Sürgősségi ellátásban kellett egy kislányt részesíteni azért, mert otthon füstölőt használtak. Az eset nyomán tanulmány készült az illatosító rudakról, mely meghökkentő eredményt hozott.
Az Egészségügyi szakirodalmi tallózó tette közzé annak a 3 éves kislánynak a történetét, akit a sürgősségi osztályra szállítottak egy minden előzményt nélkülöző, generalizált tónusos-klónusos roham miatt. A kezdeti fizikális vizsgálat nem mutatott ki semmilyen rendellenességet. Az artériás vér-gáz elemzés során azonban felmerült, hogy mérgezés vagy anyagcsere-zavar lehet a háttérben. Mint kiderült, egy illatosító okozta a problémát.
Amint azt Dobson Szabolcs gyógyszerésztörténész összegezte, a lánynál epilepsziás rohamok alakultak ki. Míg az intenzív osztályon volt, számos vizsgálatot, többek között MR-t is végeztek rajta, ám a probléma forrását ott nem sikerült kideríteniük, ezért környezettanulmányt készítettek otthonában.

Így derült ki, mi okozza az epilepsziát
Az otthoni felmérés során világossá vált a szakemberek számára, hogy a gyermek rendszeresen ki volt téve füstölőpálcika-gőznek, ami jelentős mennyiségű szalicilátot tartalmazott.
![]()
Más kiváltó okot nem vettek észre, ami az úgynevezett krónikus belélegzéses expozícióra utalt volna.
Miután a szülők abbahagyták a füstölő rendszeres használatát a lakásban, a kislány panaszai is megszűntek. A kontrollvizsgálatokon ezt követően rohammentes maradt, az esete pedig rávilágított az epilepsziával is járó állapot visszafordíthatóságára. A tanulmány szerzői szerint
![]()
a krónikus szalicilát-toxicitás
a gyermekek esetében alattomosan jelentkezhet, és amennyiben környezeti eredetű, vagy közvetett, sokszor ki sem derül a kiváltó ok. A kislánnyal történtek kapcsán a szakértők kiemelik a háztartásban fellelhető körülmények figyelembevételének fontosságát egy-egy újonnan jelentkező roham vagy anyagcsere-zavar esetén.

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
Ezért lehetnek veszélyesek a füstölők
Bár a füstölő rudacskák nyugati reneszánszukat az 1990-2000-es években élték, a mai napig dívik használatuk, sokszor kulturális okokból. A tömjén a katolikus és ortodox liturgia része, a buddhista és hindu vallás követői azonban a mindennapokban, például otthoni meditáció vagy jóga során is alkalmaznak hasonlót.
A tradicionális füstölő rudak esetén a japán változatokat kivéve, melyek önmagukban a szárított és rúddá préselt illóanyagot formázzák pálcikává, általában bambusz rudak adják az alapot. Sokszor használnak olcsóbb, szintetikus olajokat is elkészítésük során.
A friss kutatások szerint a füstjük olyan apró porszemcséket tartalmaz, ami miatt használatuk csak jól szellőző, tágas térben ajánlott, ugyanis hosszan tartó belélegzésük akár a dohányzáshoz hasonló tüneteket és asztmatikus reakciót is kiválthat.
Az asztma akár álmodban is okozhat tüneteket, mutatjuk, miként.
























