A Trafóban mutatták be Szabó Réka, Nincs ott semmi, avagy alszanak-e az álmok című táncelőadását. Amint véget ért, egy kreatív drámaszakkör újraértelmezte a darabot. Élőben tapasztalhattuk, hogy a szorongások és frusztrációk hogyan csapnak át agresszióba.
A Nincs ott semmi, avagy alszanak-e az álmok című táncelőadás legfőbb különlegessége a real-time videótechnika volt, ami olykor virtuális lényeket szórt a táncosok köré, máskor szinkronban mozgott a szereplőkkel, mint egy életre keltett árnyék.
Az árnyéklények David Lynch Radírfej című filmjét idézte, a hangulata thrilleri volt. Fekete kezes-lábasba bújt androgün lényeket láttuk, akik egyszer összeolvadtak, másszor harcoltak egymással. A jó thriller legfontosabb alkotóeleme aztán lanyhulni kezdett, és a dramaturgia szép lassan darabokra hullott. Az erős jazz viszont végig dübörög. A hangulat megmarad, még ha a történet el is veszett. Átéltünk kiemelkedő pillanatokat, de a koherencia nem vitte el a darabot.
Dühödten belerúgni a falba
Az előadás beharangozó szövege, vagyis az, hogy a legsötétebb álmok nem érnek véget a vekker csörgésére, túl nagy felütés volt. Ez a mély szorongás és frusztráció, amiről Szabó Réka rendező beszélt a darab után -, sajnos nem jött át.
Az előadást egy drámaszakkör követte, négy budapesti gimnázium drámatagozatának bevonásával. Érdekes feladatok és asszociációs játékok segítségével próbálták közösen meghatározni a darab hatásmechanizmusát, mondanivalóját. Ahogy az várható volt, sok klisé és közhelyes megállapítás hangzott el. Szabó a foglalkozás során a gimnazistákkal ugyanazokkal a gyakorlatokat végeztette el, mint a színészeivel, így a fiatalok azonos lelkiállapotba kerülhettek a szereplőkkel.
Megtörtént az is, hogy néhány gyereknek és színésznek bekötötte a szemét, a többiek pedig teniszlabdákkal kezdték el dobálni őket. Mivel nem sejthették, honnan, milyen irányból érkeznek a labdák, ezért a vakság kezdeti frusztrációja lassan agresszióba csapott át. A színészek és a diákok is egy idő után idegesen próbáltak nekimenni társaiknak, vagy dühödten belerúgni a falba.
Szabó elmondta, hogy maga is meglepődött a szemléletes esettanulmány eredményén. Ha a frusztráltság, és a szorongás nem szűnik meg, mint kiderült, kemény agresszióba csap át. És ez adta a Nincs ott semmi, avagy alszanak-e az álmok című előadás alaptémáját.
A sarokba szorított állat dühe
Az agresszió jelentése nem egyértelmű, etimológiájában kettősséggel találkozunk. A latin aggredior szóból származik, amely közelítést és támadást is jelent. A frusztrációs elmélet (Dollard, 1937; Miller, 1939) arról szól, hogy agresszió akkor keletkezik, ha az egyént akadályozzák valamilyen célja elérésében, hátráltatják a törekvésében, vagy szükségletének, vágyának kielégítésében.
Az elméletet sokan bírálták már. Egyrészt azért, mert megfigyelhető, hogy nem minden frusztráció okoz agressziót, másrészt azért, mert a frusztráltságból nem vezethető le egyértelműen a támadókészség, vagyis nem minden támadás oka ez.
Arra azonban, hogy a frusztráció nyomán szorongás keletkezik, és az agressziót vált ki, jó példa az állatvilágban is ismert reakció, amikor is a sarokba szorított állat, fenyegetettséget látva, akár a nálánál erősebbet is megtámadhatja. Ez sem jelent azonban törvényszerűséget, ezzel nem lehet bizonyítani, hogy a három destruktív érzés egymásból fakad.
Beavatás a plázakultúra ellen
Ezt az országos, gimnáziumi workshopot Beavatásnak nevezték el a szervezők, mert ez a szó hamarabb idéz fel az elmében valami izgalmas, füstös-dobos törzsi szertartást, mint egy unalmas délutáni programot. A Beavatást hat éve indító Trafó most új formában tanítja színháznézésre a kamaszokat, mert rájöttek, érdemes ezzel a korosztállyal küzdeni.
“A középiskolás korosztály olyan, mint a szivacs. Ha nem kínálunk neki elég érdekeset, mással telnek meg a pórusai: tévével, számítógéppel, plázakultúrával. A középiskolásokat színházba szoktatni hosszú távú befektetés. A séma a következő: ha elég izgalmas élményt kínálnak a - főleg iskola szervezte - színházlátogatáson, a fiatalok később visszajönnek. A többlet, ha a szeánszokon még nézni is megtanulnak valamelyest. Ha mernek kérdezni, jó eséllyel értő, befogadó közönséggé válhatnak” - vélte Szabó Réka.
