A laktózmentes termékek ugyanolyanok vagy jobbak, mint a hagyományos

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem kell lemondanod a tejről, tejtermékekről, ha laktózérzékeny vagy. A Magyar Termék Nagydíjjal és a Sérültek.hu Magazin Odafigyelés-díjával jutalmazott laktózmentes UHT tej, friss dobozos tej, túró és tejföl mellett még a túródesszertet („túrórudit”) is beépítheted az étrendedbe. Főzni, sütni ugyanúgy lehet velük. Van is kiknek, mivel hazánkban közel 2-3 millió ember is érintett lehet a témában. Kipróbáltuk, hogy az ízük mennyire tér el a megszokottól. Kiderült, hogy alig.

Nagyon szeretem a tejet és a tejtermékeket, nem telik el nap, hogy ne egyek, igyak belőlük valamilyen formában. Néha talán kicsit túlzásba is viszem a fogyasztásukat (legalábbis többfélét is eszem néha egyszerre), de mentségemre szóljon, felvágottakat nem eszem és húsok is ritkábban kerülnek a tányéromra, így nem lesz túl sok a fehérjéből. Korábban sokat gondolkodtam azon, hogy milyen rossz is lenne, ha laktózérzékeny lennék, nem élvezhetném többet a tejes kávé, a joghurt, sajt és egyebek finom ízét, állagát. Szerencsére, ma már ezen egyáltalán nem kell aggódnom. Nem azért, mert a félelmem időközben beigazolódott, hanem mert egyre szélesebb a laktózmentes tej és tejtermékek köre a boltok polcain, így kedvemre válogathatok. Ráadásul még az sem lehet gond, hogy esetleg gyengébb minőségű, rosszabb ízű termékekkel kellene beérnem, mert erről szó sincs.

Elsőre szokatlanul édes a laktózmentes tej

Nem vesznek el semmit a tejből

Sokak félelme, hogy a laktózmentes tej biztosan gyengébb beltartalmi értékekkel bír, mint a normál tej, de erről szó sincs. A natúr tejhez hozzáadott béta-galaktozidáz enzim lebontja a tejben lévő tejcukrot glükózra és galaktózra, míg nem a végtermék már kevesebb, mint 0,1 % tejcukrot tartalmaz 100 grammonként. Innentől nevezhető laktózmentesnek jogszabályi előírás alapján.

A 100%-ban magyar tulajdonban lévő Naszálytej Zrt.-t és az általuk gyártott, forgalmazott Magic Milket még főiskolásként ismertem meg egy üzemlátogatás során. Ez volt az első magyar laktózmentes tej, amit akkor még viszonylag kevés helyen lehetett kapni. De valósznűleg sok laktózérzékeny fellélegezhetett, hogy végre problémamentes ihatnak tejet és nem kell azt mással helyettesíteniük (ez különösen a kalciumtartalma miatt érdekes). Az íze a gyártási technológia révén egy kissé édeskés, karamell jellegű íze volt, de maga a tej saját ízétől nem volt bántóan eltérő. Elvégre minden csak szokás kérdése.

Nincs konkrét adat az érintettek számáról

Azt, hogy ténylegesen mennyien is laktózérzékenyek hazánkban, konkrét felmérések és adatok hiányában csak becsülni lehet, de egyes források szerint ez a szám megdöbbentően nagy: a lakosság 20-30 %-áról van szó, ami így kb. 2-3 millió embert jelent. Mondhatni, ha minden laktózérzékeny egy városban lakna, akkor Budapesten senki sem ihatna tejet büntetlenül. Az európai átlag 15 %, kirívó például szolgál Olaszország (40 %) és Svédország (30%). A különbség az, hogy a fejlett nyugati országokban sokkal ismertebbek, népszerűbbek a laktózmentes termékek, szemben a hazai helyzettel, ahol a laktózmentes tejek részesedése a hazai piacból mindössze 0,5 %.

