Balesetveszélyes lett a népszerű magyar kilátó: lezárták

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Le kellett zárni a Medves-fennsík kilátóját. A polgármester szerint egyelőre nem tudják, mikor fogják megszüntetni a problémát okozó korhadást.

A sokszinuvidek.hu szúrta ki a Salgótarján polgármestere, Kreicsi Bálint által közzétett videót, melyben a város vezetője arról tájékoztat, hogy a környékbeli, népszerű kirándulóhely kilátója korhadt, a tartóoszlopok szinte elváltak egymástól. 

A Medves-fennsíkon található Mogyorósi-kilátó még 2013-ban épült, azonban a videó tanúsága szerint jó ideje elhanyagolt lehet. Amint azt a polgármester összegezte, a karbantartás hiánya az oda vezető úton is látszik, a gazos ösvény benőtte az épület lábazatát is, ami a nedvesség következtében korhadásnak indult. 

Le kellett zárni a kilátót, balesetveszélyes

Az ide látogató turistákat tábla fogadja a kilátó alján, arra figyelmeztetve, hogy ne másszanak fel rá, mert balesetveszélyes. 

Idézőjel ikon

Most egy komoly feladat előtt állunk, meg kell oldanunk ezt a műszaki problémát. Egyelőre nem látjuk rá a forrást, komoly műszaki aggályok merültek fel, de ezt vállaljuk, ezt meg kell tudnunk oldani

– mondta a videóban Kreicsi Bálint, türelemet kérve a túrázóktól. A kilátóból a Medves-fennsík mellett a a Bükk, a Mátra, a Cserhát, a Karancs és a Börzsöny ,jó idő esetén az Alacsony- és a Magas-Tátra vonulatai is láthatók, azonban az ide látogatóknak ebben a látványban nem lesz részük egy ideig. 

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.