Az vagy, amit nézel

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Hét éve nincs televízióm. Nem tudom, miről szólnak az aktuális sorozatok, valóságshow-k, amikor azonban távirányító kerül a kezeim közé, rendszerint a National Geographic vagy a Discovery csatornáját keresem. Vagyis saját tévénézési szokásaim nem mondanak el semmit sem arról, mi a véleményem a párkapcsolatokról, a férfi és női szereposztásról. Az amerikai tinikről azonban annál többet, nekik ugyanis olyannyira vannak tévénézési szokásiak – ami nagyon sok esetben addikciónak is lehet nevezni -, hogy arra önálló kutatások is épülnek.

A fenti megfigyelés az Illinoisi Állami Egyetem két szakembere, Rocio Rivadeneyra és Melanie Lebo végezte, akik összesen 215 tinédzsert kérdeztek meg arról, milyen sorozatot néznek, arra mennyi időt szánnak; de arra is kíváncsiak voltak, a fiatalok szerint az ismerkedés, a flört és a párkapcsolat során, hogyan kellene a nőknek és a férfiaknak viselkedniük. Tudni akarták többek között azt is, hogy a szexuális kezdeményezés vajon a férfiak dolga?

A válaszok kiértékeléséből kiderült, azok a fiatalok, akik olyan szappanoperákat, sorozatokat néznek, mint a Narancsvidék, vagy a Nagy Ő - aminek forgatókönyve a szerelemre, szakításra, házasságra, intrikára és a családra épül -, a hagyományos családmodell mellett érvelnek. Számukra a tradicionális női és férfi szereposztás a fontos, ahol a nő családanya, feleség és szerető az egyben, szemben a férfival, aki erő, a hatalom és a bátorság megtestesítője. Ezeknek a sorozatoknak a tini nézőközönsége általában korábban létesít párkapcsolatot, előbb szerez szexuális tapasztalatokat, mint többi társa.

A romantikus lelkületű tinik mellett azok a fiatalok, akik kikapcsolódásként bűnügyi filmeket, akciósorozatokat választanak, más értékrend alapján gondolkodnak. Számukra a párkapcsolatban az egyenjogúság az első, ahol férfira és nőre egyenrangú szerepeket osztanak. A kutatók szerint ezek a fiatalok – többek között – ezért is döntenek ezek mellett a sorozatok mellett, mert ezek már szakítanak a hagyományos szereposztással. A nők, a férfiakhoz hasonló, feladatot kapnak: verekednek, keményen és határozottan érvelnek, fegyvert hordanak, kutatnak. De a férfiakat is kibillentik olykor a férfias szerepekből, elérzékenyülnek, sírnak, főznek és takarítanak, ha kell.

A szakemberek ugyanakkor hangsúlyozzák, bár ezek a sorozatok fontos szerepet töltenek be a fiatalok véleményformálásában, alapvetően nem ezek határozzák meg, hogy melyik párkapcsolati modellt részesítik előnyben. Eleve olyan műsorokra kapcsolnak, ami saját beállítottságukhoz illenek.

Forrás: http://www.ncjrs.gov

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

harvey
harvey
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.