Pluszpénzhez juthatnak a társasházak – vadonatúj szabályt hoztak ebben a kerületben

Olvasási idő kb. 1 perc

A gyakori filmforgatások miatt új szabályokról döntött a VII. kerület. Erzsébetvárosban ezentúl a többi között megkaphatják a közterület-használati díj 30 százalékát a közvetlenül érintett társasházak.

„A közterületeken zajló filmforgatások látványosak és érdekesek lehetnek, de egyben nagyon meg is nehezíthetik az adott környéken lakók életét” – írta tegnap közösségimédia-bejegyzésében Niedermüller Péter. 

Filmforgatások miatt kaphatnak pénzt a társasházak

Budapest VII. kerületének polgármestere szerint a lakók számára elsősorban a parkolási nehézségek és a körülményes közlekedés jelent problémát. Erzsébetváros képviselő-testülete egyhangúlag fogadta el az új szabályokat, amelyek szerint módosulnak a közterületek használatával kapcsolatos feltételek, előírások.

A filmforgatások után járó közterület-használati díj egy részét a társasházak kaphatják meg
Fotó: Adrián Zoltán

Az új szabályok értelmében egy utcaszakaszon, téren vagy parkban egy naptári éven belül legfeljebb összesen 15 napra adható ki filmforgatásra közterület-használati engedély.

További előírások a filmforgatásokkal kapcsolatban:

  • az engedélyt kérőnek vállalnia kell, hogy a forgatás idejére légvonalban 300 méteren belül parkolóhelyet biztosít az érintett házak lakosainak, vagy pedig megtéríti a parkolás költségeit
  • filmforgatások esetében az adott évet megelőzően befizetett közterület használati díj 30 százalékát kérelmezhetik az érintett társasháznak az önkormányzattól

Ezen kívül a cégeknek a filmforgatás megkezdése előtt legkésőbb 7 nappal tájékoztatniuk kell az érintett terület lakóit a forgatás időpontjáról és egyéb, azzal kapcsolatos fontos információkról.

Ilyennek minősül például a használatba vett terület nagysága, valamint a kapcsolattartó személye és elérhetőségei, amelyeket az érintett társasházak közös képviselőivel, illetve a környék kereskedelmi és vendéglátó egységeinek tulajdonosaival és üzemeltetőivel is írásban közölni kell.

 

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.