátás keretében el lehet végezni. Ha nem csak zsírlerakódásról van szó, akkor a bőrtöbblet kimetszése is szükséges, ami egy alsó arcplasztikával illetve nyakplasztikával párosulhat. Ezt a két módszert legtöbbször kombináljuk. A toka kezelésére léteznek kevésbé invazív módszerek, különböző ultrahangos és Thermage kezelések, melyek kevésbé radikálisak, de az esztétikai eredmény is kevésbé látványos" - mondta el a Díványnak Dr. Ferenczy József PhD.

„A toka általában szerzett elváltozás, a 30 év fölötti korosztályra jellemző. Ha alkati tulajdonság, akkor már 20 éves kor körül jelentkezhet a probléma. A beavatkozás ára nagyon változó, attól függ, milyen szakember, milyen klinikán végzi. Ez egyszerű beavatkozás, kevésbé gyakorlott kollégák is el tudják végezni, de általában legalább 1000 euro (290 ezer forint) körüli összeget kell fizetni egy tokacsökkentésért. Mind az arc-, mind a tokaplasztika viszonylag gyakori műtét, szerepel a legnépszerűbb műtétek top 10-es listáján, akárcsak a zsírszívás!" - teszi hozzá a plasztikai sebész.

Sokba kerül, lusta vagyok - de legalább a fotókon ne látsszon

Ha lusták vagyunk tornázni és nincs pénzünk mindenféle terápiára, műtétre és kezelésre, tanuljunk meg legalább jól pózolni. A családi fotókon álljunk kicsit srégen, húzzuk hátra vállainkat, emeljük meg kicsit fejünket, hogy tokánk kisebbnek tűnjön.

Jó trükk az is, ha a nyelvünket a szájpadlásunkhoz szorítjuk, míg készül a fotó, csak arra figyeljünk, ne úgy meredjünk a kamerába, mint Victoria Beckham a Vanity Fair partin. Próbáljuk ki a váll fölött visszanézős pózt is, már ha van rá lehetőség. De ha tényleg annyira zavar tokánk, hogy nyáron is kendőkkel takargatjuk, tényleg próbáljunk meg inkább megszabadulni tőle, könnyebb napi 10 percet tornázni –vagy szexelni–, mint egész életünkben kendőkkel bíbelődni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kovács Margit
Kovács Margit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.