Meglepő dolog kerülhet a magyarok postaládájába: ne nyisd ki, ha ezt tapasztalod

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Lassan megkezdődik a széncinegék költési időszaka. A madarak gyakran fészkelnek a postaládákba, melyek így használhatatlanná válnak, sőt, a bedobott küldemények veszélyeztetik a fészket is.

Az MTI beszámolója szerint mesterséges odú kihelyezésével a probléma könnyen orvosolható.

Cinkék fészkelhetnek a postaládákban 

A Magyar Madártani Egyesülethez érkező bejelentések alapján gyakori jelenség, hogy a széncinege fészket rak a postaládákban. 

A postaláda jó fészkelőhely, de így a küldemények és a madarak is veszélyben lehetnek
Fotó: Tizard Images / Getty Images Hungary

Ez a madár a legnagyobb testméretű cinegefaj, ráadásul a városias környezethez is kifejezetten jól alkalmazkodik. Mivel a postaláda olyan mint egy keskeny, de széles röpnyílású mesterséges odú, amit ráadásul könnyen észrevesznek a madarak, előszeretettel építenek benne fészket. 

Ezt elkerülendő a postaládára érdemes billenőajtót szerelni, vagy eleve ilyen levélszekrényt választani. 

Ha erre nincsen lehetőség, jó megoldás lehet az is, ha mesterséges odút, vagy odúkat helyezünk ki a kerítésre. 

Amennyiben a fészekrakást már nem tudjuk megakadályozni – ez pár nap alatt megtörténik, azaz erre igen nagy esély lehet –, akkor sem kell sokáig nélkülözni a postaládát. A kotlás és a fiókanevelés

Idézőjel ikon

nagyjából egy hónap alatt lezajlik.

Fontos jelezni

Mindenképpen érdemes jelezni, hogy a postaláda fészket rejt, mert a bedobott küldemények könnyen kárt tesznek benne, illetve a tojásokban és a kikelt fiókákban, de adott esetben a költő madarakban is. 

Fontos tudni, hogy ha már beköltözött a madár, és megvártuk, míg kikölti fiókáit, akkor sem lesz biztonságban a postaláda. A széncinege ugyanis átlagosan kétszer költ egy évben, így később visszatérhet. 

Ha érdekesnek találtad ezt a cikket, olvasd el azt is, hol van az a 300 éves postahivatal, ahonnan a levelek bélyeg nélkül küldve is célba érnek. 

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ez a kastély ihlette Shakespeare Hamletjének ikonikus helyszínét: ma már a világörökség része

William Shakespeare leghíresebb drámájának, a Hamletnek baljós és intrikákkal teli helyszíne, Elsinore vára nem a képzelet szüleménye. A dániai Helsingør partjainál fekvő, ma már UNESCO világörökségi védelmet élvező Kronborg-kastély ihlette a darabot. A monumentális reneszánsz erődítmény egykor Európa egyik leggazdagabb és legfélelmetesebb helye volt, amely a tengerszoroson átmenő hajók megvámolásából gazdagodott meg. De hogyan jutott el a dán luxusvár híre a Londonban alkotó Shakespeare-hez, és milyen sötét titkokat rejtenek a kazamatái a mai napig?

Önidő

Három világ ér össze ezen a szlovén tengerparton: Portorožtól egy karnyújtásnyira az olasz és a horvát határ

Ha lehet azt mondani egy országra, hogy ezer arca van, akkor Szlovéniára ez hatványozottan igaz. Egészen különleges, hogy az alig több mint 20 ezer négyzetkilométeres államban néhány órás autóúton belül találkozhatunk alpesi csúcsokkal, smaragdzöld folyókkal, mesebeli tavakkal, barlangrendszerekkel és mediterrán tengerparttal is. Utóbbi ugyan mindössze 46 kilométer hosszú, ám annál változatosabb és hangulatosabb, miután történelmi kisvárosok, elegáns üdülővárosok, sólepárlók és festői öblök váltják egymást. Ennek az Adria mentén húzódó partszakasznak az egyik legismertebb gyöngyszeme Portorož is.