Ezeket az elgondolkodtató értékeket a Naszálytej Zrt. által a Royal Kávéházban rendezett sajtótájékoztatón tudtuk meg Kuk Titustól, a cég vezérigazgató-helyettesétől. Dr. Pálfi Erzsébet PhD dietetikus pedig - a betegség okozta lehetséges szövődmények és diagnosztizálásának ismertetése mellett - elmondta, hogy maga a laktózrérzékenység olyan sokféle tünetet produkálhat (például puffadást, hasi diszkomfort-érzést, hasmenést, bélkorgást, szélgörcsöt), hogy igen változó, kinél melyik vagy éppen milyen kombinációban jelenik meg.

Amíg a szomszédod már egy pohár tejtől rohan a mosdóba, nálad lehet, hogy éppen a hasi görcsök vagy csak egy enyhébb, de közérzetrontó, ún. diszkomfort érzet lehet a tünet. A kisebb kellemetlenségek (például székrekedés esetén a reggel megivott tej áldásos hatása) még akár jól is jöhet és beépülhet a mindennapokba, így sokan nem is fordulnak vele orvoshoz és nem derül ki a probléma háttere. Ez alapján pedig tényleg nehéz megbecsülni, hány ember problémája is ez valójában.

3 millió laktózérzékeny országa vagyunk

A laktózérzékenység elterjedtsége nagymértékben függ a különböző etnikumok és népek gasztrokulturális jellemzőitől. Angliában például a lakosság 5-15%-a, Németországban 15%-a, Ausztriában 15-20%-a, Dél-Franciaországban 65%-a, az Egyesült Államokban 22%-a, Japánban 89%-a, Kínában pedig 93%-a laktózérzékeny. Az egyes etnikumok laktózérzékenysége közötti eltérés eredetét sokan a neolitikus korra vezetik vissza. A Mezopotámiában kettéváló népek közül a későbbi nomád állattenyésztők esetében az állatok húsa és teje képezte a táplálkozás alapját, így a laktózaktivitás fennmaradt a gyerekkoron túl is. Magyar betegstatisztikák szerint az általános iskolások (6-14 év) 6,2%-a, a serdülők és fiatal felnőttek (15-29 év) 6,62%-a és a felnőttek (30-49 év) 14,66%-a szenved laktóz intoleranciában.

Nem betegség, állapot

Manapság már egyre inkább az terjed el, hogy ezt az igen gyakori tünetegyüttest nem betegségként, hanem – némi eufemizmussal élve – kellemetlen diszkomfort állapotként írják le. Ez ugyan nem fedi teljesen az orvosi diagnózist, de segít élhetőbbé és elviselhetőbbé tenni a helyzetet. Néha ugyanis tényleg csak egy átmeneti állapotot jelent. Ha például gyomorrontásod van, és nem pihenteted elegendő ideig az emésztőrendszered, a túl hamar vagy túl nagy mennyiségben fogyasztott tejben lévő tejcukor lebontása is károsodhat és a fent leírt tüneteket okozhatja. Ez állapot a szekunder laktózintolerancia egyik tipikus esete, szemben azzal az esettel (a primer laktózintoleranciával), amikor valakinek már születésétől kezdve nincs a szervezetében laktáz enzim vagy éppen az életkor előrehaladtával csökken, majd megszűnik a termelése.

A díjnyertes laktózmentes termékek átmentek az ízteszten

A betegség és annak korábban ismertetett kezelésének, vagyis a laktózmentes étrendnek az újabb részletezése helyett most következzen a kóstolópróba eredménye. Ehhez a Naszálytej Zrt. biztosította a laktózmentes termékcsaládja díjnyertes tagjait. A termékcsalád 5 terméke 2011. szeptember 1-jén ugyanis Magyar Termék Nagydíjat vehetett át a Parlamentben, s elnyerte a Sérültek.hu Magazin Odafigyelés-díját is. A tanusító védjegyet így egy évig ingyen viselhetik a mind belső, mint külső tulajdonságaik alapján kiemelt termékek.

