Aludj csak, én álmodom és szexelek

Olvasási idő kb. 3 perc

Szexuális fantáziák, erotikus álmok, vagy öntudatlan szexualitás. Egy szexszomniás beteg önkielégítés, közösülés vagy partnerének szexre való késztetése közben is alszik. Ami sokaknak csak komikusan hangzó betegség, másoknak elviselhetetlen, nehéz helyzet, amely gyakran szégyenérzettel is párosul. Szex az ébrenlét és álom határán.

Előző cikkünkben ijesztő alvászavarokkal foglalkoztunk, ezúttal a szokatlan, de annál több kellemetlenséget okozó öntudatlan szexről, a szemszomniáról írunk.

Az Amerikai Alvástudományi Akadémia csak 2005-ben kezdett el az esettel foglalkozni, de már 1996-ban azonosították orvosi kezelésre szoruló állapotként. Erre már csak azért is szükség volt, mert korábban több olyan eset is előfordult, hogy valakit nemi erőszakkal vádoltak, függetlenül attól, hogy mindezt álmában, öntudatlanul követte el, s csak később derült ki, hogy önkéntelen szexuális viselkedésre késztető szexszomnia-szindrómában szenved.

A betegség többnyire a férfiakat érinti, de a neten több olyan esetről is olvasni, ahol nők számolnak be furcsa, kellemetlen élményeikről, melyek társaik számára egy idő után elfogadhatatlanná váltak. Egy nő például arra panaszkodik, hogy éjszaka már nem meri megvendégelt barátait ottmaradásra bírni, mert alvás közben többször is önkielégítést végez, amiről felébredése után semmit nem tud. Erre egykori partnere hívta fel a figyelmét, aki egyszerűen nem bírta elfogadni a tényt, hogy barátnője képtelen kontrollálni cselekedeteit.

Akadt olyan eset is, ahol a férfi kezdetben örült az éjszakai szexmaratonoknak, de amikor már sokadik reggeli beszélgetés telt el úgy, hogy kiderült a barátnője valójában jóízűen aludta végig az estét, semmit nem sejtve az aktusokról, hosszabb távon ez a helyzet már kevésbé volt elviselhető számára.

Olyan, mint az alvajárás

A szexszomnia az alvászavarok kategóriájába tartozó viszonylag ritka betegség. Az ilyen betegek az alvás közben létesített szexuális viszonyra másnap már egyáltalán nem emlékeznek.

A betegség tulajdonképpen az alvajárásnak egy sokkal „fejlettebb” változata, amely magában foglalja a teljes szexuális aktust, az előjátéktól az utójátékig, azzal az egyetlen fontos kivétellel, hogy a beteg nincs tudatában annak, hogy mit tesz.

A betegség felismerését megnehezíti, hogy annak kényes volta miatt a betegek, illetve partnereik szégyellik megemlíteni. Az orvosok által nyilvántartott esetek mennyisége csak töredéke a szexszomniával foglalkozó internetes lapok névtelenségbe burkolózó betegei regisztrációs számának.

Szexuális fantáziálás és szexszomnia

A szexszomnia nem összekeverendő a szexuális álmokkal. Az álmok az alvási fázis olyan szakaszában jönnek létre, mikor a test nagyrészt tehetetlen, míg az alvás közbeni szex a mélyalvást követő fázisban jelentkezik, amikor a test már szabadabban mozog.

Alvás 5 fázisa:

1. éber alvás (amikor álomba merül az ember),
2. könnyű alvási periódus (az a szakasz, melyben a legtöbbet töltjük),
3. mély alvás (rendkívül lassú agyhullámok jellemzik),
4. legmélyebb alvási fázis (ebből a legnehezebb felébreszteni valakit, ezen a szinten fordul elő az alvajárás),
5. REM, álom fázis (itt fordul elő az alvás közbeni szex).

Az álmokra általában vissza tudunk emlékezni, ám az alvás közbeni szexre akkor kerül sor, amikor az agy azon része, mely a magasabb rendű gondolatokért, tetteink elbírálásáért felelős, átmenetileg inaktív állapotban van, de a primitív életfunkciókat (mint pl. az evés, szex) irányító rész éber. Olyan ez, mintha valahol ébrenlét és alvás között történne.

A jelenség magyarázatához az alvásnak öt megkülönböztetett szakaszából kell kiindulnunk. Az egészséges ember minden fázison átesik, ám a szexszomniások megrekednek egy időre az ötödik fázisnál, azaz a REM-fázisnál. Ebben a szakaszban a szemek gyorsan mozognak, a végtagok izmai elernyednek, a légzés gyorsabb és szabálytalan. Ebben a mélyalvási szakaszban történik az álomtevékenységünk, és a szexszomniások öntudatlan szexuális viselkedése is ide sorolható.

Akaraton kívüli erőszak is lehet a vége

Problémás esetekben az alvajárás keveredik a szexszomniával. Ilyenkor bármi, ami mély alvást válthat ki (alkohol, altató), csak tovább ront a helyzeten.

Noha a betegség komikusan hangzik, és rengeteg komikus esetet is von magával, veszélyes. Nemcsak a beteg, hanem partnere számára is, hiszen őt a beteg fél akaratán kívül is bántalmazhatja, megerőszakolhatja. Az utóbbi években több esetben is volt rá példa, hogy erőszakos szexuális cselekmények kapcsán a védelem a szexszomnia diagnózisára hivatkozott.

Általában a beteg ugyan érzi, hogy valami nincs rendben, ám meg van győződve arról, hogy minden csak álom volt. Nem is ébrednek fel egészen addig, míg valami olyan nem történik, ami nem illik bele ebbe az erotikus „álomba” (pl: kutyaugatás, vekkercsörgés).

A szexszomnia jól kezelhető különböző generikus antidepresszáns készítményekkel, legtöbbször szorongásoldó, illetve inszomnia ellen rendelt gyógyszeres terápiával. Mivel gyakran a házastárs érez bűntudatot, ezért számára pszichológiai tanácsadást javasolnak. Noha a betegség kutatása még gyerekcipőben jár, s az orvosok sincsenek teljesen tisztában a kiváltó okokkal, úgy tűnik, a szexszomnia genetikai úton öröklődik, de a stressz, a depresszió, az alkoholizmus, és a droghasználat is kiválthatja.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.