Vissza az anyaméhbe

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ismered a mondást? Olyan jó dolga van, mint az anyja hasában. De valóban olyan jó dolgunk volt az anyaméhben? Egyre több szakember és egyre több módszer foglalkozik azokkal az ártalmakkal, amelyek magzati korban érték, érhetik az embert. 

Ruga Zsóka nemzetközi diplomával rendelkező gyógymasszőr és stresszoldó terapeuta. Gyorsan és meggyőződéssel beszél arról a sokféle módszerről, amelyeket Amerikában és Kínában elsajátított, majd saját korábbi tapasztalataival ötvözve újjáalkotott. Mind közül legbüszkébb talán arra a speciális technikára, melyet Diapozitív metódusnak nevez – ezzel nemcsak felismerni képes a magzatkorban elszenvedett stresszeket, de oldja is azokat. 

Nyomok az izmokban

- A kezelés alatt magnóról magzati szívhang szól – kezdi magyarázni.- Félhomályban, a méhen belüli csendhez hasonló nyugalomban történik a kezelés, mely a lábfej különböző pontjainak érintéséből, áll. A páciens egyfajta meditatív állapotba kerül, lebeg, élvezi az érintést. Bár az is előfordul, hogy magzatkori élmények hatását újraéli és sírni, hánykolódni kezd. Az izmok állapotából, a test reakciójából nem csak azt tudom megmondani, hogy a pácienst magzati korában milyen stresszek érték, hanem azt is, hogy mikor s melyik szülője részéről.

Az apától jövő stressz ugyanis a jobb, az anyai hatások bal oldalon rakódnak le. Stressz hatására izomfeszültségek keletkeznek, mozgásszervi panaszok lépnek fel, lelki és testi betegségek kínoznak. Nem véletlen, hogy magas a vérnyomásunk, vagy fejfájósak, nyakfájósak vagyunk, vagy a vesénk gyenge. Mindez annak a függvénye, hogy magzati létünk mely szakaszában ért minket kedvezőtlen hatás. Magzati létünk minden szakaszának, mint egy idősínen, megvan a nyoma izmainkban.

Már a fogantatásról is megmondható, hogy szeretetben történt-e vagy sem. Az izmok állapota elárulja, ha szüleink más nemű gyereket vártak, mint aki született. De sajnos az erőszakos fogantatásnak, a lombikban történt megtermékenyítésnek is következményei vannak, amelyeket érdemes oldani. Az ikrek életében például nyoma van annak, hogy harcolniuk kellett a helyért, már magzatkorukban is.  

Oldható problémák

– Szerencsére ezek a problémák súlyosságuktól függően egy vagy több kezeléssel oldhatók – mondja Zsóka. – A legnehezebb esetekben, a mély depresszióval vagy szenvedélybetegséggel küzdők hozzátartozóinak javasolni szoktam, hogy tanulják meg az eljárást, azért, hogy akkor és annyiszor kezelhessék az érintettet, amikor és ahányszor csak szükséges. Egyébként minél közelebb van a születéshez az oldás, annál könnyebben, gyorsabban lehet leküzdeni a problémákat. Hasfájós, nyugtalan kisbabáknál már egy öt-tíz perces kezelés is hatásos. Nincs ebben egyébként semmi hókuszpókusz. Már régóta tudjuk, hogy a magzat fejlődése szempontjából nem közömbös az anya terhesség alatti érzelmi élete és a külső behatások sem. Sőt azzal is tisztában vagyunk, hogy a betegségek hátterében gyakran lelki tényezők állnak. Arra azonban kevesen gondolnak, hogy bizonyos lelki vagy testi kórok előzménye és oka a magzatként megélt élményekben keresendő. 

Ha ez bejött, nézz rá ezekre is:

Hogy tisztul test és lélek? Zsame léböjtje nem várt eredményt hozott. Napi tíz kilométeres séta után, kizárólag folyadékon élve is mennyire kerek tud lenni a világ. A böjtnapló folytatása következik. | Idd ki magadból a mérget! 3.

A nők általában társas kapcsolataikkal elégedetlenek. Nem a házasságukkal. A férfiak épp ellenkezőleg. Ezért is depressziósak és halnak meg idő előtt. | Az ölelés ereje


Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.