1-2. Magic Milk laktózmentes UHT tej (Tetra Gemina Aseptic csomagolásban, 2,8% 0,75 literes kiszerelés) és Magic Milk laktózmentes friss dobozos tej (2,8% 1 literes kiszerelés): Bár az évekkel ezelőtti kóstolás során az én ízlésemhez viszonyítva túl édeskésnek éreztem a laktózmentes csodatejet, most ez egyáltalán nem volt feltűnő, sem zavaró, a gyengye mellékíz csak igen enyhén érződött. De szerintem csak azért, mert tudatosan kerestem. Ha önmagában nem ízlik (bár a tej alapból kicsit édeskésebb), kávéval, kakaóval is elkeverheted, így legalább a cukor hozzáadása nélkül is kellemes ízű lesz.

3. Laktózmentes tejföl (20 %, 150 g): A hagyományos tejföl (és más savanyított tejtermékek) tejcukortartalma 70%-kal kevesebb, mint a tejé. Ennek oka, hogy a gyártás folyamán a tejsavbaktériumok táplálékként lebontják a tejcukrot. Amennyiben a maradvány tejcukor is panaszokat okoz, a tejföl fogyasztásának elhagyása helyett a laktózmentes tejföl használata nyújthat megoldást. Ízre semmiben sem tér el a hagyományos tejfölétől, kellemes lágy, krémes állagú. Az a fajta, amit szívesen elkanalazgat az ember akár reggeli gyanánt is (pirítóssal például). Nemcsak laktózérzékenyeknek ajánlott, így az egész család számára lehet ezzel a tejföllel is sütni, főzni (akár túrós csuszát is), nem szükséges kétféle menüt készíteni.

4. Laktózmentes túró (180 g): Az első magyar, Magic Milk laktózmentes túrót hagyományos magyar túrókészítési eljárással készítik, 1,5% zsírtartalmú laktózmentes tejből. Emésztés-élettani szempontból a túró értéke hasonló a többi tejsavbaktérium kultúrával előállított tejtermékéhez. Ideális eleme a testtömegcsökkentő étrendnek is. Íze kissé semleges, natúr, nem annyira jellegzetes, mint a normál túróé, de így bátran felhasználható mind sós, mind édes ételekhez. Pergős állaga segít abban, hogy a hagyományos ételeket is a jól bevált formában tálalhasd. Senkinek nem tűnik fel a különbség.

5. Laktózmentes túródesszert (30 g): A cégnél gondoltak a nassolnivágyókra is, a termék sikere mutatja, hogy jó döntés volt a lágy túró és a ropogós csokibevonat kombinációját (alias „túrórudi”) laktózmentes módon is elkészíteni. Ugyanolyan nosztalgiával haraptam bele, mint a hagyományos társaiba, és már majdnem elfogyott, mikor eszembe jutott, hogy most ízpróbát végzek. De ezt szinte el is felejtettem, mert azon túl, hogy – ha egy kicsit megerőltetem az agyam – egy gondolattal talán édesebb volt a megszokottnál, semmi sem árulkodott arról, hogy ez most egy speciálisabb desszert.

Citrommal, gyümölccsel kombináld!

A sajtótájékoztatón felszolgált sütemények láttán azonnal felötlött bennem, vajon ezek is laktózmentesek-e. A válasz igen volt, így nem hagyhattam ki ezek kóstolását sem. A madártejről se külsőre, se íz alapján senki meg nem mondta volna, hogy nem hagyományos tejből készült. Bár a tojáshab illatán némi karamelles felhangot éreztem, de a citromos ízesítés és a mandulaforgács ezt az érzetet rögtön eloszlatta. Lám, az ízáthangolás (jelen esetben a citrommal) egy jó megoldás azoknak, akiket az édes mellékíz tartana vissza. A másik desszertköltemény egy parfé vagy torta jellegű, piskótás, gyümölcsös sütemény volt, amivel kísérleteztem. Ez teljesen távol állt a gejl fogalmától, igen selymes, lágy, tiszta íze volt, mindenfajta mellékíz nélkül, még jobb is, mint amit egy tejes krémtől várnék. Ezt a különféle gyümölcsök édessége, savanykássága tette teljessé. További édességekre már nem vetemedtem, mert így ebéd tájban az már kicsit sok lett volna.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Schmidt Judit
Schmidt Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.