Édes otthon

Milliókat bukhat, aki így hirdeti meg az ingatlanát – figyelmeztet az ingatlanszakértő

Az ingatlaneladás egyszerű – gondolják sokan. Felkerül néhány fotó a hirdetési oldalra, megjelennek az érdeklődők, majd jön a tökéletes vevő. A valóságban azonban rengeteg apróságon elcsúszhat az üzlet. Elég egy rosszul belőtt ár, egy gyenge hirdetés, egy későn kiderülő rejtett hiba, de az is előfordulhat, hogy maga a tulajdonos mutatja be rosszul a saját otthonát.

Mindennapi

Nem jött be a rafinált trükk: a magyar influenszerekre milliós bírságot várhat

Két ismert, a közösségi médiában nagy követőtáborral rendelkező magyar tartalomkészítőt ellenőrzött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A NAV szerint a videómegosztó és közösségi platformokon szerzett bevételeik után nem teljesítették adózási kötelezettségeiket, sőt a pénzek egy részét nem saját számlájukra, hanem kiskorú gyermekeik bankszámlájára irányították.

Testem

Megoldást találtak a rák legkínzóbb tünetére: forradalmi eljárást alkalmaznak a Semmelweis Egyetemen

A daganatos megbetegedésekkel járó, sokszor elviselhetetlen fájdalom drámai módon csökkenthető, sőt akár teljesen meg is szüntethető a Semmelweis Egyetem legújabb programjának köszönhetően. Az Országos Onkológiai Intézettel közösen indított, forradalmi intervenciós eljárás során precíz képalkotó eszközök segítségével, tűszúrással „kapcsolják ki” a fájdalmat közvetítő idegpályákat. A fagyasztásos, hőkezeléses vagy kémiai roncsolásos technológia ráadásul csökkenti a betegek gyógyszerterhelését is.

Önidő

7 pofonegyszerű trükk: erőfeszítés nélkül étkezhetsz egészségesebben

Az egészséges táplálkozás és a megfelelő mennyiségű étel elfogyasztásának szabályait nem mindig könnyű betartani, hiszen nap mint nap számos inger ösztönöz bennünket evésre. Az étkezés ráadásul jóval összetettebb folyamat annál, mint hogy csupán az ízeket érzékeljük a szánkban: valamennyi érzékszervünk hatással van arra, hogy mit, hogyan és mennyit eszünk.

Szülőség

Újra elérhető lesz az Erasmus, ám óriási gond van a programmal

Ismét megnyílik szeptembertől az Erasmus-program a magyar egyetemisták előtt, miután az Európai Bizottság feloldotta a modellváltó intézményeket sújtó korábbi korlátozásokat. Ursula von der Leyen elnök bejelentése véget vet annak az időszaknak, amely során a közérdekű vagyonkezelő alapítványi fenntartású egyetemek évekre elestek az uniós csereprogramoktól és a Horizont Európa kutatási keretprogramtól.

Offline

Babonából kezdték hordani a magyarok ezt a kiegészítőt: úgy tartották, javítja a látást

A fülbevaló ma már a mindennapi ruhatárunk alapvető darabja, ám a régi magyar paraszti világban viselését komoly történelmi babonák és szigorú hiedelmek szabályozták. Őseink szentül hitték, hogy a fülcimpa kilyukasztása és a fémek viselése közvetlen hatással van az emberi testre, és képes meggyógyítani a szemet, valamint javítani a látást. Ráadásul a közhiedelemmel ellentétben a kiegészítő korántsem csak a nők kiváltsága volt: a rontás és a korai halál ellen a férfiak, különösen a pásztorok is büszkén hordták. De hogyan vált egy egyszerű ékszer a gyógyítás és a mágia eszközévé?

Testem

Károsítja a fogzománcot, ha így fehéríted a fogad

A hófehér mosolyért sokan képesek szinte bármit bevetni, a közösségi médiát elárasztó házi praktikák és olcsó internetes fehérítők azonban súlyos árat követelnek. A citromlé, a szódabikarbóna és az agresszív fehérítő fogkrémek valójában visszafordíthatatlanul károsítják a fogzománcot, és kínzó fogérzékenységhez vezetnek. Hogyan működik a biztonságos, oxidáción alapuló fogorvosi fehérítés, miért kockázatosak az otthoni csíkok, és mit tud a piac legújabb, peroxidmentes csodafegyvere, a PAP-formula?

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.