A 8 leggyakoribb munkakerülési rituálé

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A stressz - leggyakrabban használt meghatározása szerint - abból fakad, hogy több dolgot akarunk elvégezni, mint amennyi időnk van. Nem készítünk időbeosztást, vagy ha mégis, akkor se állítjuk össze reálisan. De még akkor sem kerüljük el a stresszt, ha helyesen mérjük fel, mire mennyi idő kell, ugyanis a pihenést szinte soha nem tervezzük be, holott mindenkinek lételeme, hogy a munkát időnként megszakítsa valamivel. Összegyűjtöttük a leggyakoribb munkakerülési rituálékat!

Fotó: Kate Sumbler

Sajnos annak ellenére, hogy biológiai igényünk van kisebb-nagyobb pihenőkre, a magyar munkahelyek nagy részén nem elfogadott a legális relaxálás, sőt, kiderült, hogy többségünk magának sem ad rá engedélyt – lelkiismeretfurdalást érez, amikor épp nem munkával foglalkozik munkaidőben. Tabu téma a hivatalos munkaidő és az aktív időszakok aránya, pedig, nyolc-tíz, sőt, tizenkét órán át képtelenség folyamatosan koncentrálni. És ekkor jönnek az indokoltnak tűnő pótcselekvések: távoli ismerősök nyaralásáról készült fotók elemzése, a nyolcadik kávé megfőzése, egy újabb lista készítése a nap hátralévő feladatairól.

Persze, van egy egészséges határ a pihenés és naplopás közt. Heni (27) mesélt a főnökéről, akinek minden napszakban volt kibúvója, “reggel azért nem dolgozott, mert álmos volt, délelőtt azért nem, mert éhes volt, ebéd után azért nem, mert tele volt hasa, kora este pedig már fáradt volt és ment volna haza.”

Az ebédidő a nap fénypontja

Az evés-iváshoz kapcsolódó rítusok toronymagasan vezetnek a munkakerülési stratégiák listáján. Ide tartozik a sokadik kávé megfőzése – csak hogy kiszabaduljunk a monitor elől, illetve ennek bio változata, a méregtelenítő/ fogyasztó/ termékenységi gyógytea kúra pontos betartása. Ismerős lehet a folyamatos rágcsálás is, kekszek, joghurtok, túró rudik tűnnek el tonnaszámra munka közben. Az evés az egyik legalapvetőbb felmentést adja a munka alól – nem lehet belekötni. Még több idő nyerhető, ha rituálévá válik, például nem elég megmosni a gyümölcsöket, gondosan fel kell vágni, megpucolni, kompozícióba rendezni.

Fotó: keepps

A legtöbben az ebédidőt élik meg a munkanap fénypontjaként, és ezt a csúcsot szeretik lehető leghosszabban kitartani. Kata (29) munkahelyén az ebédszünet egy órásra is elnyúlhatott. “Közben nyugiban kidumáltunk mindent. Mindig volt valami vezető téma az adott napra, és folyamatosan dőltünk a nevetéstől, ez jó stresszlevezető volt.”

Az ebéd forgatókönyve egy összetett rítus, akkor indul, amikor a legéhesebb kolléga elkezd foglalkozni vele, melyik közeli étterem napi menüje a legvonzóbb, vagy ha nem a belvárosban van az iroda, akkor ki kell választani honnan hozzanak ebédet, fel kell venni a rendeléseket és összehangolni. Ezután jöhet a közös ebéd az ebédlőben, ha valaki otthonról csomagolt ebédet, akkor a receptek részletes ismertetése, cserélgetése következhet. Sokan nem vágynak a munkahelyi ebédlőre, az épületből is szeretnek kiszabadulni, így van ezzel Zita (32) is, aki szinte mindig kimegy valahova épületen kívülre. “Az ebédszünetet elég hosszúra szoktam nyújtani, ez szánalmas irodista létemre hétköznapjaim fénypontja, nagyon nehezen viselem a bezártságot.”

Az ebéd-szertartás soha nem ér véget hirtelen – fagyizás, kávézás, cigizés, alapos mosogatás is tartozhat hozzá. Az akár másfél órásra is felduzzasztott ebédszünetet még megtoldja az emésztési fázis, amikor sokan semmi másra nem képesek, csak a Facebook like gombjának a nyomogatására, vagy az ebédnél elkezdett beszélgetés folytatására cseten.

A házimunka mint pihenés

Az ebéd-rituálé az otthon dolgozóknak is lehet fénypont, sőt, számukra van még egy lehetőség: a főzés, ami szintén legalizálhatja a nem munkával töltött időt. Bár egy kicsit stréber megoldásnak tűnik, a házimunka minden formája jelenthet kikapcsolódást, arról nem is beszélve, hogy ha tisztaság vesz körül, jobb lesz dolgozni is. Amikor a szakdolgozatomat írtam, ragyogott a lakás és szinte minden nap kipróbáltam valami új receptet, amihez a hozzávalók begyűjtése is sok időt vett el – miközben, máskor szinte soha nem főzök, és a takarításra is nehezen veszem rá magam.

