Te megtagadnád a kötelező oltást?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Magyarországon jelenleg 6 éves korukig kilencszer oltják kötelezően a gyerekeket. Hazánkban 99,9 százalékos az átoltottság, kevesen vannak, akik valamelyik oltást nem adatták be gyereküknek. Hivatalos statisztika azonban nincs erről.

Ellene és mellette

A Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének álláspontja szerint a többi gyerekkel szemben etikátlanok az oltásokat megtagadó szülők. Az átoltottság miatt az ő gyerekük sincs veszélyben. Ha azonban megbomlik az oltási rend, megjelennek a korábban kiszorult betegségek. Ugyanis 98 százalékos átoltottságnál érvényesül az úgynevezett nyájimmunitás, amikor a beoltatlanok se kapják el a betegséget, mert nincs kitől elkapni. Az oltásellenesek szerint viszont a magyar járványügyi álláspont 20–25 évvel ezelőtti szemléletet képvisel. A magyar statisztika kevesebb szövődményt regisztrál a kötelező védőoltások után, mint ami a témáról szóló publikációk szerint előfordulhatna. Szerintük a túl sok és túl korán beadott védőoltás az immunrendszert gyengíti. Mindez azonban nehezen bizonyítható, mert ha a védőoltás után egy-két héttel megbetegszik a gyerek, akkor ott összefüggés lenne az oltás és a megbetegedés között.

A fiam az oltástól lett autista

„Szívesen elmesélem a mi történetünket – mondta D. Zoltánné, akinek 11 éves kisfia súlyosan autista. – A nevemet azonban nem merem adni ehhez, hiszen ma Magyarországon az oltások megtagadását büntetik. Márpedig én a kisebbik gyerekemnek nem engedem beadni az éppen most esedékes MMR-t (MMR: morbilli (kanyaró)–mumps–rubeola elleni védőoltás). Nem véletlenül.
Nagyobbik fiam panaszmentes terhességből, sima szülés során 3 kiló 80 dekával jött a világra. Kifejezetten élénk, mosolygós csecsemő volt. Időben a hasára fordult, mászni, gügyögni, kommunikálni kezdett. Élénk, egészséges kisbaba volt. Tizenöt hónapos korában kapta meg azt a bizonyos MMR-vakcinát. Ez után először csak azt vettük észre, hogy az addig jó étvágyú gyerek válogatni kezd. Sírós, nyűgös lett. Eleinte nem gondoltunk semmi rosszra. Zolika azonban attól kezdve nem fejlődött rendesen. Nem kezdett el beszélni, késve állt föl, nehezen indult el, gyakoriak voltak a dühkitörései. Orvostól orvosig vittük, míg végül kiderült, hogy autista. Akkor kezdtem el böngészni a szakirodalmat. Kiderült, hogy bizonyos, a családban halmozottan jelentkező betegségek, például a magas koleszterinszint, a színvakság, a tejallergia, bizonyos rákfajták esetén fennáll az autizmus veszélye. Ha az ilyen gyereknek az egyes oltásokban lévő toxin bejut a szervezetébe, kiváltja ezt a súlyos betegséget.”

Valóságos mellékhatások

A hétesztendős Dorka édesanyja egészen más miatt rettegett a védőoltásoktól. „Amikor – mondja – tizenöt hónapos kislányom megkapta az MMR-t, nagyon beteg lett tőle. Magas láza volt, a kanyaró összes tünetét produkálta. Akkoriban az én fejemben is megfordult, hogy nem engedem többé oltatni a gyereket. A gyerekorvosunk azonban meggyőzött arról, hogy butaság. Holott, ha az ember a kötelező oltások megtagadása miatti tárgyalásokat figyelemmel kíséri, a tanuk között több szülő is akad, aki elmeséli saját történetét. Egyikük elmondta, hogy unokája az MMR után ideiglenesen elveszítette beszédképességét. Egy másik házaspár arról számolt be, hogy gyereküknek a Di-Per-Te beadása után görcsös fájdamai voltak. A perben civil szervezetek a jelenlegitől lényegesen eltérő oltási rendszer bevezetését követelték. Egy pszichológus édesanya állította, hogy gyermeke akkor lett autista, amikor kullanccsal fertőzött vidékre indultak nyaralni, s ő kullancs okozta agyvelőgyulladás elleni védőoltásokat adatott be neki.

És te mit gondolsz a témával kapcsolatban?
Milyen érvek és ellenérvek hatására döntesz, s mondod a gyerekorvosnak, hogy nem járulsz hozzá a kötelező oltás beadatásához?
A Dívány kíváncsian várja véleményed!

(Anyagunkat itt folytatjuk: szakértőnk az ügy hatályos jogi vetületét mutatja be – többek között azt, állampolgári jog-e a védőoltás megválasztása Magyarországon, s mi ellen vét az, aki a nem oltatás mellett foglal állást.)

Kíváncsi vagy egy gyermegyógyász, infektológus véleményére is ezzel kapcsolatban? Cikkünket itt találod: Túl sok csecsemőt láttam meghalni!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.