Kata (29) pedig azért végzett el pár apróbb házimunkát napközben, hogy az estéje és a hétvégéje kellemesebb tevékenységekkel teljen. “Betettem a ruhákat mosni, következő szünetemben kiteregettem, máskor elmosogattam, főztem, esetleg elmentem bevásárolni, a postára”.

Fotó: Dana Robinson

Virtuális naplopás, barokkos táblázatok

Akárhol is dolgozunk, ha számítógép kell hozzá, nagy a kísértés, hogy a monitort nézve kapcsolódjunk ki. Persze, a legtöbben ezt sem érezzük legálisnak – sőt, bizonyos helyeken a főnökség le is tiltatja a közösségi oldalakat és levelezésre használható szájtokat. “Mikor olyan helyen dolgoztam, ahol mindenki belelátott a monitoromba, nem mertem semmilyen olyan oldalt megnyitni, ami nem a munkához kapcsolódott, így azt vettem észre, hogy sokkal többet dohányzom és magas lett a telefonszámlám, mert gyakran hívogattam a barátaimat pihenésképpen" - meséli Heni (27).  Imola (26) többnyire otthon dolgozik, így szabadon csetelhet, facebookozhat, olvashat. “Hogy ez meddig tart? Attól függ, hogy mennyire tudok uralkodni magamon, lehet pár perc, de fél-egy óra is. Viszont soha nem tudom leküzdeni a rossz érzést emiatt, ha épp nagyon dolgoznom kéne, és szöszmötölök.”

A számítógép – internet nélküli is – kiváló terepe a pótcselekvéseknek. A hosszú, mindent átfogó tennivaló listák készítése és a barokkos dísztettségű excel táblák mind-mind az időhúzás nagyszerű eszközei lehetnek. “Ha munkát akarok kerülni, akkor remekül elcseszem az időt azzal, hogy tervezgetem a tennivalókat, meg határidőket szabok, meg összeírom, hogy mennyi mindent kellene csinálni, aztán meg sokkot kapok, és inkább gyorsan főzök valamit”- tette hozzá a nyomasztó listák lélektanához Zita. Imola is ismeri ezt a jelenséget, “a végtelen to-do lista, amiről kettőnél többet soha nem húzok ki”.

Ezzel nem merítettük ki a számítógépben rejlő lehetőségeket, itt van például az asztalon lévő fájlok, mappák, ikonok rendezgetése is, amellyel hosszú perceket lehet tölteni, sokan már-már művészi szintre fejlesztik a desktop csinosítgatását.

Természetközeli munkakerülés

Mennyivel izgalmasabb az ikonok rendezgetésénél egy törpehörcsögfarm! Juli (28) munkahelyén “a hörcsögök nyünyüzése minden nap pár perces móka. ”  Törődni az állatokkal az egyik leghatékonyabb kikapcsolódás, felállunk a számítógéptől, kontaktusba lépünk velük, és ez szinte mindig pozitív kommunikációt jelent. Ha valamelyik munkatárs be tudja vinni magával a kutyáját, a simogatás, játék nagyon jó lehetőség lehet a kikapcsolódásra, amellett hogy az állatok jelenlétének mindig közösségformáló hatása is van.

Számomra a kutya sétáltatás az egyik legjobb módja annak, hogy munka közben kikapcsolódjak – minden esetben legalizálja, hogy a kutyának szüksége van rá, ki lehet menni a levegőre, és utána mindig nagy lendülettel tudok újra nekiállni dolgozni. Eszter (31) számára is a séta az, ami mindennél pihentetőbb, “még akkor is ha fizikailag vagyok hulla, de minimum fél órán át kell tartania.”

Fotó: Kliefi

A séta mellett már csak a meditáció és az alvás vannak versenyben, ha egészséges pihenési módokat akarunk sorolni. Sajnos itthon alig ismerünk olyan irodát, ahol biztosítanak egy nyugodt sarkot vagy egy szobát erre. “A HR-esünknek évek óta könyörgök egy relax szobáért, ő egyet ért velem, de az idióta főnököm nem engedi, de neki persze nem kell pihennie, mert nem csinál semmit“- panaszkodik Zita.

Kultúránktól sajnos távol áll a szieszta intézménye, ami legalizálja a pihenést. Pedig szükségünk van rá munka közben is – és az alvás kétségtelenül az egyik legjobb módja.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

vrvra
vrvra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.